Interjú
Bizsergetően érzelmes és lélekborzoló operák
2014-02. szám / Pavlovics Ágota
A Magyar Állami Operaházban Wagner Siegfriedjében mutatkozott be, jelenleg a színház magánénekese. A kiváló szoprán szerepeinek sorát nem könnyű felsorolni, mások mellett énekelte Bellini Normájának, Puccini Toscájának és Turandotjának, Richard Strauss Saloméjének
és Elektrájának címszerepét. Szokolay Sándor Vérnászának Menyasszonya, Verdi Macbethjének Lady Macbethje, Csajkovszkij: Pikk dámájának Lizája volt, most pedig Jenufa szerepére készül. A márciusi bemutatóról és az általa megformált nőalakokról Rálik Szilviát faggattuk.
Karakteres, szenvedélyes operahősnők megszemélyesítőjeként ismerjük, de hamarosan a Jenufa címszerepében áll színpadra. Az opera zeneszerzője, Janácek melegszívű, érzékeny, természetszerető ember volt. Műveiben gyakran foglalt muzsikába emberi sorsokat, tragédiákat. Ön milyennek látja Jenufát?
R. Sz.: Rendkívül izgatott vagyok, alig várom már a szerepet, a rendezést, mindent. Jenufa finom személyiség, mindig a napsugaras oldaláról próbálja nézni az életet, minden kudarca, minden őt ért tragédia ellenére. Kifinomult lélek, aki szeretetével, jóságával szeretné elérni azt, amit a szíve diktál. Jenufa mindig a szívére hallgat. Megható együttérzéssel nézem a világban és az emberekben való hitét. Hihetetlen, fantasztikus lélek. Az általam korábban megformált nőalakok, Turandot, Abigél, határozott nők, akik a külvilág elől elrejtik érzékenységüket, érzéseiket nem mutatják meg. Ezek a nők nagy amplitúdóval mozognak, Jenufánál ez kisebb, de ő is kiadja magából, ami a lelkét nyomja. Az opera a gyerekvállalásról, az anyaságról szavakkal megfogalmazhatatlanul érzelemgazdagon, csodálatosan beszél. Ajándéknak tartom, hogy a közelmúltban Prágában megnézhettem a Jenufát, egy olyan pillanatban, amikor még nem játszom, de már tanulom a szerepet. Van egy különleges okom is rá, hogy türelmetlenül várjam a Jenufát. Ugyanis első alkalom lesz, hogy valamikori szegedi énektanárommal, a csodálatos szopránnal, Temesi Máriával fogok az Operaház színpadán ugyanabban a darabban énekelni.
Janacek úgy gondolta, hogy a morva népzene elemeit felhasználó zeneszerzők művei össze fogják kapcsolni az embereket, és a Jenufa valóban összekapcsolta őt végre a közönséggel. Vidnyánszky Attila rendező hogyan instruálta Önöket?
R. Sz.: Mindannyian el vagyunk ragadtatva Attila rendezői koncepciójától. Olyan egyértelmű, világos, érzelmileg tiszta és szívhez szóló, pontosabban szívekhez szóló. Fantasztikus rendezés. Ami pedig Janacek muzsikáját, illetve gondolatait illeti, pontosan az történik, amit szeretett volna. A népzene olyan intenzíven van jelen, olyan bizsergető, hogy átjárja a szívet-lelket. Az ő muzsikája hallatán az emberek legszívesebben táncra perdülnének. A zene és a tánc pedig összekapcsolja az embereket.
A 2013-as Wagner- és Verdi-jubileum után idén Richard Strauss művészete előtt tiszteleg a világ. Az árnyék nélküli asszony című művét a Strauss150 Fesztivál jegyében májusban a Magyar Állami Operaház is műsorára tűzi. A művet sok mindennek nevezik: meseopera, misztikus játék, filozófiai költemény, lélektani mű. Ön mit gondol róla?
R. Sz.: Még nem tudom, milyen rendezői koncepció mentén fogunk haladni, mert a próbák csak áprilisban kezdődnek. Azt persze tudom, hogy milyen az én szubjektív képem az operáról. Azt gondolom, hogy rendkívül sokrétű és számos megközelítésre ad lehetőséget a mű. A zenei anyag roppant gazdag, története pedig éppen úgy felfogható misztikus játéknak, mint mesének. | hirdetés
 |
|
Ez a Strauss-opera tehát egyik megközelítésben szimbolikus mese sötét erőkről, áldozatkészségről, hatalomról, valamint arról, hogy jónak lenni érdemes. Mondhatnánk, mai téma, mégis ritkán szerepel az operaházak műsorán. Miért?
R. Sz.: Sokat énekeltem Strausst, tudom, hogy zeneileg és az énekesek szempontjából is nehéz. Komoly nyitottságot követel a hallgatótól, muzsikája olyan magas szinten jelenik meg, amit nem könnyű befogadni. Még az operakedvelő közönség is szívesebben hallgat meg ma egy Puccini-, Verdi- vagy Mozart-operát, mint Strauss valamelyik művét. A Strauss-operákat nagyon szeretem, de az Elektra, a Salome vagy az Arabella belőlem is hatalmas érzelmi reakciókat vált ki. Amikor például a Salomét tanultam, csak naponta egyszer voltam képes meghallgatni. Olyan élmény volt, mintha minden egyes alkalom elvinne egy darabot a lelkemből. Strauss muzsikája rendkívül komplex.
Maga Strauss is így vélekedett, hiszen azt mondta, hogy lényegét tekintve a zene birodalma pontosan ott kezdődik, ahol a ráció véget ér, mivel a zene mindig a felmérhetetlen dolgok kifejeződése. Az opera célja sohasem lehet szórakoztatás, hanem a lélek történéseinek zenei nyelven való kifejezése.
R. Sz.: Valóban, vagyis maga a zeneszerző adta meg a választ arra a kérdésre, hogy miért szerepelnek művei ritkán az operaházak repertoárján. Én azt szoktam mondani, hogy az Elektra egy thriller.
Viszonylag későn határozta el, hogy énekes lesz. Jó ideje az egyik legsikeresebb és legfoglalkoztatottabb magyar operaénekesnő. A közönség szereti, a szakma elismeri. Mi mindent tervez, mit szeretne elérni, elénekelni a közeli jövőben?
R. Sz.: Nem szoktam előre tervezni, mindig azt a feladatot igyekszem a lehető legjobban megcsinálni, amit kapok. A nagyon várt és máris szeretett Jenufán kívül a Strauss150 Fesztivál keretén belül nemcsak Az árnyéknélküli asszonyt fogom énekelni, hanem az Elektrát is. Nemrég Prágában Benjamin Britten 1953-ban, II. Erzsébet megkoronázására írt, Gloriana című operájában énekelhettem I. Erzsébet szerepét. Vár rám A bűvös vadász Agátája, A víg özvegy és a Tosca címszerepe, a Nabucco Abigélje, A bolygó hollandi Sentája. Mit mondhatnék? Nincs okom panaszra.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
