RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. április 22., vasárnap
Csilla, Noémi

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„Az út, amin járok, megéri a sok küzdést”
2017-11. szám / Jónás Ágnes

Hat évad után szerződött el a kecskeméti Katona József Színháztól, s immár a Radnóti Színház társulatát erősíti Porogi Ádám. A fiatal színművész nemrégiben vette át a sármos és számító De Grieux szerepét A játékos című előadásban, s alig várja, hogy próbálhassa Tennessee Williams
nagy sikerű drámáját, az Üvegfigurákat, melyet a színház december 16-tól tűz műsorára. Szerepeiről, a színházváltás okairól és premierek előtti izgalmakról vele beszélgettünk.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem-indológia szakán tanultál, de tanulmányaidat végül nem fejezted be. Mi volt ennek az oka? Megérezted, hogy inkább a színház lenne a te utad?
P. Á.: Igen. Összesen három évet végeztem el a két szakból. A történelem szakon nem éreztem jól magam, mert nem volt közösség, hiszen kétszázan voltunk. Rájöttem, hogy sem a tanári, sem pedig a tudós pálya nem érdekel különösebben. Akkoriban a nővérem már színházi rendezéssel foglakozott. Beugrottam egy előadásába, és na­gyon élveztem. Úgy éreztem, hogy a színház világa, a színészi pálya sokkal jobban inspirál, és jobban passzol hozzám, mint a bölcsészet­tu­dományok.

Hat évad után szerződtél el a kecskeméti Katona József Színházból, a 2017/2018-as évadot már a Radnóti Színházban kezdted. Miért épp a Radnóti?
P. Á.: A felvételit követően Mohácsi János osztályába jártam Kaposvárott, de az ötödik évemet már a kecs­ke­mé­ti Katona József Színházban töltöttem. Nagyon szerettem ott lenni, nagy szerepeket játszhattam, a társulatot is egyből megszerettem. A távozásomnak magánéleti és ezzel némileg összefüggő, szakmai oka is volt: a kislányom és a családom Budapesten élt, közelebb szerettem volna lenni hozzájuk. Az sem jó, ha nem veszel részt egy társulat életében, mert mindig rohansz haza – ez jellemezte utolsó kecskeméti évemet. Örültem volna, ha a fővárosban játszhatok, de nem volt mindegy, hogy hol. A kecskeméti előadásaim mellett a Rózsavölgyi Szalonban is játszottam: a Radnóti Színház főrendezője, Valló Péter által rendezett Mellékhatás című darabban Sodró Elizával, Tóth Ildikóval és Lengyel Ferenccel álltam színpadra. Kováts Adél ennek a főpróbáját látta. Később lejött Kecskemétre is, a Szikszai Rémusz által rendezett Vőlegényre. Beszélgettünk, azután szerződést ajánlott.

Úgy tudom, hogy a társulat tagjainak nagy részét már korábbról ismerted.
P. Á.: Egy részüket. De mindenki nagyon kedves. A játékos című, Fehér Balázs Benő rendezte előa­dás­ban De Grieux szerepét vettem át, és november elején kezdtem próbálni a decemberben debütáló Üveg­fi­gurákat.

A játékos című Dosztojevszkij-kisregényt viszonylag ritkán veszik elő rendezők. Szerinted mitől lehet érdekes ma is ez a történet?
P. Á.: Az emberi lélek, a jellemek és az emberek egymáshoz való viszonya mindig érdekes. Ez a mű nem korfüggő, ezer éve is voltak odaadó, irigy, féltékeny, ügyetlen, gonosz, vicces vagy mohó emberek. Ebben a darabban is van mindenféle, ráadásul a legtöbb embernek van valamilyen szenvedélye, a darabban ez a játékfüggőség. Alekszej, a főhős tudatosan sodródik bele a roulettenburgi kaszinók csillogó világába, de idővel elveszti a kontrollt a játék felett. De Grieux egyike azon élősködőknek, akik Roulettenburg városában tengetik mindennapjaikat. Minden morál és elv nélkül létezik, csak a pénz érdekli. A női főszereplőt sokáig házassággal hitegeti, ám amikor kiderül, hogy az örökség nem érkezik meg, azonnal le is lép. Az a fajta ember, aki a lelkifurdalás érzését teljesen haszontalannak tartja.
hirdetés

Tennessee Williams nagy sikerű drámáját, az Üvegfigurákat december 16-án mutatjátok be. A művet az emlékezés drámájaként emlegetik, az előadás műfaji megjelölése memory-play. Elárulnád, hogy mit jelent ez pontosan?
P. Á.: Az egyik szereplő visszaemlékezésében elevenedik meg a dráma. Színészileg izgalmas kihívás, hogy egyszerre létezem a múltban és az előadás jelenében, egyaránt vagyok narrátor és szereplő. Tennessee Williams a saját családjának történetét írta meg 1944-es művében – a történetbe az általam megformált Tom Wingfield, Williams fiatalkori énjének visszaemlékezésén keresztül lépünk be. Ebben a családban mindenki nagyon szereti a másikat, mégis mindenki rettenetesen magányos. Az álmaik megvalósíthatatlannak tűnnek. Örülök, hogy ezúttal is Valló Péterrel dolgozhatok.

És milyen vele dolgozni?
P. Á.: Nagyon szeretem a munkamódszerét, pontosan elemez, a technikai megvalósítást azonban már a színészre bízza.

Van még egy közös pont közted és Valló Péter között: a november 27-től a Rózsavölgyi Szalonban látható Visszavonulás című előadásban is együtt dolgoztatok. Egy érzelmileg egymástól eltávolodó házaspár felnőtt fiát, Jamie-t alakítod, partnereid Söptei Andrea és Rátóti Zoltán. Jamie a villámhárító-közvetítő a két szülő között, vagy inkább egy passzívabb, szemlélődőbb szereplő?
P. Á.: Noha Jamie egy harmincéves felnőtt férfi, szülei, Edward és Alice válása nagyon megviseli. A darab elején nincs párkapcsolata, elveszett, magányos srácként ismerik meg a nézők. Látja, ahogy a szülei éppen felforgatják az életüket, és minden, ami eddig a biztonságot jelentette számára, darabokra törik, ő azonban nem ítélkezik, igyekszik pártatlan maradni, és megpróbálja mindkét fél igazságát elfogadni. Idővel rájön, hogy mit ronthattak el a szülei, s ez segíti a saját életére vonatkozó döntések meghozatalában. Tehát látszólag passzív, de belül zakatoló, szép szerep.

Sztoikus nyugalom árad belőled, miközben hallgatlak. Színpadra lépés előtt is ilyennek képzeljünk?
P. Á.: Á, dehogy! Nagyon tudok izgulni. Előadások után meg hajlamos vagyok azon tépelődni, hogy mit csináltam jól vagy épp rosszul. De a kettő között, amíg tart az előadás, addig jó. Premierek előtt néha eltűnődöm azon, hogy vajon kell-e nekem ekkora stressz, de hát valamibe úgyis belehalunk, és egy jól sikerült előadás mindig azt igazolja, hogy az út, amin járok, megéri a sok küzdést. Aki ezt a szakmát gyakorolja, igazából bármi és bárki lehet, csodálatos és varázslatos élet ez, még ha a körülmények vagy a magunk lustasága miatt ezt hajlamosak is vagyunk elfeledni.




vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor