PM Online | Színház

Három évvel ezelőtt, amikor Nagy József lett a Trafó új vezetője, szinte azonnal visszahívta a Kortárs Művészetek Háza alapítóját és korábbi igazgatóját, Szabó Györgyöt, hogy együtt folytassák a munkát. A Trafó operatív igazgatója arról mesél, hogyan definiálják újra az intézményt, és milyen újdonságokkal várják a régi és új közönséget.

Tavaly azt nyilatkoztad, hogy újra kell definiálni az intézményt.
Sz. Gy.: Nagy Józsival közösen igazából minden évben visszalépünk az alapkérdéshez, vagyis hogy mi a Trafó, és ehhez képest döntünk arról, hogy előbbre tudunk-e lépni, vagy esetleg elmozduljunk-e egy másik irányba. Jelenleg három eléggé meghatározó, befutott színházi formáció dolgozik nálunk, ez ad egyfajta bevételi stabilitást. Így erre a szezonra az a válaszunk, ha a definíciót kérdezed, ami januári NEXTFESZT-en is megerősödött bennünk, hogy minél jobban invesztáljunk a fiatalokba. A másik egy kísérletibb irány, amire majd a jövőben tudunk támaszkodni. Mindkét irány mentén nagyon fontos számunkra a közönség, hogy értse, szeresse, amit adunk, és visszatérjenek, akik elpártoltak.

17 év alatt azért a Trafó kinevelte a közönségét.
Sz. Gy.: Állandóan vizsgáljuk a közönség összetételét, kapcsolatban vagyunk a nézőinkkel. Egyrészt azt látjuk, hogy nagyon sokan elmentek külföldre a régi közönségünkből, másrészt a hiány feltöltődött újakkal, sőt, az elmúlt két évben majdnem egyharmadával növekedett a Trafó látogatottsága, ami annak is köszönhető, hogy több a színház és több a magyar előadás. Mundruczó Kornél, Schilling Árpád és Pintér Béla is segített abban, hogy ránk találtak. Megjelent emellett egy fiatalabb közönség is, amit a fiatal előadók hoznak magukkal. Tény ugyan, hogy voltak szakmai viták a NEXTFESZT kapcsán, hiszen amit ezek a fiatalok hoznak, azt az én generációm igen jelentős része kikéri magának, de mi, a Trafó nem ragaszkodhatunk egy bizonyos kifejezési formához, ami a 80–90-es években volt domináns. Megjelent egy új korszak, ami nagyon kötődik az online világhoz és az ezáltal átalakult esztétikához, és ha mi Kortárs Művészetek Háza vagyunk, kötelességünk ezt az újdonságot bemutatni.

Érdekes, hogy azt mondod, a magyar előadások vonzották az új közönséget, miközben korábban attól féltek, hogy kevesebb lesz a külföldi, csak nálatok látható produkció a hazaiak javára.
Sz: Gy.: A külföldi előadások száma ugyanannyi maradt, mint eddig, ám a magyar produkciók száma nőtt. Tény, hogy főképpen azok a hazai független társulatok, amelyekkel mi is együtt dolgozunk, alulfinanszírozottá váltak még akkor is, ha külföldön már nevet szereztek maguknak. Ezeknek a társulatoknak lényegében mi vagyunk az egyetlen támogatójuk. A kilencvenes évek végén még mindenki azt mondta, rajtunk és a Katona József Színházon kívül a magyar színház nem tud betörni a nemzetközi művészeti szcénába, mostanra azonban felgyorsult a folyamat, és míg korábban csak egy-két koreográfus jutott el külföldre, mára az egész kortárs tánc rátalált a nemzetközi csatornákra. Volt olyan, hogy nem nagyon tudtunk olyan magyar társulatokat fölléptetni nálunk, amikben hiszünk, mert állandóan külföldön voltak. Ami persze pozitív dolog, de épp emiatt az lett a stratégiánk, hogy nemzetközi koprodukciókat hozzunk létre pénz bevonásával, itt tartva ezzel magyar táncosokat és alkotókat.