Impresszum | Előfizetés  
  2025. november 15., szombat
Albert, Lipót

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
A világ legjobb fiatal csellistái Budapesten!
2025-06. szám

Szinte már megszoktuk, hogy a kulturális élet nagy nemzetközi sztárjai időről időre megfordulnak Budapesten. Az elmúlt években, ha olimpiát nem is rendezett Budapest, de több emlékezetes Európa- és világbajnokságot is testközelből figyelhettünk meg. De kik a jövő sztárjai? Tavasszal
láthattuk a képernyőkön a Virtuózok idei évadát, de szeptember 8. és 14. között személyesen is találkozhatunk a világ legjobb 30 év alatti csellistáival a Zeneakadémián, hiszen elérkezik a Filharmónia Magyarország Budapesti Nemzetközi Csellóversenyének fináléja!

A Várdai István nevével fémjelzett Budapesti Nemzetközi Cselló­ver­seny tulajdonképpen már a tavasszal elkezdődött, hiszen a verseny­zők­nek először egy komoly bemutatkozó videóanyaggal kellett pályázni, és szeptemberben már a verseny záró­szakasza jön, melyben már csak az ide meghívott, legkiválóbb csellis­ták mérik össze tudásukat szó­ lóban, zongora- és zenekari kísérettel. A nemzetközi zsűri elnöke Frans Helmerson lesz, a zsűri művészeti vezetője pedig Várdai István. A versenyre összesen 135 csellista je­lent­kezett, Afrikát kivéve minden kontinensről.

A szeptember 8-án kezdődő elődöntőben a versenyzők kíséret nélkül, illetve zongorakísérettel játszanak majd. Itt a csellószólóra írt művek, illetve a zongorakíséretes szonáták legjava hangzik majd el. A közép­döntőben már zenekarral játszanak a versenyzők, hiszen itt kaptak helyet „könnyebb”, de népszerű csellóversenyek, melyek persze azért könnyűnek nem nevezhetők, míg a döntő anyagát a csellóirodalom legnehezebb versenyművei alkotják. A küzdelmet nemcsak akkor érdemes végigkövetni, ha valaki már most is rajong a cselló irodalmáért vagy hangjáért, hanem akkor is, ha épp most szeretnénk megismerni, vagy kíváncsiak vagyunk arra, hogyan szólnak ezek a művek különböző előadásban. Természetesen a csellózni tanulóknak és a csellista szakma krémjének is ott a helye, hiszen egy-egy ilyen nemzetközi versenyen lehet megismerni azt is, hogyan változik a csellista mezőny, a nagy művek előadói hagyománya, és milyen irányzatok vannak kibontakozóban a világ más tájain.
hirdetés

A győztesek az értékes nyeremények és különdíjak mellett fellépési lehetőséget is kapnak, és gálakon­certet is adnak a Zeneakadémián. A verseny fordulói nyilvánosak, így az érdeklődők nemcsak azt ismerhetik meg, hogyan játszanak a világ legjobb 30 év alatti csellistái, hanem részesei lehetnek a verseny izgalmainak is.

Legyél csellista, zenerajongó vagy éppen olyan, aki szereti fürkészni a világ alakulását vagy a versenyek izgalmait, a Filharmónia Magyarország Budapesti Nemzetközi Csellóversenyének fináléja biztosan az örömödre lesz! Érdemes akár csak benézni vagy végigkövetni az egészet, és együtt ünnepelni a végén a jövő sztárjaival!



vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor