Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Eötvös Péter: Cziffra Psodia ősbemutató – Gálahangverseny Cziffra György 100. születésnapja tiszteletére a Müpában
2021-09. szám

A koncertet több alkalommal is hallhatja a közönség, először Budapesten, majd azt követően Párizsban és Genfben is. A budapesti hangverseny a 2021-es Cziffra György-emlékév fénypontja, napra pontosan a páratlan zongoravirtuóz századik születésnapján – november 5-én – zajlik.

A műsor egyben ősbemutató is, a Cziffra Psodia zeneszerzője, Eötvös Péter saját személyes, gyerekkori emlékei révén is több szállal kap­cso­lódik a nagy zongoraművészhez. Visszaemlékezései szerint édesany­ja azok közé tartozott, akik az ötvenes években segíteni igyekeztek a Miskolci Nehézipari Egyetem építésére kivezényelt, raboskodó Cziffra Györgynek, s egy presszóban ő maga is hallhatta gyerekként csodálatos zongorázását, amely a nehéz fizikai munkában elgyötört kezek állapota ellenére is magával ragadó volt. Cziffra Psodia című zongoraversenyében, melynek zenekari kíséretében a cimbalom is szerepet kapott (amit ezúttal Lukács Miklós, hangszerének egyik legjelesebb virtuóza szólaltat meg), Cziffra sorsának viszontagságait kívánta a zene eszközeivel érzékeltetni. A versenymű ajánlásának címzettje, Balázs János zongoraművész a hangversenyen Cziffra egyik parádés repertoárdarabját, Liszt grandiózus eleganciájú Magyar fantáziáját is megszólaltatja. A Francia Rádió Filharmonikus Zenekarát Mikko Franck vezényli.
hirdetés


Müpa
11. 05., 19.30h

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor