Páros interjú
A szerelem nem döntés kérdése
2017-11. szám / Kovács Emőke / Vörösmarty Színház
Október elején mutatta be a székesfehérvári Vörösmarty Színház Georg Büchner Leonce és Léna című kereséstörténetét. Az előadásról a darab rendezőjével, Kovács D. Dániellel és a Lénát alakító Kiss Diána Magdolnával beszélgettünk.
Leonce és Léna el akarnak menekülni az egész világ elől. Szerinted mit várnak saját maguktól, a környezetüktől?
K. D. D.: A kezdeti állapotban el akarnak szökni a felelősség, a sorsszerű kényszerházasság elől, miközben a társadalomból is ki akarnak menekülni. Leonce nagyon sokat magyaráz a semmittevésről, ami úgy tűnik, hogy számára egyfajta tüntetés. Léna is hasonló útvonalat jár be, a semmittevéssel sztrájkol a fennálló világrend ellen. Büchner végigvezet minket egy olyan mesén, ami megmutatja, hogyan csalod magad csapdába, ha passzivitással válaszolsz a felmerülő problémákra. Elmenekülnek otthonról, viszont azáltal, hogy nem foglalkoznak a világ dolgaival, ők is hozzájárulnak ahhoz, hogy tovább folyjon a világ rendje abban a mederben, amiből ők igyekeznek elszökni és kilépni. A másik fontos kérdés az eleve elrendeltség, hogy mi az ember funkciója. Büchner ravaszsága, hogy egy meseszerű, királyfi- királylány történetbe tud ágyazni létfilozófiai kérdéseket.
Szerinted létezik a szabad akarat, vagy tényleg minden előre el van rendelve?
K. D. D.: A szabad akarat ellenében fogalmaznak maguknak ezek a fiatalok, sok a lébecolás, a felelősség felvállalásának halasztgatása, emiatt végül olyan dolgokra tudnak rácsodálkozni, amiket lehet sorsnak nevezni, de sok szempontból az derül ki, hogy inkább alap emberi érzelmekről, érzésekről, a biológiáról szól. Elhatározhatok csomó mindent, de ha valakivel találkozom, és elkezd működni a kémia, nem döntés kérdése. Ha beindul a szerelem nevű dolog, az egónál valami fontosabb veszi át az irányítást. Fel lehet tenni a kérdést, hogy én cselekszem, vagy mint egy húsgép, übermarionett végzem azt, amit apám is és nagyapám is bejárt ezekkel a körökkel.
Hogy fogadtad a hírt, hogy Léna leszel?
K. D. M.: Nagyon szerettem volna Danival dolgozni, és igazán megörültem, amikor kiválasztott, hogy játsszam el Lénát. Ez egy eléggé nehéz szerep, mert ahhoz képest, hogy a darabban ő az egyik címszereplő, még sincs túl sok jelenése és szövege, de egy olyan jelenlétet kíván, ami nagy feladat. Beszélgettem Bagossy László rendezővel az előttem álló munkáról, aki azt mondta, hogy nehéz kihívás jól megformálni ezt a szerepet, mert igen kevés idő van arra, hogy megmutathassam magam.
Szerinted mit akar Leonce és Léna egymástól? Mit várnak a világtól?
K. D. M.: Leonce és Léna elindulnak két különböző irányba, egymás elől menekülnek, de mégis találkoznak, és a tudtukon kívül történik meg az, amit sok ember annyira keres az életben: megtalálni a hozzá legközelebb álló és legértékesebb párt. Egy pillanat alatt felnőnek azáltal, hogy egymásra találnak, innentől kezdve felelősséggel tartoznak egymásért, a kapcsolatukért, a szerelmükért. Addig a pontig, amíg nem találkoztak, egyikük sem tudott mit kezdeni magával, Leonce folyamatosan filozofált, Léna meg ült a kertben, és unatkozott. Kellettek egymásnak ahhoz, hogy elinduljon az életük. | hirdetés
 |
|
Szerinted ebben az esetben létezik a szabad akarat, vagy minden előre el van rendelve?
K. D. M.: Én hiszek a sorsszerűségben, hogy minden előre el van rendelve. Néha csak utólag vesszük észre, hogy a pillanatnyilag rossz döntéseknek hitt helyzetek is a javunkat szolgálták.
Andrássy Máté milyen partnered volt?
K. D. M.: Azt mondta nekem, hogy nagyon sokat beszélek, és megkérdezte, hogy ezt miért csinálom. Mondtam neki, hogy én így koncentrálok. A próbafolyamat egy pontján bevallotta, hogy nem gondolta volna, hogy nekem ez a koncentráció, de amikor az első közös jelenetünkben belenézett a szemembe, akkor úgy érezte, egy olyan tekintet nézett vissza rá, aki belé lát, és hirtelen alig tudta a szövegét elmondani. Úgy éreztem, szeretett velem dolgozni.
Szereted ezt a történetet? Fedeztél-e fel önmagad számára is meglepő újdonságokat a szövegben?
K. D. M.: Vannak olyan nagy igazságok a drámában, amelyek azáltal váltak számomra egyértelművé, hogy a szöveg átdolgozásra került Dani és Bíró Bence dramaturg munkája révén. A darabnak több kulcsmondata is van, Dani szerint Léna számára ez az egyik legfontosabb: „Milyen magányos a földön az ember, egy kezet keres, ami megfogja az övét, hogy majd a siratóasszony válassza el őket, hogy kinek-kinek a mellére kulcsolja a magáét.” Mindig időt kell hagyni magunknak a színpadon, hogy megszülessen bennünk az érzés és a gondolat. Az előadás is akkor jó, ha egy adott ritmusban halad a történet, aztán egy-egy pillanatban megáll az idő, és kimerevített képpé válnak a hangsúlyos gondolatok.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
