Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 20., szombat
Tivadar

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Mesék felnőtteknek
2014-05. szám / Bóta Gábor

Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója az eddigi évadokra is büszke, de úgy gondolja, a mostani szezon minden eddiginél jobban sikerült.

Az mondható, hogy a Centrál Színházzal eltaláltál egy határmezsgyét a művészszínház és a bulvárszínház között?
P. T.: Mondható, csak már nagyon unom ezt a felosztást. Szerintem re­mek, közepes és csapnivaló színház van, nem művész- meg bul­vár­szín­ház, és a miénk remek.

De azért az valamit csak jelez, hogy azt nyilatkoztad, legszívesebben A párnaembert mutatnád be, azonban a Centrál Színházban még nem lehet.
P. T.: Igen. Vannak darabok, amikkel én szívesen foglalkoznék, de kü­lön­bö­ző okok miatt nem mutathatom be. A párnaember például nem érdekelne esténként 430 embert. Egyébként a következő évadban bemutatunk a Kisszínházban McDonagh-darabot: a Leenane szépét. Megyünk ebbe az irányba is. De a hajóskapitánynak figyelembe kell vennie a hullámverést, a széljárást és a legénység állapotát is. Ne tegyünk úgy, mintha például az nem lenne fontos, kinek mennyi a költ­ség­ve­té­se. Az alacsony támogatás miatt például csak kicsi lehet a társulatunk, a húzónevek többnyire vendégek nálunk, bár ebben is sokat fejlődtünk a kezdetek óta.

Tehát kevésbé drága színészeket szerződtetsz a társulatba, a drágábbakat csak szerepre?
P. T.: Eleinte Básti Julit, a feleségemet leszámítva nem volt komolyan vehető színész, aki betette volna a lábát az akkori Vidám Színpadra. Juli is csak az irántam való szerelemből tette. Ma pedig már nincs olyan magyar színész, aki ne jönne örömmel a Centrál Színházba, ha ideje engedi.

Milyennek tartottad az elmúlt évadot?
P. T.: Az előzőekre is büszke voltam, de ez a mostani még jobb lett. Az év első négy hónapjában négyezerrel többen jöttek hozzánk, és miután eddig is közel telt házakkal játszottunk, ez azt jelenti, hogy jóval több előadást tűztünk műsorra. Emiatt vidéken már nem is vállaltunk fellépést. Pedig szeptemberben körülbelül tízszázaléknyi jegyáremelést hajtottunk végre.
hirdetés

Legutóbb A kutya különös esete az éjszakában című produkciót mutattátok be…
P. T.: Amelynek kritikai fogadtatása előtt teljesen értetlenül állok. Mert arról lehet vitatkozni, hogy a top tízben vagy a top ötben van-e benne idén, de egyébként nem nagyon lehet ellene mit felhozni. De ha lehet is, a kritikusi kar – téged is beleértve, mert te is inkább ajánlót írtál róla – egyszerűen nem beszél róla. Ezt leginkább a főszereplő Kovács Krisztián miatt sajnálom nagyon, mert én már ősz hajú öregember vagyok, de ő még a pályája elején álló fiatalember, és amit ebben a produkcióban művel, az egyszerűen bravúros, példátlan. Ezt a közönség visszaigazolja, a kritikusok meg némán elmennek mellette.

Nem lehet ennek az oka az, hogy a Centrál Színház még mindig nincs benne a szakmai fősodorban? Például nem feltétlenül onnan viszik a Pécsi Országos Színházi Találkozóra az előadásokat.
P. T.: A kritikusok fősodrában nincs benne. A nézők népszerűségi listáján biztosan benne van az első háromban, és engedd meg, hogy a szakmai minősítést ne engedjem át a kritikusoknak. A színházi szakma és a kritikusi cég két különböző dolog. Vannak a szűk elit által kitüntetett helyek, de a közönség értékes és jelentős tömege meg nem őket tünteti ki. A Centrál Színház, miként a népmesék, az embert leginkább izgató kérdésekkel foglalkozik. Például A kutya… a felnőtté válás folyamatával. A mi elő­a­dá­sunk­ban az örök téma mindenkit megigéz. A kérdés, hogy mit várhatunk a meséktől. Biztos, hogy nem politikai aktualitást, nem kirohanásokat, de ha mesét olvasunk, a gyerek nyugodtan alszik el, a félelmei csil­la­pod­nak, segít neki felnőni. Szerintem a mi meséink ezt teszik a felnőttekkel. Az emberek ezért szeretnek idejárni.

Tehát az idei évad még az eddigieknél is sikeresebb volt?
P. T.: Igen. Michael Frayn Függöny fel című darabjával kezdtük. Mindjárt a negyvenedik előadásnál tartunk. Az érett produkció olyan erejű, hogy a nézők kiesnek a gatyájukból, annyira nevetnek. Közben az előadás igenis szól arról, hogy nálunk jobb és bal folyton egymást öli, hogy mindenki a saját önző érdekét követi, ahelyett, hogy az ország közös, fontos érdekekeit nézné. A Chicagóval Bozsik Yvette-nek sikerült újráznia, és legalább annyira sikeres, vonzó produkciót létrehoznia, mint amilyen a Cabaret volt.

Mi lesz a következő szezonban?
P. T.: Mivel erős a repertoárunk, saját magunkat rúgnánk farba, ha bármelyik produkciónkon túladnánk, ezért a nagyszínpadon csak egy bemutatót tartunk. Ez David Lindsay-Abaire Jó emberek című darabja lesz Básti Juli és Szervét Tibor főszereplésével. A darab arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy sokmillió olyan ember vállán állunk mi, akik megengedhetjük magunknak, hogy élvezzük a kultúra áldásait, akiknek még csak esélyük sincs arra, hogy eljussanak színházba, hogy az életük bármilyen szerencsés fordulatot vegyen. Felelősséggel tartozunk irántuk. A többi, remek szerepben Pokorny Liával, Szabó Évával, Parti Nórával találkozhatnak majd a nézők, és az újonnan szerződtetett, friss diplomás Rada Bálinttal. Bemutató november 29-én. A következő nyár elején pedig, visszatérünk régi szép szokásunkhoz, és megint Shakespeare-t fogunk próbálni, Nádasdy Ádám fordítja nekünk a Szeget szeggel-t. A Keszthelyi Nyári Játékokon adjuk majd először, és 2015 őszén hozzuk be a színházba. A Kisszínpadon a Nézőművészeti Főiskola tagjai, Scherer Péter és Katona László A halak nem halnak bele a szabad merülésbe című darabbal kezdenek októberben, majd Kiss Mártonnal folytatjuk az együttműködésünket, a Broadway felett az ég című opusszal, melyben a társulat jelesei, Botos Éva, Cserna Antal, Szilágyi Csenge, Papp János, Borbás Gabi játszanak. Ezután kerül sor a Martin McDounagh-bemutatóra, a Leenane szépére, melyben jeles vendégünk Pogány Judit, aki Pokorny Liával együtt lesz főszereplő, Schmied Zoltán és a már említett Rada Bálint közreműködésével.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor