RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. április 22., vasárnap
Csilla, Noémi

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Semmivel a rendszer ellen
2017-11. szám / Jónás Ágnes

Izgalmas bemutatóval zárja a 2017-es évet a Szkéné Színház – december 9-én debütál a Nézőművészeti Kft. Szkénével közös előadása, a Leonce és Léna avagy a legboldogabb álom című szatirikus vígjáték, mely Georg Büchner német drámaíró 1836-ban írt drámáján alapul.
A Rába Roland rendezésében, Kovács Krisztián, Katona László, Simkó Katalin, Parti Nóra, Scherer Péter és Mucsi Zoltán szereplésével látható előadásban a szabad akarat vezet az előre elrendeltetettség beteljesítéséhez. A konvenciók és a világ rendje elől menekülő királyfi megformálójával, Kovács Krisz­tiánnal beszélgettünk.

Leó királyfitól (Büchnernél Leonce) apja, Popo király azt várja el, hogy a tradíciókhoz híven elvegye a gazdag uralkodócsalád lányát, Lénát. Mit szól ehhez a két fiatal, mit várnak saját maguktól és a világtól?
K. K.: Leó kívülállónak érzi magát a királyi udvarban, éppúgy, ahogyan Büchner érezte magát a 19. században. Kris­tály­tisz­tán látta kör­nye­ze­tét, önmaga és a világ viszonyát, és ezt le is írta. Figurái is sokat reflektálnak önmagukra. Leó mindent nagyon jól ért, talán ettől is lehet, hogy egy kicsit cinikus. „Ahhoz, hogy egy pohár tejet megigyak, nem kell megvennem a tehenet” – mondja a házasságról. Nem akar felnőni, ki szeretne bújni a felelősség alól. Fejben lejátszik előre mindent, tudja, hogy amire eljut a házasságig, már unni fogja a kapcsolatot. Azt nem igazán tudja, mihez is kellene kezdenie az életével, de azt biztosan tudja, mit nem szeretne. Sokat beszél a semmittevésről, ami számára tüntetés. Passzív rezisztencia, nem cselekvő hatalom, sztrájk a fennálló világrend ellen. Léna is hasonló útvonalat jár be, nem szeretne csak azért házasságot kötni, mert kell, vagy mert ez a szokás. Büchner korát megelőzve modern női karaktert írt. „Engem cserépbe akarnak ültetni, pedig nekem harmatra, éjszakai levegőre van szükségem!” – mondja Léna. Mindketten tudják, hogy az egyetlen megoldás az, ha elmenekülnek a felelősség, a sorsszerű kényszerházasság elől. A két szereplő a nagy menekülés közepette összetalálkozik, Leó elhatározza, hogy hazaviszi a közembernek hitt lányt a királyi udvarba, hogy ezzel is bosszantsa apját. Azt azonban egyikük sem sejti, hogy ezzel épp a szülői akaratot teljesítik be.

Tehát tulajdonképpen meseszerű királyfi-királylány történetbe ágyazott létfilozófiai kérdésekkel szembesül a néző?
K. K.: Mi egy történetet mesélünk el, reméljük, hogy a néző sok mindenre asszociál majd. Azzal, hogy Leó és Léna ellenszegülnek a sors akaratának és nem foglalkoznak a világ dolgaival, akaratlanul hoz­zá­já­rul­nak ahhoz, hogy tovább folyjon a világ rendje abban a mederben, amiből ők igyekeznek elszökni és kilépni.

Milyen lesz a te Leód?
K. K.: Olvastam Büchner leveleit – szinte teljesen ellentétes dolgokat írt le egy mondaton belül. Elkezdi valami hideggel, és egy forró után befejezi valami kékkel. Ezeket az ellenpontokat, „ugrálásokat” kell jól megjelenítenünk a Szkéné színpadán. Törekszem arra, hogy minél több mindent ültessek át az előadásba a német drámaíró szellemiségéből. Leó érzéseit igyekszem saját magamból előbányászni, és a Rába Roland által meghatározott koordinátarendszeren belül felépíteni ezt a figurát. Szeretném a határaimat feszegetni, és Leó karaktere erre kiváló lehetőséget ad.
hirdetés

Az eleve elrendelés és szabad akarat kérdése gyakran megosztja az embereket. Te melyiket tartod elő­rébb­valónak?
K. K.: Szerintem mindkettőnek van létjogosultsága. Voltak olyan „jelek” az életemben – bevillanó képek, álmok –, amik mintha előrevetítették volna, hogy melyik az az út, amin haladnom kellene, de a tu­data­lat­tim­ban mocorgó dolgok megvalósítása már persze a szabad akaratomon múlt. Tizenhat évesen a Csabai Színistúdióban tanultam – ott adtuk elő a Leonce és Lénát, az udvarmestert játszottam benne. Belém égett, amint sárga zokniban állok a színpadon. Nagyon vágytam arra, hogy én játsszam a főszerepet, és bár akkor, huszonhárom éve nem úgy alakult, most az utamba sodorta Leó szerepét a sors, viszont annyira már nem vágyom eljátszani.

A színistúdiós korszakod óta két évtized telt el, azóta számos előadásban szerepeltél, a Nézőművészeti Kft. oszlopos tagja vagy. Pályafutásod alatt rájöttél arra, hogy mitől szerethető a színészi hivatás? Egyáltalán segített a színpadon való létezés önmagad megismerésében?
K. K.: Kicsit olyan vagyok, mint Leó – szeretek elmenekülni a hétköznapok elől egy olyan világba, amit én teremtek meg. Fiatalabb koromban fogalmam sem volt, hogy mit akarok kezdeni az életemmel, de azt éreztem, hogy amivel épp akkor foglalkoztam, azt nem. Hiába végeztem el a főiskolát, nem érzem, hogy mostanra technikásabb vagy profibb lennék, de hogy így látom, az talán azért van, mert hajlamos vagyok a dolgok árnyoldalaira fókuszálni. Közhelynek tűnhet, de igaz, hogy vannak olyan szerepek és előadások, amikért érdemes ezt a hivatást csinálni, s az is örömmel tölt el, hogy estéről estére adhatok valamit önmagamból a nézőknek. Ha nem ezzel foglalkoznék, valószínűleg nagyon boldogtalan lennék. Így sem vagyok maradéktalanul boldog, de legalább adódnak olyan pillanatok a színpadon, amelyek tartalmaznak örömmorzsákat, melyek hatására egy rövid időre megszűnik minden nyomasztó gondolatom.






vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor