Impresszum | Előfizetés  
  2024. december 6., péntek
Miklós

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„Seress nem hagyta, hogy kiüljön az arcára a fájdalom”
2018-02. szám / Jónás Ágnes

Rendhagyó emberről, rendhagyó módon szól Müller Péter és Horgas Ádám Szomorú vasárnap című musicalje, melyet március 29-én mutatnak be a Madách Színházban. Hogy milyen Seress-
képet kap a néző, és mi lehet az előadás címével azonos sanzon világsikerének titka, arról Horgas Ádám rendezővel beszélgettünk.

Ötven éve annak, hogy önkezével vetett véget életének Seress Rezső zeneszerző-zongorista, a pesti zenei élet kiválósága. Szerinted miért fontos időről időre felidézni a mun­kás­sá­gát, és milyen vonásokat hangsúlyoz az előadásotok?
H. Á.: Seresst nagyon jellegzetes közép-európai mentalitás jel­le­mez­te. Nem mindennapi karakter, „rendhagyó” ember, az egyik leg­ter­mé­ke­nyebb 20. századi zeneszerző volt. Noha élete szerencsétlenségekkel volt teli, dalait egy ország szerette, a Szomorú vasárnap pedig meg­hó­dí­tot­ta a világot, és olyan világhírű előadók tűzték műsorukra, mint Ray Charles vagy Billie Holiday. Előbb a Dohány utcai Kulacs vendéglőben, majd az Akácfa utcai Kispipában zongorázott. A mi előadásunkban három szereplő – Seress Rezső, felesége, Helén és egy pincér – szem­szö­gét ismerhetik meg a nézők. A Rudolf Péter által megformált főszereplő egy meglehetősen ellentmondásos és szenvedélyes sze­re­lem tükrében, halála után emlékszik vissza élete fontosabb stációira, újraéli a történelem viharait. Az előadás anekdotákban fennmaradt eseményekre épít, Seress dalait Müller Péter válogatta össze az egyes jelenetekhez, színes és izgalmas zenei tükröt tartva ezzel a közönségnek.

Azt mondod, hogy nem mindennapi karakter, „rendhagyó” ember volt. Miben nyilvánult ez meg?
H. Á.: Amikor már befutott zeneszerző volt, meglátogatta őt egy amerikai ügynök. Tájékoztatta, hogy a világháború miatt zárolták a pénzeket, és arra kérte Seresst, hogy utazzon Amerikába, hogy ott felvehesse jogos járandóságát, a jogdíjakból származó bevételét, ami 370 ezer dollárra rúgott. A zeneszerző nem élt a lehetőséggel, mondván, fél a repüléstől. Hát, ilyen volt ő. Az élet többször felkínálta neki, hogy kilábaljon szerencsétlen sorsából, de nem mindig élt vele.

Adott egy melankolikus, világhírű sanzon, egy fájdalmakkal és szerencsétlenségekkel teli életút. Ehhez ké­pest azt lehet olvasni az előadás ajánlójában, hogy felkavaró módon, sok humorral mutatja be a zeneszerző életét. Seress és a humor – hogy jön ez össze?
H. Á.: Bármilyen meglepő, Seress élete tele volt humorral. A bánatát sokszor rejtve élte meg. Fanyar humorral beszélt a munkaszolgálatos időszakáról is, éppen ezért úgy gondolom, hogy ezt a darabot nem szabad szomorúan játszani, és magát a zeneszerzőt sem kell keserédesnek elképzelni, tudniillik a szuicid alkatú emberek egyik klasszikus vonása, hogy pörgősek, szeretik a társaságot, a külvilág felé nagyon barátságos, vidám arcot mutatnak.

A Szomorú vasárnap című sanzont huszonnyolc nyelvre fordították le. Szerinted miben rejlik a sikere?
H. Á.: A zeneszerző nagyon eltalált egy életérzést, szép a szövege és sallangmentes a dallama. Egyből megfogja az embert. Egy időben elterjedt, hogy a dal öngyilkossági hullámot indított el, de aztán kiderült, hogy ez nem így van, a dalszövegszerző rendőrségi tudósító akart hírnevet szerezni magának, ezért amikor kiment az öngyilkosságok helyszínére, odacsempészte a halottak mellé a Szomorú vasárnap kottáját, hogy azt a látszatot keltse, sokan a dal hatására követtek el öngyilkosságot.
hirdetés

Rudolf Péterrel, Nagy-Kálózy Eszterrel és Nagy Sándorral is dolgoztál már. Bizonyára előny, hogy nem kell plusz idő az egymásra hangolódáshoz és egymás munkamódszerének megismeréséhez.
H. Á.: Bár kész tervekkel szoktam érkezni a próbafolyamatokra, azért nagy nyitottság van bennem, hogy a színészegyéniségek áthassák a produktumot. Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter elképesztően aktív és kreatív páros, nagyon jó velük dolgozni, nem mellesleg januárban ünnepeltük a Centrál Színházban tizennyolc éve futó közös darabunk, az És Rómeó és Júlia négyszázadik előadását. Nagy Sándorral a Virágot Algernonnak és a 39 lépcsőfok című előadásokban dolgoztam együtt, jó barátságba kerültünk a próbák alatt, lenyűgöző tehetségű embernek tartom.

Megszokhattuk már tőled, hogy mindig igyekszel összművészetben gondolkodni – zenével, koreográfiával teszed hangsúlyosabbá a cselekményt. Ezúttal is színesíti vetítés az előadást?
H. Á.: Persze! Pont azért vonzanak azok a történetek, amik a valóság és a képzelet határán mozognak, mert nagyon gazdag lehetőséget adnak arra, hogy ne csak a prózával, hanem képzőművészettel, zenével is hozzászólhassak a témához.

A Játékszínben futó Életrevalók című rendezésed nemrégiben közönségdíjas lett, beutazta az egész országot. Rendezel Pécsett és a szombathelyi Weöres Sándor Színházban is… Min dolgozol a Szomorú vasárnap után?
H. Á.: Szombathelyen rendezem az Egy bizonyítás körvonalai című David Auburn-darabot, nyáron Székesfehérvárott is dolgozom egy szabadtéri produkción, de az abszolút újdonság most az, hogy Barnák László barátommal részt veszünk a Szegedi Nemzeti Színház igazgatói pályázatán. Reményeink szerint Laci főigazgatóként vezetné az intézményt, én pedig művészeti vezetőként. Izgatottan várjuk a végeredményt.






vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor