Interjú
Félrelépések vígjátéka
2016-10. szám / Jónás Ágnes
Egy e-mailekben, telefonokon és csevegő-programokon előadott nagy lebukás szimfóniájának lehetünk tanúi november 17-én a Belvárosi Színházban. Billy van Zandt és Jane Milmore Bocs, félrement! című vígjátéka egyrészt tökéletesen képezi le azt a digitalizált, személyességében
redukálódott világot, amelyben ma élünk, másrészt bemutatja, hogy hogyan képes egyetlen, nem a megfelelő címzettnek küldött üzenet felborítani egy házaspár és barátaik békés mindennapjait. A darab egyik főszereplőjével, Schruff Milánnal beszélgettünk.
Mi adja a darab konfliktusát?
S. M.: Öt ember, két férfi és három nő életébe enged bepillantást a vígjáték. Az általam megformált Richard egy dúsgazdag, menő, jóképű ügyvéd, tipikus amerikai, folyton nőzik, még az irodájában is szeretőt tart. Szép házban él feleségével, a Kovács Patrícia által megformált Stephanie-val. Egy nap a feleség furcsa e-mailt kap férjétől – kiderül, hogy azt a férje nem neki szánta, hanem a szeretőjének, Wandának (Péter Kata). A feleség barátnője, Peg (Járó Zsuzsa) Stephanie védelmére siet, és feltöri Richard elektronikus postafiókját, de amivel ott szembesülnek, még rosszabb: kiderül, hogy a férfi több nővel is flörtöl. Gerorge, Richard barátja (Mészáros Máté) próbálja menteni a menthetőt. A darab érdekessége, hogy a szereplők nem találkoznak egymással, minden chatelés közben történik.
Richard tehát korunk újgazdag, kissé érzéketlen férfitípusát testesíti meg.
S. M.: Valamilyen szinten érzéketlen és a külsőségek embere, igen, de neki is megvannak a saját problémái. Legfőképpen önmagával. A külvilág felé a belevaló, macsó arcát mutatja, de e felszín alatt azért mégiscsak több, értékesebb férfi lakozik.
Sokan azt hiszik, hogy a dráma az, ami a legnagyobb feladat elé állítja a színészeket, a vígjáték pedig az, ami kisujjból is kirázható, pedig bizonyára minden vígjátéknak, így ennek a darabnak is megvannak a maga nehézségei, kihívásai.
S. M.: Azt gondoltam, hogy egyszerű dolgom lesz ezzel a vígjátékkal, de már az olvasópróbán rádöbbentem arra, hogy óriási színészi kihívás elé állít bennünket az, hogy a szereplők a mondandójukat kizárólag elektronikus üzenetek formájában intézik egymáshoz. Nagyon izgat, hogy hogyan lehet ezt a feladatot úgy megoldani, hogy ne laposodjon el a produkció, hogy szórakoztató és a nézők számára élvezetes legyen. A kulcs szerintem a szöveg ritmusában rejlik – úgy kell játszanunk, mintha kottából dolgoznánk.
Az, hogy laptopok előtt ülő embereket látunk, tökéletesen leképezi azt a világot, amelyben és ahogyan ma élünk.
S. M.: A szereplők úgy élnek, mint a ma embere: hazaérnek a munkából, beülnek a gép elé, beletemetkezve ezáltal egy komfortos kis világba. Ez a darab az írónő, Jane Milmore némi fikcióval fűszerezett igaz történetén alapul, akinek házassága ment rá egy félreküldött e-mailre. A darab azt mutatja be, hogyan képes egyetlen, nem a megfelelő címzettnek küldött üzenet felborítani egy házasság békéjét. | hirdetés
 |
|
Geszti Péter mondta egyszer, hogy manapság előbb nyúlunk reggel a mobiltelefonunkhoz, mint a barátnőnkhöz. Szerinted hogyan lehet okosan használni a század adta technikai vívmányokat, a világhálót, a chat fórumokat?
S. M.: Nekem is van okostelefonom, iPadem, laptopom, és őszintén szólva nagyon szeretem ezeket a kütyüket, de tény, hogy képesek függővé tenni a használójukat, ráadásul a chat világában sokkal könnyebben lehet svindlizni. Szerintem mindenkinek saját magát kellene fegyelmeznie a használati idő mennyiségét illetően. Nem szerencsés, ha az embernek az az első dolga reggel, hogy megnézze az e-mailjeit vagy a Facebook oldalát, és attól sem indul jól a nap, ha ébredés után rögtön egy hírportált kezdünk böngészni, ugyanis az éjjel megpihent agy percek alatt szennyeződhet be negatív információkkal. Személy szerint nekem nagyon tetszik a pubokban „divatba jött” kiírás: Nincs wifi, beszélgessetek egymással! A vígjátékunk nem pendíti meg túl erősen ezeket a húrokat, a fókuszban inkább a párkapcsolatok, a magányosság, a hazugságok állnak.
A nézők amellett hogy remekül szórakoznak, időnként önmagukra ismerhetnek majd?
S. M.: Biztos vagyok benne, hiszen mindannyiunknak ment már félre valamije. Sosem lehet tudni, ki mikor lép félre, vagy hogy milyen weboldalt látogat titokban. Remélem, hogy ez az előadás sok nevetéssel ajándékozza meg a nézőket, és azt is, hogy a közönség soraiban ülő párok néhányszor azért egymásra sandítanak majd.
Mészáros Mátéval legutóbb szintén egy vígjátékban, nevezetesen a Pesti barokkban játszottál együtt. Milyennek neveznéd a közös munkát? Jól tudtatok együtt dolgozni?
S. M.: Abszolút! Máté 2003-ban végzett Máté Gábor osztályában a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, én az utánuk következő Máté-osztályban végeztem 2007-ben. Ezt követően mindketten az egri Gárdonyi Géza Színházhoz szerződtünk, öt év alatt számos közös darabban játszottunk, Járó Zsuzsával együtt. Péter Kata és Kovács Patrícia is Máté Gábor-tanítványok, habár velük nem azonos évfolyamba jártam. Örülök, hogy az Orlai Produkció keretében egy darabban játszik most ez az ötös fogat, szerencsés és ritka helyzet ez, s hogy egy-egy jelenetről nagyon hasonlóan gondolkodunk, csak hab a tortán.
Apropó, Orlai Produkció: beavatnál, hogyan és mikor kezdődött a munkakapcsolat Orlai Tibor és közted?
S. M.: Miután tavaly eljöttem a tatabányai Jászai Mari Színházból, felhívtam Orlai Tibort, aki egyébként többször látott már színpadon engem Tatabányán. Mondtam neki, hogy szeretnék vele dolgozni, szeretném, ha használná a bennem rejlő színészt, mert láttam, hogy mennyire színvonalas előadásokat állít színpadra az Orlai Produkciós Iroda. Tibor rendkívül kompromisszumképes ember, kikéri a színészek véleményét, szereti, ha színdarab-ötletekkel bombázzuk, vagy színészkollégákat ajánlunk az egyes darabokhoz. A demokrácia híve, és ez nekem rendkívül szimpatikus. Amit jelenleg az Orlai Produkciós Irodától kapok, tökéletesen megfelel nekem.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
