Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Közeleg a nyár, Füredre fel!
2016-05. szám / Kiss Péter

A Karinthy Színházban találkoztunk. Talán stílszerűbb lett volna a füredi mólónál csevegnünk a Balatonfüredi Kisfaludy Színház igazgatójával a teátrum nyári programjáról. Ám mentségemül elmondhatom, a Bartók Béla úti „ékszerdobozhoz” kellemes emlékek fűzik interjúalanyomat,
Kéri Kittyt, korábban a Tudós nőket rendezte itt szép sikerrel. Az egykori vígszínházi színésznő később a veszprémi társulathoz csatlakozott, ahol a számos főszerep mellett rendezői feladatokkal is megbízták. Ám a színi pálya örök kiszámíthatatlanságát jelzi, a jövő évadtól szabadúszó lesz. Hogy miért, az egy másik történet.

Ötödik éve költöztél családostul a Balaton partjára. Akkor azt nyilatkoztad, hogy a fővárosi stressz elöl települ ide a család. Bevált? Balatonfüred maga a nyugalom szigete?
K. K.: Igen, a nyarat leszámítva. Persze azért így sem lett nyugodtabb az életem, mert igazából még többet dolgozom, de ez egy más, jóféle stressz. Itt például nem ülök a dugóban napi három-négy órát. Balatonfüred gyönyörű város, nem egy kis falu, bár szívesen lennék néha egy kis faluban, és a kiskertemet gondoznám, mert ez sem áll távol tőlem, de valószínűleg két nap után már nagyon unatkoznék.

Azért itt is van egy kis „kerted”, a Kisfaludy Színház. Azt műveled. Ami valójában egy befogadó színház, saját társulata nincs.
K. K.: Igazából a munkánk picit a ren­dez­vény­szer­ve­ző cégek te­vé­keny­sé­gé­hez hasonlít, ugyanakkor mégsem az, hiszen – velük ellentétben – mi színházi aggyal gon­dol­ko­dunk, színházi szempontokat mérlegelve döntünk. Művészeti titkárom, a „jobb kezem” szintén színházi ember, színháztörténész szakon végzett. Ám nem csak nekünk, az itt lakóknak is nagyon fontos a színház. A kulturális kínálatban nagyon figyelünk arra, hogy ne csak habkönnyű vígjátékokat hívjunk meg, hanem fajsúlyos, gondolatébresztő drámai produkciókat is.

Mindig megnézed a darabokat és ennek alapján válogatsz?
K. K.: Nagy részét megnézem, de számos esetben az alkotók iránti bizalom alapján döntök. Ha ismerem a művet, a rendezőt, illetve a szereplőgárdát, ez garancia arra, hogy „nem lövök mellé”. Amikor tavaly meghívtam A csemegepultos naplóját, sokan felvonták a szemöldöküket. Nem ismerték sem a szerzőt, Gerlóczy Mártont, sem a főszereplő Ötvös Andrást. Ám annak ellenére, hogy egy július elejei hétköznapra esett az előadás, ráadásul zuhogott az eső, telt házunk volt és őrült siker.

Ugye a Kisfaludy Színháznak nincs állandó épülete. Hol zajlanak az előadások?
K. K.: Nagyon sajnálatos, hogy Füreden, ahol 1831-ben – hat évvel megelőzve a pesti Nemzetit – a Dunántúl első kőszínháza nyitotta meg a kapuit, mindez már a múlté. A hátrányból igyekszünk erényt kovácsolni. Több játszóhelyünk van. Két szabadtéri színpad, a Balaton Szabadidő és Konferencia Központ, a Kisfaludy Galéria, ahol inkább stúdió- és gyerekelőadásokat tartunk, de gyakran használjuk helyszínül az Anna Grand Hotel színháztermét, a Papsoka-templomromot. Az is előfordul, hogy a Marina Hotel strandján vagy éttermekben szólítjuk meg a közönséget. A zenés műveknek, illetve koncerteknek számos alkalommal a római katolikus plébániatemplom ad otthont.
hirdetés

Mi fér bele a színház költségvetésébe?
K. K.: Az önkormányzati támogatás mellett rendszeresen pályázunk plusz forrásokért. Van, amikor nyerünk, van, amikor nem. Nem jártam gazdasági főiskolára, viszont a nagyanyám azt tanította, hogy addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér…

Mi az idei program?
K. K.: Július elején ünnepeljük a Balatonfüredi Kisfaludy Színház alapításának 185. évfordulóját. Ebből az alkalomból június 30-tól július 5-ig színházi fesztivált rendezünk. Az egyeztetések még zajlanak, de annyi bizonyos, hogy érkezik hozzánk – többek között – az Aranytó című Orlai-produkció, fellép a Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a zárónapon pedig Tenki Rékával lehet megnézni az Egyasszony című monodrámát. A Vaszary Galériában Shakespeare halálának 400. évfordulója tiszteletére rendezzük meg a Shakespeare Hős(n)ök című performance-t és kiállítást. Hét színművész szoborrá dermedve áll korabeli kosztümben a galéria különböző pontjain. Amikor a látogató a közelükbe ér, a szobrok életre kelnek, s egy-egy híres Shakespeare-monológot adnak elő.

A „tiszta erőből nyár” még csak ezután jön. További ínyencségek?
K. K.: Muszáj jó kedvet, vidámságot is csempészni a nyárba. Ezt a nézői igényt szolgálja a Veszprémi Petőfi Színház vendégjátéka, a Család ellen nincs orvosság című komédia. A gyerekek szórakoztatására idelátogat Süsü, a sárkány, valamint Mazsola és Tádé. Horgas Eszter fuvolaművész minden évben, így idén is nálunk ünnepli koncerttel a születésnapját. Újra lesz – július 9-től 13-ig – FüredJam Fesztivál. Fellép többek közt a Kiscsillag, Kollár-Klemencz László, a Kerekes Band, Manoya, de idesorolnám a Grecsó testvérek Mellettünk című estjét is. Különös tekintettel a labdarúgó EB-re, szeretnénk bemutatni Balatonfüreden is Egressy Zoltán Sóska, sültkrumpli című darabját, amely július 10-én este, a döntő előtt kerülne színre.

Te is színre, pontosabban borospince-színre lépsz majd a Bor, jazz, vers… című összművészeti esttel.
K. K.: Igen. A zenét és az irodalmat próbáljuk összeházasítani Figula János zenész-borász társammal. Ő vibrafonon játszik, én pedig – ami régi vágyam – jazzt énekelek, s kortárs brazil, angol, francia és amerikai költők jórészt ismeretlen verseit mondom. Ez az est a negyedik, nyári tétele a Bor, zene, vers… sorozatunknak.

Mi vár rád ősztől?
K. K.: Jó kérdés. Fogalmam sincs. Éppen váltok. A jövő évadtól szabadúszó leszek. Csodálatos éveket töltöttem Veszprémben. Rendezhettem egy Jeanne d’Arcot, a Chioggiai csetepatét, A montmartre-i ibolyát, a Titus Andronicust, Örkény Kulcskeresőkjét, hogy csak a fontosabbakat említsem. Ez most véget ért. De a kapcsolatunk azért nem szakadt meg, vendégként örömmel megyek akár játszani, akár rendezni, ha hívnak. De ez még a jövő zenéje.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor