Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Táncok, dalok, a négy évszak a Fonónál
2020-06. szám

Nem várt nézettséggel és sikerrel zárta a Fonó online oktatásait. Berecz István Örökös Arany­sarkantyús táncos, a Fonó népzenei igazgatója négy keddi alkalmon át vajdakamarási, majd hat héten át magyarlapádi táncokat tanított az internet népének. A táncoktatás alkalmait a Fonóban
vették fel, kezdő és haladó szinten egyaránt sok látványos figurát sa­já­títhattak el a kurzust követő táncosok, érdeklődők.
Minden csütörtökön Kubinyi Júlia Junior Prima-díjas népdalénekes, a Fonó népzenei művészeti vezetője tartott online énekórát, ahol első­sor­ban kedvenc magyarlapádi dalainkat tanulhattuk meg vagy frissíthettük fel az oktatás tíz alkalmán. Az oktatóvideókat a Fonóban vették fel, a zenei kísérethez a nézők önállóan is bekapcsolódhattak. A szervezők bíznak benne, hogy az online oktatásokon olyan nézők is részt vettek, akik eddig nem jártak még táncházban, vagy eddig nem kerültek közel a népi kultúrához. Régi közönségükkel együtt őket szeretettel is várják majd a Fonó nyitásakor az élő koncerteken, táncházakban!
Az online tudástár mellett a Fonó lemezportfóliója is bővült: megjelent a Berka együttes régen várt, harmadik lemeze, amely egyfajta csángó kaleidoszkóp. A Fonóban rendszeresen moldvai táncházat muzsikáló Berka az egyik legdinamikusabb zenekar a népzenei szcénán, koncertjeiken, táncházaikban rendszeresen több száz fiatal mulat és ismerkedik a csángó táncokkal, közönségük egyre bővül.
Csángó négy évszak című – szám szerint harmadik – lemezükön tizenkét dal szerepel a hónapokat szim­bolizálva, az adott időszak ünnepköréhez kapcsolódva, mindegyik egy-egy stáció. Felidézik egy egyházi év jeles eseményeit ugyanúgy, ahogyan a természet és életünk múlásának legfontosabb állomásait is.



A „Hejszóval” kezdődő lemez ezen az ösvényen indítja útjára a hallgatót, melynek érdekessége, hogy a régi ősi vallásból származó szövegek és dallamtöredékek fonódnak össze a keresztény hagyománnyal. A farsangi témájú „Böjtelőn” és a négyszólamú kórusművé árdolgozott nagyböjti népéneken, a „Keresztúton” keresztül jutunk el Krisztus feltámadásához és a természet újjászületését jelképező „Tavaszi szelekig”. A fiatalság, a tettre kész erő, az élet küzdelmeihez és viszontagságainak elviseléséhez szükséges energiák öltenek testet a gyimesi „Huszárosban”. A kora nyári esték illatában egyszerre érezzük a „Pünkösdi rózsát” és a hőn áhított szerelmet. A nyári hónapok egészen a „Menyekezőig” kalauzolnak el bennünket, így jutunk el a szimbolikusan 9. hónapra megszülető „Dzsermekig”. Ahogy előrehaladunk az őszben, úgy fordul a tematika az elmúlásba, rajta keresztül válunk szimbolikusan öregedő testünk rabjává, melyet a „Kövecses víz” és a „Hosszú útnak pora” testesít meg. Az album pozitív záróakkordja az elmúlásból újjászülető remény, a „Világnak világa”.
hirdetés

Arra biztatunk minden olvasót, hogy a fülledt nyári napokon hagyja magát kalauzolni a Berka együttes által megidézett csángó évkörön. Az album kapható a Fonó webboltjában, a terjesztőknél és az online felü­le­teken.
www.fono.hu






vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor