Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Nyikolaj Luganszkij és a Concerto Budapest
2022-10. szám

A moszkvai Csajkovszkij-verseny 1994-es győztesét, Nyikolaj Luganszkijt már jó ideje csodálja a budapesti koncertközönség is: virtuozitásáért éppúgy, mint elmélyültségéért és mindenkor maximalista hangzásigényéért.

Keller András és a Concerto Budapest vendégeként ezúttal két egy­mást követő napon Chopin két zongoraversenyét – f-moll és e-moll – játssza el a Zeneakadémián november 11-12-én. Mindkét napon a zongoraverseny előtt és után egy-egy szimfónia hangzik el: a rend­szerint „kis” g-moll szimfóniaként emlegetett kamaszkori Mozart-kompozíció, valamint a romantikus szláv nagyzenekari repertoár egyik rendíthetetlen népszerűségű alapműve. Az Újvilág mellett leg­ked­veltebb Dvořák-szimfóniát, a Nyolcadikat szerzője a Ferenc József császár és király nevét viselő prágai cseh irodalmi és művészeti aka­dé­mia számára ajánlotta, meghálálandó az akadémiai taggá vá­lasz­tását. A pályafutásának egyik sikeres és kiegyensúlyozott periódusát reprezentáló, 1889-es mű egyszerre őrzi és idézi Dvořák akkori derűs hangulatát, valamint azt a mély vonzalmat, amelyet a cseh tájak iránt táplált.

Zeneakadémia
11. 11. és 12., 19.30h

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor