Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 10., csütörtök
Gedeon

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„A jó koncert átalakító élményt teremthet, katarzist adhat a közönségnek”
2018-08. szám / Pavlovics Ágota

A világ egyik legjobb Liszt-interpretátoraként tartják számon. Mindig elegáns és könnyed. 2000-ben játszott először két romantikus zongoraversenyt egy este. Azóta hagyománnyá váltak a zenekari zongoraestjei Budapest legnagyobb hangversenytermeiben. A zenekari zongoraesteken
szólistaként versenyez és szívét-lelkét, virtuóz technikáját hozzáadja a zenekar százfajta színéhez. Október 6-i koncertjén felesége, Hegedűs Katalin lesz a társa a kétzongorás versenyműveknél, aki első ízben lép a Müpa pódiumára, ahogy a Budafoki Dohnányi Zenekarral is most először játszik együtt a Nemzeti Hangversenyteremben. Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművésszel mindig ünnep beszélgetni. Utána az ember napokig a föld felett jár pár méterrel, pont úgy, mint amikor a játékát hallgatja.

Szokás szerint pazar élmény vár a zenebarátokra, akik ellátogatnak október eleji koncertjükre a Müpába.
H. E.: 2005 óta, vagyis megnyitása óta adok zongoraesteket a Mü­pá­ban, ahol a szokásos műsoroktól eltérően egy estén két vagy akár három zongoraversenyt is eljátszok. Én élvezem, a közönség pedig nagyon szereti. A többzongorás kompozíciók, amelyekből kettő is lesz ezen a hangversenyen, egészen kivételes fokú egymásra hangolódást és összjátékot követelnek meg az előadóktól. Katica és én immár 39 éve egy test, egy lélek vagyunk. Szólóestjeim mellett gyakran játszunk négy kézre, illetve két zongorára és négy kézre írt műveket is.

A műsor Bach, Mozart és Grieg egy-egy művéből áll majd. Miért éppen ezekre a darabokra esett a választás?
H. E.: A zene soha nem a végcél. Egy út ahhoz, hogy a hangok mögötti érzelmeket, szeretetet átadjuk a közönségnek. A közönség is az emelkedett érzésekért és azért jön el a koncertjeinkre, hogy meg­hall­gas­sa a hangok mögött rejtőző üzeneteket. Azok a zeneóriások, akiknek a darabjai elhangzanak, alkalmasak arra a varázslatra, hogy a közönség a koncerten kapott élmény után akár napokig könnyebben vigye s viselje az élet terheit. A koncert első részében elsőként Johann Sebastian Bach C-dúr versenymű két zongorára című műve hangzik el. Ez az eredetileg két csembalóra írt zene harmóniát, biztonságot sugároz, és mindig felfelé törekszik.

Mozart Esz-dúr két zongorára írt versenyművét szokták játszani a feleségével?
H. E.: Nagyon régen játszottam már e Mozart-remeket kétzongorás változatban, most viszont az eredeti, zenekarral gazdagított kompozíciót adjuk majd elő. Mozartnak ez a műve hangversenyen viszonylag ritkán hallható, pedig nagyon magával ragadó és bájos zene, ugyanis a szerző saját maga és nővére számára írta. Kevés az ilyen, izgalmasan szép muzsika.

A szünet után Edvard Grieg népszerű a-moll zongoraversenyét fogja játszani.
H. E.: Grieg bravúros a-moll zongoraversenyét negyven éve játszom, mindenki kedvence, egyszerűen elnyűhetetlen. Újra és újra a legjobb ruhájába kell öltöztetnem ezt a kirobbanó, áradó tavaszt festő zenét, az újjászületés érzéseit megragadó csodálatos művet. A Budafoki Dohnányi Zenekart októberi 6-án a kiváló Werner Gábor vezényli majd.
hirdetés

Számos, a közönség által kedvelt program kezdeményezése fűződik az ön nevéhez, melyek folytatódtak idén?
H. E.: Budafoki lakos vagyok, évtizedek óta sok koncertet adok a kerületben is. Augusztusban volt a Holdfény Estek sorozatunk 20. évfolyamának 3. koncertje. E nyáresti koncertsorozatnak a Belvárosban a Pesti Vármegyeháza különleges hangulatú díszudvara ad otthont. 22-én Katicámmal, a Nathan Giem és Sörös Beatrix hegedűművész házaspárral, valamint Pólus László gordonkaművésszel játszottunk. Véleményem szerint a világ legjobb hegedűsei közé tartozik a holland származású Nathan, aki az USA-ban diplomázott, és jelenleg a Rádiózenekar koncertmestere. A műsort Mozart, Franck és Mendelssohn műveiből állítottuk össze.

Hol hallhatjuk még az elkövetkező egy-két hónapban?
H. E.: November 10-én „Tiszta volt, mint egy könnycsepp” alcímmel Chopin-estem lesz a Zeneakadémia nagytermében, ahol Katicával közösen is fogunk játszani. Terveink szerint szeptemberre elkészül az új CD-nk, amelynek címe Keleti Képek. Robert Schumann 1848-ban írta Hat impromptu négy kézre (Bilder aus Osten) alcímmel. A legenda szerint a mű megkomponálását egy festmény ihlette, mások szerint viszont a megírásához egy vers adott inspirációt. Bármelyik késztette is a szerzőt, a darab nagyon szép, nagyon Schumann és nagyon nehéz. Schubert négykezes zongoraszonátáját is felvesszük, valamint Brahms 16 keringő című darabját is. A lemezt a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központban, a kerület nemrég vásárolt Yamaha hangversenyzongoráján fogjuk felvenni Katicával.

Ön 2010-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetének kamarazene professzora volt, de külföldön is vezetett kurzusokat. Most is tanít?
H. E.: A fiatalok tanítása fontos feladat számomra, át kell adnom nekik, ami a szívemben van. Különösen Japánban és az Egyesült Államokban van sok növendékem, eddig 83 alkalommal voltam Japánban koncert- és tanítási turnén. Vannak olyan tanítványaim is, akikkel a Skype segítségével vagyok rendszeres kapcsolatban.

A világ egyik legjobb Liszt-interpretátoraként tartják számon. Több mint háromezerötszáz hangversennyel a háta mögött mit jelent az ön számára a koncertezés, a zene?
H. E.: Liszt a példaképem. Ő a zenei romantika legnagyobb alakja volt, én pedig azért játszom szívesen romantikus remekműveket, mert egyrészt e stílusban vagyok a legjobban otthon, másrészt mert az embereknek a hangversenyeken arra van szükségük, hogy az előadó egy másik, felemelő világba vigye el őket a bizony sokszor oly szürke hétköznapokból. Célom, hogy örömben forrjon össze a lelkünk a közönséggel. Napjainkban a világban nagyobb a pusztítás, mint a teremtés, de akkor is folytatni kell együtt a teremtés munkáját. A jó koncert átalakító élményt teremthet, katarzist adhat a közönségnek. Erre törekszünk.



vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor