Interjú
Körülöttünk mindig jó szél fújt
2015-02. szám / Szepesi Krisztina
Pataky Attila a hatvanas éveiben jár már, mégis őrületes lendülettel megy előre. Véget nem érő útjának egyik csúcspontja április 11-én az EDDA 40 éves jubileumi nagykoncertje lesz a Papp László Budapest Sportarénában. Azt mondja, nem fogyott még el az erő, amit az is bizonyít, hogy új lemezre készülnek.
Milyenek voltatok, amikor ezeket a máig mindenki által ismert slágereket írtátok?
P. A.: Óriási volt bennünk a szenvedély, elképesztően meg akartunk mutatni magunkból valamit. Nagyon akartunk valamivé, valakivé válni, és a dalok adtak erre óriási lehetőséget, ami egy égi adottság volt. Ma már tudom, hogy ahogyan semmi sem véletlen, az sem volt az, hogy ezek a dalok megszülettek, de akkor ez még nem volt ennyire tudatos.
Negyven éven át hogy marad fenn a szenvedély?
P. A.: Most kezdem el felénekelni a 32. nagylemezünket. Eredetileg 35 dalt írtam, amiből 12 kerül fel a lemezre, és hála istennek voltak vitáink is ebből, sőt, azon vettem észre magam, hogy az egyik dal egyik sora miatt vérre menően egymásnak estünk. Először megdöbbentem, aztán elképesztő boldogság költözött a szívembe, hiszen megértettem, hogy még mindig van értelme, és nagyon sok van hátra, ha egy szón vagy egy hangon ilyen szenvedéllyel tudunk vitázni. De a bulikat is ez jellemzi, máskülönben nem lenne értelme felmenni a színpadra. Pedig még én is azt hittem, hogy ez csökkenni fog, idővel megszelídülünk, de a büdös frászt! És ez nagyon jó.
63 éves vagy, simán leereszthettél volna már…
P. A.: Ezek egyéni adottságok, az pedig az égtől kapott kegy, hogy mivel atlétának készültem, ráadásul középtávfutónak, ami nagyon kemény, megtanultam, mi az az akaraterő, és ha valami szúr vagy fáj, az nem baj, elmúlik, menni kell tovább, és nem szabad feladni. A sport nagyon komoly alapot adott pszichésen és fizikailag is. Ezt pedig át tudtam vinni a zenébe és a zenekarvezetői stílusomba is. A rockzene műfaját jellemző tulajdonságok mögött mi egy nagyon fegyelmezett zenekar vagyunk, és a másik, amit az idők során megtanultunk ehhez, az az alázat.
A rockot azért sokáig temették, de ti soha nem álltatok le.
P. A.: Körülöttünk, a hétköznapi tragédiákat kivéve, melyek mindenkinek kijárnak ebben a földi létezésben, általában mindig jó szél fújt, ami összefújt minket. Hetényi Zolika, a dobosom van velem a legrövidebb ideje az egész zenekarból, de már az is 20 év, ami azért az állandóságot képviseli, miközben Gömöry Zsolttal 30 éve dolgozunk együtt, vagyis eléggé hűségesek vagyunk.
Az új lemezen ugyanaz az EDDA köszön vissza, amit mindenki ismer?
P. A.: Talán abban különbözik majd a többitől, hogy míg eddig minden lemezünkön 2-3 lassú dal szerepelt, most csak egy blues-dal lesz, amit már nagyon régóta meg akartam írni, de csak most kaptam el. Ez lett a Kozmikus magány. A többi a dal pedig, a Sólyom népe vagy a Durva nehéz például, csupa lendület és sodrás, mert ilyen most az élet körülöttünk, felgyorsultak a dolgok, erősödtek a rezgések.
| hirdetés
 |
|
A gondolat azért ugyanaz?
P. A.: Talán azért az kibővült. Akkor régen Miskolc volt, meg amíg elláttunk, mostanra pedig teljesen kinyílt a tér, a tudat, és ahogy én magam is felvállalom, sokkal spirituálisabban gondolkodom.
De mivel ez egy zenekar, gondolom, mindenkinek egyet kell értenie abban, miről szólnak a dalok.
P. A.: Pont annyira, hogy együtt tudjuk képviselni a gondolatokat. Érdekes, hogy öt abszolút különböző egyéniség vagyunk, de abban a pillanatban, amint bemegyünk a próbaterembe, eggyé válunk. Aztán megint szétrebbenünk, és mikor jön a következő nagy közös pillanat, s a színpadhoz érve felmegyünk a néhány lépcsőfokon, történik egy átalakulás: egy testté és lélekké válunk újra. És ez igazi csoda.
Milyen lesz a jubileumi koncert?
P. A.: Extra buli lesz, de az biztos, hogy nem akarunk kibújni a bőrünkből. Nem akarunk kifordulni önmagunkból, megvadulni, egy ujjon kézen állni, vagy gitárral szaltózni. Felmegyünk, zenélünk, és odaadjuk a szívünket és a lelkünket, ahogy mindig.
Belefér az összes sláger egy estébe?
P. A.: Ebből is óriási vita volt, mert őrült nehéz kitalálni, mi fér bele két és fél órába. Olyan lett a dallista, ami megmutat minket, néhány új dal is elhangzik majd, úgy érzem, jó arányban. És persze az a természetes, ha a koncert után azt mondják az emberek, hogy de kár, hogy ez meg az nem volt. Nem baj, azt majd játsszuk nyáron.
A tizenévesektől a hatvanasokig mindenféle korosztály van a nézőtéren. Lehet hozzájuk egyformán szólni?
P. A.: Sőt, a nyolcvanas éveiben járó korosztály is jelen van! Úgy vélem, hogy igen, lehet hozzájuk egyformán szólni. Vannak sugallatok, és hiszem, hogy tudom úgy ötvözni a múltunkat, a jelenünket és a jövőnket – miközben a dalok között olyan üzenetet tudok közvetíteni, ami mi vagyunk –, hogy a koncert kerek egész legyen.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
