Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 19., péntek
Emma

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
A táncművészet örök, a táncosokat nem pótolhatja a technika
2017-10. szám / Pavlovics Ágota

Az ExperiDance lenyűgöző előadásaival rendre elkápráztatja a hazai közönséget, amikor pedig külföldön lépnek fel, az egyik meghívás sikere nyomban hozza a következőt. Nem sok produkció mondhatja el magáról, amit ők, hogy Németországban most novemberben kezdik árusítani 2018.
novemberi előadásaikra a jegyeket. Néhány napja mutatták be a Cinderella című mesemusicalt. A Hamupipőke-adaptációról és sok egyéb másról az együttes vezetőjével, a táncos, koreográfus, rendező Román Sándorral beszélgettünk.

Most mutatták be a Cinderella című mesemusicalt, hogy dolgozták fel Hamupipőke jól ismert történetét?
R. S.: A Cinderella egy mese, az együttes első kifejezetten csa­lá­dok­nak szóló mesemusical-színház előadása. A gyerekek virtuális világban élnek, ahol jóval több információhoz jutnak, mint a szüleiktől és az iskolában együttvéve. Felnőnek, de közben le­ma­rad­nak, mert az érzéseket emberekkel kell megélni, nem virtuálisan. Az ismert Ha­mu­pi­pőke-történettel kapaszkodókat akarunk adni nekik, szeretnénk megmutatni, hogy vannak tündérek és rablók is, de mindezt emberek teszik. Szeretnénk, ha tudnák, hogy a munka tette az embert em­ber­ré. Ahogy azt is szeretnénk megmutatni, hogy a táncművészet örök, a táncosokat soha semmilyen technika nem lesz képes pótolni. Mes­te­rek mindig lesznek és persze növendékek is. Mi, táncosok sze­ren­csé­sek vagyunk, mert az a munkánk, amit szeretünk, és az a dolgunk, hogy elnyerjük a közönség tetszését. Hamupipőke történetét Magyarországra, a Rábaközbe helyeztük, és az ExperiDance saját felfogásában, tánc- és mesemusicalként keltjük életre. Az eredeti mesét Pozsgai Zsolt egészítette ki számos ka­rak­ter­rel. Előadásunkban a cselédként tartott lány könyveiből némi varázslattal életre kelnek a mesefigurák, például Pán Péter, Hófehérke és törpéi vagy Aranyhaj, hogy segítsenek megtalálni Hamupipőkének a boldogságot. Ahogy az életben, a mesében is meg kell küzdeni a boldogságért, a problémákat meg kell oldani, ám a küzdelem árán szerzett tudás értékes. Az előadásban látványos táncok, gyönyörű dalok, zenék, prózai jelenetek vannak, az élményt 130 négyzetméteres LED-fal teszi teljessé, amelyen mindent meg tudunk mutatni. Ilyet Magyarországon ebben a formában még nem láthatott senki.

Hamarosan, ahogy minden ősszel, Németországba utaznak, milyen munka, turné várja az ExperiDance-t?
R. S.: Az Apassionata, Európa legnagyobb lovas színháza, amely évről évre új, monumentális produkcióval jelentkezik. Éppen most fejeződnek be az itthoni próbák, majd a németországi Riesába utazunk, ahol évről évre széles közönséget szólítanak meg előadásaink. Koprodukcióban dolgozunk német partnereinkkel, a jól ismert magyar minőséget visszük el hozzájuk. Németországban trendi lovagolni, a kislányok jelentős része lovagol. Az előadás, amit bemutatunk, mesebeli utazás a ló és az ember viszonyában. Olyan történetek jelennek meg benne, amelyek egy álomvilágba viszik el a nézőket. Családi program ez is, és ahogy eddig minden évben, most is le fogja nyűgözni a közönséget az artisták, akrobaták technikai tudása. Ebben a filmszerű világban megjelenik Willy Wonka, a Zeppelin, jönnek a szamurájok, és persze még sok minden más is van benne. Másként fogalmazva: a táncművészet kulturális svédasztalát kínáljuk a nézőknek. A látványt még a budapestinél is nagyobb, két kapus, 200 négyzetméteres LED-fal teszi felejthetetlenné, a kapukon keresztül jönnek, mennek a lovak és a táncosok. A másik programunk az Európa kulturális központjaként is emlegetett Berlinhez kötődik, ahol októberben a hazai ExperiDance táncosai az Admiralspalastban vendégszerepelnek Nostradamus című előadásunkkal. Szeretnénk az ExperiDance-t meghonosítani Európában, és azt gondolom, hogy jó úton járunk. Az Admiralspalastban látott bennünket az a producer is, aki meghívta az együttest Athénba. Célunk megalakulásunk óta ugyanaz, minél több embernek megmutatni a tánc őszinte művészetét. Nyugat-Európában sokféle minőség van, de mi ott vagyunk az elsők között, a Bolsoj Balett és az Antonio Gades Táncegyüttes mellett.
hirdetés

Tavaly Havasi Balázs estjén láthatta táncolni a közönség. Idén is lesz ilyen alkalom?
R. S.: Balázs barátom megtisztelt azzal, hogy írt számomra egy darabot, amit eltáncoltam. Éppen holnap (október 13-án – a szerk.) fogok színpadra lépni az Ezeregyév – Generációk című produkciónkban, amelyben társulatunk különleges időutazásra invitálja a közönséget, hiszen az előadásban az eredeti, alapító tánckar, a jelenlegi táncosok és a Táncakadémia növendékei is táncolni fognak. A színpadon három generáció táncosai váltják majd egymást a szerepekben, megidézve ezzel a társulat legszebb korszakait. Együtt lesz múlt, jelen és jövő, az utóbbi építését kötelességemnek érzem.

Apropó jövő és Táncakadémia. Tavaly éppen akkor beszélgettünk, amikor elindult a képzés, hogy sikerült az első év?
R. S.: Az indulás robbanásszerű volt, a lendület azóta is tart. Az első évben olyan káprázatos teljesítményt nyújtottak növendékeink, hogy az imént említett Havasi Balázzsal felléphettek Bécsben. A vizes világbajnokságon pedig az egész világ szeme láttára óriási teljesítményt, remek produkciót mutattak. Szerepeltek a Nagyidai cigányokban, a már említett Ezeregyévben, és december 22-én szerepelni fognak a Revansban. Esetük jól mutatja, hogy a siker milyen messzire viheti az embert. Tavaly száz jelentkező volt, idén száznál is többen jelentkeztek hozzánk. Nálunk az osztályok kialakítása is a gyerekekhez igazodva történik, nem az a gyakorlat, hogy a jelentkezett létszámot osztályokba osztjuk. Jó hír, hogy a Magyar Táncművészeti Egyetem a következő évben táncszínházi tagozatot indít. Sok gyerek bekerülhet oda, ami nagy szolgálat az egyetemnek és az országnak is, hiszen fiatal táncosokra mindig igény van. Amit végzünk, magyar és minőségi.




vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor