Interjú
A zene olyan, mint az élet
2014-12. szám / Szepesi Krisztina
Balázs János rettentően fiatal még, de már most nagy ívű zongoristakarriert tudhat maga mögött, rengeteg díjjal, elismeréssel. Koncertjeivel a világ sok táján mutatja meg, éppen mit érez, miközben lemezt adott ki Lajkó Félixszel közösen, és folytatja a gyereknek adott, ingyenes, játékosan nevelő koncertjeit, mert úgy érzi, valamit vissza kell adnia abból, amit ő maga is kapott.
Szinte mindennap utazol és fellépsz. Régóta nagyon sűrű a programod.
B. J.: Valóban sűrű és aktív időszak volt az elmúlt 26 év, és ha csak az elmúlt évemet nézzük, több mint harminc városban szerepeltem, Amerikától Koreán és Japánon át Európa szinte összes nagyterméig. De ez az álma minden művésznek.
A közönség, ismerve a pályád, valami nagyon különlegeset vár tőled…
B. J.: Minél több eredményt érek el, annál többet, sőt, lassan már csodát várnak tőlem. Igyekszem állandóan a maximumot nyújtani, ez pedig napi 5-6 óra gyakorlást igényel, amit a sűrű program ellenére se hagyok ki soha, mert lelkileg nagyon sokat számít, ha úgy léphetek a színpadra, hogy tudom, mindent megtettem. Olyan számomra a zongorázás, mint az evés vagy a levegővétel. És állandóan fejlődni kell, mert a klasszikus zene kimeríthetetlen. Ha például az idős zenészek játékát összehasonlítjuk fiatalkori felvételeikkel, szinte rájuk sem ismerünk. Mert a zene olyan, mint az élet. Érzelmeket fejezünk ki vele, ám időről időre mást érzünk. Ugyanazt a darabot játszva lehet, hogy egy másik életszakaszban más válik hangsúlyossá. Én például mindig olyan darabot játszom, ami az aktuális lelki világomat tükrözi.
Korábban azt mondtad, a romantikusok állnak hozzád a legközelebb.
B. J.: Mostanra pedig már hozzákerült Bach is, akit mindig is nagyon szerettem, de csak most szántam el magam rá. Ha másfél évvel ezelőtt azt mondtad volna, hogy Bach-zongoraversenyeket fogok játszani, biztos, hogy az lett volna a reakcióm, hogy az nem lehet. De nincsenek határok, nagyon sok zenét hallgatok, mindent befogadok, és jól átvizsgálok. Ismeretlen szerzők műveit is a középkortól napjainkig, és ha valami megtetszik, és úgy érzem, van értelme időt szánni rá, eljátszom. Persze valószínűleg Michael Jacksont soha nem fogok játszani, inkább a klasszikus, a kortárs, a népzene és a világzene műfajából válogatok.
Akkor talán az se véletlen, hogy Lajkó Félixszel együtt zenélsz február 27-én a Müpában, és közös lemezt is adtok ki.
B. J.: Kínában találkoztunk először, ahol egy turnén mindketten felléptünk. Nagyon hamar barátok lettünk, de fel se merült, hogy együtt zenéljünk. Aztán egyszer feljött hozzám és nála volt a hegedűje, mire mondtam, hogy ha már így alakult, zenéljünk. De mivel ő nem tud Bachot, én meg nem tudom az ő dalait, csak úgy elkezdtünk valamit. Aztán azt vettük észre, hogy már másfél órája játszunk. Később pedig a Fonóban gyakorolgattunk és Horváth Laci (a Fonó ügyvezető igazgatója – a szerk.) meghallotta. Azonnal mondta, hogy ebből koncertet kell csinálni. Először ódzkodtunk attól, hogy fogadja majd a közönség, mert mi ugyan nagyon élveztük, de az egyik legnagyobb rizikó az, amikor úgy megyünk ki a színpadra, hogy lesz, ami lesz, játszunk. De annyira működött, annyira különleges harmóniába kerültünk zeneileg, hogy az már szinte hátborzongató. | hirdetés
 |
|
A lemezkészítésnél azért csak megbeszéltetek valamit.
B. J.: Két napon át le volt nyomva a felvevőgomb, mi meg játszottunk. Aztán visszahallgattuk magunkat, ami néha meglepő volt, végül pedig ezekből az anyagokból választottuk ki azt, ami felkerült a lemezre. Persze kérdés, hogy lesz ebből lemezbemutató koncert, mert nagyjából meg kellene tanulnunk, amit a stúdióban improvizáltunk. Úgyhogy az lesz, hogy a dallamokat megtanuljuk, miközben minden más improvizáció lesz.
Félixhez hasonlóan neked is fontos részed az improvizáció, ami komolyzenészeknél nem gyakori.
B. J.: Manapság tényleg ritka, de ha visszamegyünk ötven évet, teljesen természetes volt. Vladimir Horowitz vagy Cziffra György nemhogy tudott, de talán a világ legjobbjai voltak ebben. Ha még régebbre nyúlunk vissza, Liszt Ferenc, minden zongorista atyja korának legnagyobb improvizáló mestere volt, sőt, megkövetelte az akadémiai felvételen is a leendő hallgatóktól.
Többek közt ezt a képességedet tudod megmutatni a Balázs János három arca koncertsorozatoddal.
B. J.: Ez a jövő évi három arcom lesz, amit január 20-án a Zeneakadémia Nagytermében kezdek, ahol Bachot játszom az Anima Musicae Kamarazenekarral, az est második részében pedig Chopint. Szerintem Glenn Gould az egyik legnagyobb Bach-interpretátor és igazából eddig miatta nem játszottam. De változnak a dolgok és most úgy éreztem, van értelme, hogy a közönségnek megmutassam azt, amit én gondolok a zenéjéről. Chopin pedig úgy kapcsolódik ehhez, hogy egyik legnagyobb példaképe Bach volt. A második est május 3-án a Félixszel közös koncert lesz. Tervünk, hogy valami újat és különlegeset mutassunk, és még az is lehet, hogy megpróbáljuk együtt a zongorát és a citerát. Az utolsó koncert egy szólóest lesz a Müpa nagytermében október 28-án. Liszt Transzcendens etűdjeit választottam erre, melyeket eddig Ciffra György miatt nem játszottam, aki a legnagyobb példaképem, és a világ legjobb felvételét játszotta fel ebből, sőt, még azt is felvállalom, hogy talán egy-két etűdöt maga Liszt sem tudott eljátszani úgy, ahogyan ő. Mint Bachnál, itt is úgy éreztem, most értem meg erre a kihívásra.
A rengeteg fellépésen túl arra is szánsz időt, hogy gyerekeknek mutasd meg a klasszikus zene szépségeit.
B. J.: Gyerekkoromban nagyon sokat kaptam és úgy érzem, ebből valamennyit nekem is vissza kell adnom. Nagyon régóta adok jótékonysági koncerteket művészbarátaimmal, a Snétberger Zenei Köz|pontban is tanítok, és másfél évvel ezelőtt, amikor Jakobi Lászlóval a zenei nevelés hibáiról beszélgettünk, felajánlottam, hogy csináljunk egy hangszerbemutató sorozatot, amit ő nagyon szívesen megszervezett. Egyetlen kikötésem volt, hogy nem kérek érte egy forintot sem, és hogy a koncertek ingyenesek legyenek, ami Liszttől jön, hiszen ő se fogadott el pénzt a tanításért. Már az első koncert sikeréből kiderült, van rá igény, több olyan visszajelzést kaptam, hogy néhány gyerek zeneiskolába akar menni, és otthon azt kérte, rakjanak be Bachot a lejátszóba. Ettől boldog vagyok és nekem is erőt ad. Vagyis játszom azt, amit tudok, csinálom azt, amihez értek, abból pedig nagy baj nem lehet.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
