Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Doktor Zsivágó
2017-05. szám

A Nobel-díjas Borisz Paszternak Zsivágó doktor című regényén alapuló, az I. világháború és az orosz forradalom káoszában játszódó új musicalt Közép-Európában elsőként a Győri Nemzeti Színház mutatta be – Forgács Péter rendezésében, Romhányi Ágnes magyar szövegével – tavaly

decemberben, 2017 nyarán pedig a Margitszigeti Szabadtéri Színpad közönsége is tanúja lehet a világrengető eseményeket, személyes és közösségi sorsokat, nagyszabású tablókat és emberi szenvedélyeket felvonultató előadásnak, amely egyben a zenés mű első szabadtéri ősbemutatója.
Jurij Zsivágó, az idealista orvos őszintén szereti a feleségét, Tonját, de szerelmes lesz az elbűvölő szépségű Larába is. Nemcsak ő sóvárog a nő után, hanem versenyeznie kell a forradalmár Pasával és a be­fo­lyá­sos arisztokratával, Komarovszkijjal is. Paszternak 1957-ben kiadott műve azonban túlmutat egy szerelmi háromszög elmesélésén, az orosz történelem 1903–29 közé eső korszakát és a háborús évek ese­mé­nyeit dolgozza fel, összetettebb, mélyebb kérdéseket feszegetve. Nem véletlen, hogy a regény hamarosan több nyugati országban is megjelent, feltűnést keltett, és írójának elismerést, Nobel-díjat hozott. Hazája azonban ezt nem nézte jó szemmel, árulónak minősítették. Paszternaknak választania kellett, hogy lemond-e a díjról, vagy száműzik Oroszországból, végül győzött az író-költő hazaszeretete.
Magyarországon a könyv csak a rendszerváltás után jelenhetett meg, több mint húsz évvel a számos Golden Globe- és Oscar-díjra jelölt, azonos című film bemutatása után, amelyet több nagy sikerű filma­dap­tá­ció is követett. 2006-ban Lucy Simon, Michael Korie, Amy Powers és Michael Weller jóvoltából megszületett a musical. A világpremiert Kaliforniában tartották, 2011-ben Ausztráliában, 2012-ben Szöulban is bemutatták, majd 2014-ben a produkció eljutott Európába, a Malmöi Operában játszották, svéd nyelven. 2015-ben a Broadwayn is műsorra tűzték.
A győri produkcióban Jurij Zsivágót Miller Zoltán / Fejszés Attila, Larát Tóth Angelika / Kisfaludy Zsófia, Tonját Wégner Judit / Kecskés Tímea játssza, s szerepel az előadásban a rendező, Forgács Péter is.

Margitszigeti Szabadtéri Színpad
06. 30. és 07. 02., 21h
hirdetés










vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor