Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 13., vasárnap
Kálmán, Ede

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Hazatért a Zeneakadémia orgonája
2018-10. szám

Kilenc éven át tartó munka eredményeként október 22-én ünnepi koncerten szólalt meg újra a Zeneakadémia Nagytermében a magyar zenei élet egyik szimbóluma, a felújított Voit-orgona.

A hangszer, amelynek sípjai a 60-as évek óta már csak díszletként álltak a Nagyteremben, most minden részletében, korhűen újult meg, jelentős állami támogatás segítségével. Különböző darabjait Ma­gyar­or­szá­gon és Európában több helyről kellett összeszedni, illetve leírások és fotók alapján rekonstruálni. Ugyanakkor megjelennek benne a mo­dern orgonaépítészet vívmányai is.
A Zeneakadémia felújított orgonája lehetőséget ad a teljes orgo­nai­rodalom koncertszerű megszólaltatására, beleértve az orgonát al­kal­ma­zó zenekari, kórus- és kamaraműveket is. Ennek köszönhetően megújulhat az orgonaoktatás is az intézményben, a zeneakadémista hallgatók a legmagasabb szinten sajátíthatják el az orgonaművészet mesterségbeli fogásait, ugyanakkor igazi inspirációt nyújt majd a világ orgonaművészeinek, akik máris érdeklődnek a hangszer iránt.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor