Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat

Nemzeti Liszt Ferenc Program
– Liszt szellemi hagyatékának széles körű megismertetése itthon és világszerte

2021-03. szám

Tudta ön, hogy Liszt Ferenc, a budapesti Zeneakadémia alapítója és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér névadója nemcsak zeneszerzőként, zenepedagógusként és zongoraművészként volt a leghíresebb magyarok egyike, hanem korának első celebje is volt? Magánéletével, szerelmeivel
előszeretettel foglalkozott a korabeli sajtó, hiszen az olvasók, különösképpen a hölgyek kiemelt érdek­lő­dést tanúsítottak gondolatai, hajviselete és nem utolsósorban minden helyszín iránt, ahol Liszt Ferencet fizikai közelségében lehetett látni. Hallatlanul népszerűek voltak kedvenc ételei és bora, hajtincsét őrzi a Liszt Emlékmúzeum. A magyarságára büszke Liszt Ferenc a kiemelkedő hazai tehetségek képzésére hoz­ta létre a Zeneakadémiát 1875-ben. A nemzetközi tekintélyű intéz­mény tavaly kezdeményezte Liszt szellemi hagyatékának széles körű megismertetését itthon és világszerte. A Nemzeti Liszt Ferenc Prog­ram megvalósítása valójában az általunk eddig ismert Liszt márka ki­ter­jesz­tése, nemzeti örökségünkre építve. A Zeneakadémia mellett az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Budapesti Fejlesztési Köz­pont, a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Müpa és a Magyar Művészeti Akadémia hosszú távú, összehangolt munkája eredményeként többek között Liszt kávézó, Liszt étterem, Turisztikai Központ nyílhat a Belvá­ros­ban, Liszt sétákon ismerheti meg a közönség a Zeneakadémia ala­pí­tójának kanyargós és kalandos életét, és első lépésként ősszel Liszt Ünnep szerveződik a Müpa vezetésével, amelyhez a Zeneakadémia nyújt szellemi alapot, és amelyhez nagyszabású koncert is kap­cso­ló­dik Liszt születésnapján (október 22-én) a Zeneakadémia Nagyter­mében.
A Liszt márka és a Liszt Ferenc Program hangsúlyos része a Zeneakadémia, mint nemzeti kincs megőr­zé­se és fejlesztése prémium felsőoktatási intézményként is. Magyarország világhírű művészeinek többsége diplomázott a Liszt Akadémián, a nemzet zenekultúrájának és zenetudományának epicentrumában, amely tudásközpontként egyedülálló eszközökkel támogatja a zenei közoktatást is világszerte, így nemcsak tovább viszi a liszti hagyományt, hanem jelentős képzési és kutatási újítások otthona is, és amelyre a világ távoli tájairól jönnek a tehetségek tanulni. A Liszt-örökség nemzeti ügye – kiemelt és átfogó jellege miatt – különleges kormányzati figyelemre érdemes, létrehozásával komplex össznemzeti imázsgazdagító prog­ram alapozódik meg.
hirdetés





vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor