Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Határozott, rugalmas és empatikus
2020-10. szám / Pavlovics Ágota

A világ tíz legjobb zenekara között tartják számon. Egyedülállóan innovatív. Kiemelkedően kö­zön­ségbarát. Utolérhetetlenül színes. Zeneigazgatója, Fischer Iván karizmatikus karmester. 2020
januárjától pedig, igazi ritkaság, Erdődy Orsolya a Budapesti Fesztiválzenekar menedzser-igazgatója. A kinevezése előtt igazgatóhelyettesként dolgozó szakember 2011-ben csatlakozott a zenekarhoz, jelentős rendezvényszervezői, projektmenedzseri és diplomáciai tapasztalattal. Erdődy Orsolyát új pozíciójáról, ál­ta­lában a női vezetőkről, valamint arról kérdeztük, vajon miért van olyan kevés nő a komolyzenei együttesek élén.
Szívből gratulálok a kinevezésedhez, régen vártam már erre a jó hírre. Milyen gondolatok fogalmazódtak meg benned, amikor felkértek erre a tekintélyes pozícióra?
E. O.: Az első gondolatom az volt, hogy hihetetlenül megtisztelő fel­a­dat egy világhírű zenekar operatív vezetőjévé válni. A második, hogy mekkora felelősséggel jár a pozíció. December 6-án a Mikulás hozta ezt az ajándékot nekem, éppen akkor, amikor a zenekar nagyon nehéz időszakot élt át. Nem tudtuk, mikor áll helyre az anyagi stabilitásunk. Százhúsz fő egzisztenciáját biztosítani nem kis feladat, ezt az át­me­ne­ti időszakot pedig márciusban még tovább komplikálta a járvány, ami aztán a komolyzenei ipar átalakulását hozta világszerte.

Amikor Czakó Borbálát, a Hungarian Business Leaders Forum je­len­le­gi elnökét kinevezték londoni nagykövetnek, megbízólevelébe a nevét beírták, de benne maradt, hogy „he”, nem cserélték ki a hímnemet nőnemre. Mindez 2006-ban történt, ő vette észre, és azt mondták neki, lehet, hogy a királynő nem venné észre, de kérte, hogy nyomtassák újra a megbízólevelét. Szerinted mi az oka az ilyen eseteknek, mert persze nem ez az egyetlen.
E. O.: Az irányítást hagyományosan, sőt ösztönösen férfitulajdonságnak tartják, nemcsak a mul­ti­na­cionális cégek esetében, de a zenében is. A nőkre jellemző empátia, az emocionalitás is gyakori kifogás, mondván a fontos döntéseknél nem lehet szerepük az érzelmeknek. Engem is foglalkoztatott, hogy miért kevés a női karmester, a női menedzser-igazgató különösen Európa országaiban, a zenei világban. Elias Canetti író ezt a hatalmi kérdéssel kapcsolta össze: „Ugyan van-e látványosabb kifejezése a hatalomnak a karmester tevékenységénél?" Ennél kicsit humorosabban, Bernstein szerint a nők azért nem tudnak ve­zé­nyelni, mert nem tudnak annyi whiskyt inni, mint a férfiak. Egy 100 fős csapatot összetartani valóban nem könnyű… Szerencsére Fischer Iván erről teljesen másképp gondolkodik: nálunk nem egyszer dolgozott már női karmester, zenekarvezető vagy legutóbb asszisztens karmester.

Néhány évtizeddel ezelőtt Herbert von Karajan, a Berlini Filharmonikusok karmestere úgy nyilatkozott, a nőknek a konyhában, nem a szimfonikus zenekarban a helyük. A Bécsi Filharmonikusok akkor engedett be női zenészeket, amikor már 26 éve játszott a zenekarban Lelkes Anna hárfán, akinek a nevét nem tüntették fel, és tévéközvetítésekkor is csak a kezét mutatták. Ma már nincs a klasszikus zenének olyan területe, ahol ne lennének jelen a nők. Szép, mondhatnánk, még sincs több női menedzser-igazgató szimfonikus zenekar élén Magyarországon, egyetlen helyen van, Miskolcon, Szászné Pónuzs Krisztina és te vagy a második a Fesztiválzenekar élén. Mit gondolsz, miért?
E. O.: Sokan kevéssé hiszik el, hogy a nők a családban betöltött hagyományos szerepük mellett is el tudják látni a vezetői feladatokat. Ezeket a beidegződéseket pedig nagyon nehéz megváltoztatni. Egy nőnek sokszor duplán kell bizonyítania. A tudatos építkezés is fontos. Számomra a Fesztiválzenekarnál betöltött szerepemmel megvalósult mindaz, amire gyerekkorom óta vágytam. Kiskorom óta zenéltem, hegedültem és zongoráztam, zenei pályára készültem. Amikor kiderült, hogy nem leszek aktív zenész, úgy gondoltam, a koncertszervezés lehet az utam. Tanultam itthon és külföldön, majd kulturális menedzserként kezdtem dolgozni: 2009-ben a Haydn Év, 2010-ben az Erkel-Mahler Év, 2011-ben a Liszt Év megszervezése következett. A feladatok egymásra épültek, a családomban is voltak vezetői példaképek, így a de­cem­ber­ben kapott felkérést örömmel vállaltam.
hirdetés

Nyolc év tapasztalattal a hátad mögött hogy látod, milyen személyiségjegyekkel, kompetenciákkal kell rendelkeznie egy olyan kaliberű zenekar menedzser-igazgatójának, mint a Fesztiválzenekar?
E. O.: A Budapesti Fesztiválzenekar nem egyszerűen egy magyar zenekar, hanem egy sokszínű, iz­gal­mas, nemzetközi kulturális intézmény. Ismerni kell a nemzetközi kulturális piacot, elengedhetetlen az európai, ázsiai, amerikai fesztiválokkal, koncertszervezőkkel való folyamatos kapcsolattartás. Alapfeltétel az idegen nyelvek ismerete. A zenekar vezetőjének flexibilisnek és nyitottnak kell lennie, mert együtt dolgozik Fischer Iván zeneigazgatóval, aki pillanatokon belül tud alkalmazkodni nehéz helyzetekhez, új­sze­rűen implementálja a nemzetközi tapasztalatokat a zenekar életébe. A menedzser-igazgató feladata, hogy figyeljen a zenekar anyagi feltételeinek biztosítására és külső megítélésére, a brand építésére is.

Említetted, hogy márciusban a járvány keresztülhúzta a terveiteket, napjainkban hogy próbáljátok a CO­VID-19 okozta nehézségeket minimalizálni?
E. O.: Mindennap örömmel tölt el, hogy ennyi kiváló újító emberrel, művésszel dolgozhatok együtt. Nőként fontos feladat számomra, hogy támogassuk a muzsikusokat, a stábot ebben a rendkívül nehéz, ki­szá­mít­hatatlan, erőt próbáló helyzetben. Ugyanilyen fontos a járvány alatt a zenészek és a közönség biztonsága, Fischer Ivánnal és egészségügyi tanácsadókkal naponta értékeljük a helyzetet, és megállapítjuk, melyek az aktuális teendőink. Célunk, hogy amíg lehet, folytassuk az élő koncerteket közönség jelenlétében.

Apropó élő koncertek, milyen a Fischer Iván által megalkotott, káprázatosan szép, füles maszkok fo­gad­ta­tása?
E. O.: Fischer Iván akusztikus maszkot fejlesztett, ami elsősorban a zenehallgatás élményét fokozza, de biztonságot is ad, ráadásul művészi érték, mert minden maszk díszítése egyedi. Túlzás nélkül nagy siker az egész világon, Európa országaiban éppen úgy, mint az USA-ban, Ausztráliában vagy Mexikóban.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor