Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
A Fonó májusi ajánlata
Lemezen is megjelent a Góbé: Élem – Góbé turnézárás és táncház a Fonóban
2022-04. szám

Az Élem az első nagylemez, amelyet a Góbé a megújult felállásban jelentetett meg – először a digitális felületeken februárban, április elején pedig a Fonó kiadásában fizikai formájában is napvilágot látott a remek album.

A 15 éve aktív csapat 2020-ban új énekessel és nagybőgőssel kezdett alkotni Várai Áron és Hegyi Zoltán személyében. Az új tagokkal új lendület is érkezett a formációba, ennek eredményeként születtek meg az elmúlt másfél évben megjelent dalok, és ezek összessége a most kiadott album is. A lemezen vendégként szerepel Szokolay Dongó Ba­lázs és Busa Pista.
„Ezen az albumon betyár témából lett több a szokásosnál. Ezen törjük is a fejünket, hogyan folytassuk, de ez a jövő muzsikája. Az Élem egy újabb tökéletes pillanatkép arról, hol tartunk ízlésileg, zeneileg. Az összes apró hangját imádom, úgyhogy nyugodt szívvel ajánlom minden érzelmi helyzetben, bármilyen társaságban és napszakban.” – Czupi Áron


„Az album számomra egy robusztus mérföldkő. Agyasabb zene, és valóban sokszínű, a zenekar re­per­toár­jában újnak számító stílusok keverednek a lemezen. Továbbra is a népzene táplálta és inspirálta a számokat, aminek köszönhetően a népdalok szövegei és az új kabát, amit kaptak, remek légkört, életérzést sugároznak. Van itt vidámság, csalfaság, téboly, történelem, néha kendőzetlen őszinteség, de balladai ko­moly­ság is” – Várai Áron
hirdetés

A zenekar az Akváriumban indította lemezbemutató turnésorozatát, amely a Fonóban zárul május 28-án, ahol a Kacaj vezeti fel előzenekarként a hangulatot, a Góbé lemezbemutató koncertet pedig táncház követi.


Fonó Budai Zeneház (XI., Sztregova u. 3.)
www.fono.hu

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor