Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„A Steinway zongora mellettem nagyon sokat tudna elmesélni”
2022-04. szám / Nagy Klaudia

A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon május 24-én az Életem Klezmer dallamokban című koncerttel örvendezteti meg lelkes közönségét Jávori Ferenc Fegya és a Budapest Klezmer Band, amely során felidézi múltjának legfontosabb állomásait. Az estén közreműködik Molnár Piroska,
Mikó István, Illényi Katica, Bíró Eszter és Kerényi Miklós Máté. Jávori Ferenc 1990-ben alapította meg a Budapest Klezmer Bandet, amely jellegzetes Kárpát-medencei hangulatú zenei világával óriási sikert ara­tott nemcsak itthon, hanem nemzetközi szinten is. 1999-ben a Győri Balett felkérésére komponálta a Purim, avagy a sorsvetés című balettet, majd a Budapesti Operettszínházban 2006-ban bemutatott Meny­asszony­tánc következett, ami az első klezmer musical a világon. A Kossuth-díjas, Érdemes Művészt, ze­ne­szer­zőt a klezmer zenéről és a közelgő májusi koncertről kérdeztük.

Itt beszélgetünk a Fészek Művészklubban, ahonnan 30 évvel ezelőtt indult a zenekar. Milyen emlékeket őriznek ezek a falak?
J. F.: Lehet mondani, hogy a Fészek az otthonom, szeretek itt lenni, inspirál az itteni légkör. Ez a Steinway zongora mellettem nagyon sokat tudna elmesélni. Itt születtek azok a művek, amikkel hatalmas sikert értünk el, és bejártuk az egész világot. Most is arra gondolok, hogy mi is történt harminc évvel ezelőtt: a pincében kezdtük, most meg itt vagyunk a második emeleten – felnőttünk.

Hogyan talált rá a klezmer zenére?
J. F.: Gyerekkoromban klasszikus zenét tanultam, nem gondoltam volna, hogy valamikor klezmer zenét fogok játszani. 13-14 évesen találkoztam Galambos Gyula cigányprímással, aki klezmer zenét játszott, és nagyon magával ragadott. Amikor a 70-es években áttelepültem Kárpátaljáról Magyarországra, már akkor készen voltak ezek a számok. A zenekar megalakulásakor elővettem ezeket a szerzeményeket, és elindult a Budapest Klezmer Band élete. Egyáltalán nem számítottam ekkora sikerre. A klezmer zene teljesen feledésbe merült Magyarországon, de most már rangja van. A magyar kultúra szerves része a zsidó zene és a zsidó kultúra, ebben nagyon nagy szerepet játszott és játszik a Budapest Klezmer Band.

Mi inspirálja, amikor belefog egy szerzemény megkomponálásába?
J. F.: Régebben reggel 8-kor már itt voltam a Fészekben, és elkezdtem alkotni. Egy dal azonban nem úgy születik, hogy az ember leül, és reggel 10-re kész is. Napokig vagy akár hetekig is eltart az alkotói folyamat. Hatalmas az öröm, amikor egy szerzemény nemcsak a kottában él tovább, hanem a közönség is nagyon szereti, a koncertek előtt mindig szoktak kérni számokat a Menyasszonytáncból vagy a Klezmer Szvitből, amit a Liszt Ferenc Kamarazenekarral készítettünk.
hirdetés

Hogyan alakult ki a Budapest Klezmer Band összetéveszthetetlen hangzása?
J. F.: Amikor megalakult a zenekar, olyan muzsikusokat kerestem, akik ezt a zenét megfelelő szinten el fogják tudni játszani. Hatalmas szerencsém volt, hiszen olyan zenészekkel hozott össze a sors, akikkel ezt meg tudtuk valósítani, ha ők nincsenek, akkor nem lett volna a Budapest Klezmer Band. Az egyik alapító tag, Kohán István klarinétos, az első perctől imádta a klezmer zenét, megérezte a klezmer előadási módját. Megkérdezte tőlem: Fegya, én ezt a zenét nem ismerem, hogy kell játszani? Azt válaszoltam: valahol olvastam, hogy amikor a klezmer klarinétos játszik, azt a „hücpe” jiddis szóval lehetne a legjobban jellemezni, ami azt jelenti, hogy szemtelen és humoros. Olyan, mint az élet. Megmutattam neki régi felvételeket a klezmer zenéről, a felvételek és a hücpe szó pedig olyan hatást gyakoroltak Pistire, hogy világviszonylatban is magas szinten műveli ezt a műfajt. A másik alapító tag, Nagy Anna csodálatos harmonikás, teljesen véletlenül került a zenekarba. Az Operettszínházban ismerkedtünk meg, együtt játszottunk a Hegedűs a háztetőn-ben a 80-as években, amiben Bessenyei Ferenc játszotta Tevjét. Rolla János, a Liszt Ferenc Kamarazenekar vezetője megszerette a harmonikát, amikor meghallotta Annát játszani. A mostani csapattal már majdnem 20 éve muzsikálunk együtt, az elején a zenekar 12 tagból állt, most heten vagyunk: Gazda Bence zseniálisan hegedül, Végh Balázs fantasztikus dobos és muzsikus, Máthé László eszméletlen jó bőgős, Barbinek Gábor harsonás úgy játszik klezmer zenét, ahogy nagyon kevesen a világban. Ezekkel a csodálatos zenészekkel nemcsak kollegák, hanem barátok is vagyunk. Ha felmegyünk a színpadra, egy egységet reprezentálunk, amit a közönség érez, és nagyon szeret.

Milyen meglepetésekkel készülnek a margitszigeti koncertre, és kik lesznek az este vendégei?
J. F.: Nemcsak az utóbbi 30 évet elevenítjük fel, hanem a gyerekkoromat Munkácson, Kárpátalján, ahol éltünk a szüleimmel és a rokonaimmal. Arról lesz szó, honnan kaptam ezeket az érzéseket, amiket ki tudok fejteni a klezmer zenében. Sokat fogok a régi szép időkről mesélni, és ehhez vendégeket is hívtam, mint például Molnár Piroskát, aki szenzációs színésznő, ő alakította Blumnét, a Menyasszonytánc egyik főszereplőjét. Nagy meglepetés lesz Illényi Katica, aki kilenc évig volt a Budapest Klezmer Band tagja, majd úgy hozta a sors, hogy megtalálta a saját útját. Most hál’ Istennek vissza fog jönni hozzánk, nagyon várjuk ezt a pillanatot, hogy megint együtt legyünk, sok szép élmény köt össze minket. A következő vendég Mikó István lesz, akivel a Menyasszonytánc révén ismerkedtünk meg, csodálatos színész, fantasztikus volt Herskovics kocsmáros szerepében. Illényi Katica után Bíró Eszter lett a zenekar énekese, ő is fellép ezen az estén. Végül, de nem utolsósorban Kerényi Miklós Máté, aki szintén lenyűgöző alakítást nyújtott a Menyasszonytáncban. Visszamegyünk kicsit a múltba, sztorizni fogunk, remélem, a zenekar és a közönség is jól fogja érezni magát.





vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor