Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
A zenélés olyan, mint egy tükör
2015-02. szám / Szepesi Krisztina

Eckhardt Gábor számára nagyon hamar világossá vált, hogy a pedagógia az igazi útja. A Liszt-díjas zongoraművész tanít a Zeneművészeti Egyetemen, a Tóth Aladár Zeneiskolában, és országszerte számtalan mesterkurzust tart, miközben tavasszal a Budapest Music Centerben olyan ifjúsági előadás-sorozatra készül, melyen reméli, fel tudja kavarni a fiatalok állóvizét.

Ön a szerkesztője és műsorvezetője a tavaszi előadás-sorozatnak.
E. G.: Idén is a MOL Új Európa Alapítvány égisze alatt készül a műsor, de ebben az évben egészen új koncepcióval. Négy tematikus koncertet tervezünk, ilyen címekkel: „Soli Deo gloria avagy a ze­ne­szer­zői ihlet és forrásai”, mely gondolat Bach műveinek végén olvasható: „Egyedül Istené a dicsőség”. Vagy például „Liszti-hiszti avagy sztár­kul­tusz a 19. században”. A harmadik címünk: „Elkészülni! Vigyázz! Kész! Rajt! – avagy versengések a zenében”, a negyedik pedig arról szól majd, hogy a nagy zeneszerzők gyermekkorukban milyen zenét írtak, illetve később milyen zenét komponáltak a gyerekek számára, „Amikor én még kissrác voltam” címmel. Ezek az előadások nagyon interaktívak. Nem csupán kérdés-felelet játékkal, de olyan feladatokkal is bevonom a fiatal közönséget, melyekben az ifjúságnak kell kitalálni egy-egy darab tartalmát, címet kell adniuk neki, miközben zenetörténeti kérdéseket is érintünk. Adva van az akusztikus élmény, hiszen zseniális fiatal művészek lépnek fel a közönség saját, tizenéves korosztályából, amitől az egész még hitelesebbé válik. Emellé pedig érkezik a vizuális élmény, rengeteg vetítés lesz kisebb részben zenetörténeti, nagyobb részben pedig mindenféle asszociációs képanyaggal, melyekkel igyekszem vezetni a gyerekek gondolkodását oly módon, hogy minél közelebb érezzék magukhoz a klasszikus zenét. Nagyon fontos cél, hogy az előadások során nyitogassam a fülüket, és megmutassak olyan dolgokat a zenével kapcsolatban, amiket könyvből nem lehet megtanulni.

Mivel lehet felkelteni a fiatalok érdeklődését a klasszikus zene iránt, akik a nagyon sokféle műfajú és minőségű mai zenét hallgatják?
E. G.: Haláli jó a mai zene, nincs ezzel semmi baj! Épp arról van szó, hogy nem akarom rezervátumba terelni a gyerekek gondolkodását. Rengeteg olyan képi anyagot használok, ami a mai, hétköznapi életükből köszön vissza, sokszor humoros formában. De van, hogy leütök a zongorán egy disszonáns akkordot, amire első pillanatban felsikítanak, mert csúnya, aztán elkezdem boncolgatni ezt, kihagyok hangokat, amitől szebbé válik, majd fokozatosan csempészem vissza bele a csúnya hangokat, a gyerekek pedig egyre oldottabban fogadják, amit hallanak. Ráadásul hihetetlen közvetlen stílusban történik mindez, hogy azt érezzék, a zene nemcsak az ünnepnapoké, amikor szépen felöltözünk, és elmegyünk egy koncertre, ahol hátra tett kézzel hallgatjuk a zenét, mert jó gyerekek vagyunk, hanem életük szerves része. A BMC pedig nagyon alkalmas helyszín erre a mérete, a barátságos környezete és a technikai felszereltsége okán is.

Mi történik egy ilyen előadás után?
E. G.: Évekkel ezelőtt a budaörsi Illyés Gimnáziumban tartottam egy előadást a barokk zenéről, ahol Händel volt az egyik főszereplő. Az iskola könyvtára mellett volt egy internetállvány, ahol online bármit meg lehetett hallgatni és nézni. Az előadás után azt vettem észre, hogy két srác áll az állvány előtt, és éppen Händel nevét ütötték be a keresőbe. Nekem pedig ennyi elég. Ha csak egy picit meg tudtam piszkálni az állóvizüket, már elértem a célom. Talán az is óriási előny, hogy én nem zenetörténész szakember vagyok, hanem pedagógus, és más oldalról közelítem meg a feladatot. Nekem nem az a fontos, hogy a gyerek minél több konkrét ismerethez jusson, hanem az, hogy felkeltsem a vágyat arra, hogy meg akarja találni a témához kapcsolódó ismeretanyagot.
hirdetés

Amikor elkezdett zenét tanulni, elég hamar ráébredt, hogy tanítani akar.
E. G.: Van ebben egy belső vágy, de az előadóművészi karrier és a tanítás azért nem zárja ki egymást. Sőt, az egyik erősíti a másikat. Nálam nagyon fiatalon evidenssé vált, hogy a tanításra szükségem van, és jók voltak a visszajelzések azoktól, akiken „kipróbáltam” a pedagógiai eszköztáramat. De attól, hogy az ember pódiumon is van, a pedagógiája is jobb lesz, hiszen a gyakorlat hitelesíti. Fordítva pedig a pedagógián keresztül olyan kérdéseket kell megválaszolni, amiket lehet, hogy magam nem tennék fel, vagy lusta lennék megválaszolni. A diákok sokszor rákényszerítenek, hogy olyan dolgokkal is foglalkozzak, amik mellett lehet, hogy egyébként elmennék. Ráadásul én nagyon tehetséges gyerekekkel foglalkozom, ami plusz ajándék, hiszen olyan ötleteik vannak és olyan csodákat képesek művelni, amin én magam is sokszor elámulok.

Manapság azért kevesebben áldozzák arra az életüket, hogy zenészek legyenek.
E. G.: Olyan értelemben kevesebben vannak, ahogy a lélekszám is csökkenőben van. És természetesen óriási a konkurencia is. De hol nem? Azonban van egy dolog, ami ennél sokkal fontosabb: a belső igény. Mert ha valaki azt érzi magában, hogy zenésznek kell lennie, mert ebben tudja magát leginkább megfogalmazni, kifejezni, és mindehhez van tehetsége és szorgalma, akkor biztos, hogy megtalálja a helyét a pályán. Persze nehéz, mert nagyon sokat kell négy fal között dolgozni, tele van küzdelemmel, és ritka a visszajelzés is, de amikor van, olyan örömet ad, amit az élet más területein alig tapasztalhatunk. Arányaiban ugyanannyi tehetséges gyerek van, mint régen volt, mert ez az ország ilyen szempontból egy kincsesbánya, de nyilván kevesebben választják a professzionális zenei pályára lépést, ami a mai világ helyzete miatt van.

És azon túl, hogy a zenét hallgatni és játszani is öröm, sokat adhat az ember személyiségéhez is.
E. G.: A zenélés, vagy inkább a gyakorlás olyan, mint egy tükör. Szembesülünk a saját gyarlóságainkkal, hibáinkkal, de az erényeinkkel is. Ha az ember ráérez az ízére, az elképesztően jó dolog. Olyan, mint amikor sportolás közben flow-élményünk van. Zongoristaként abban a kiváltságos helyzetben vagyok, hogy kizárólag az európai kultúra legkiemelkedőbb teljesítményeit, csupa remekműveket játszom, napi szinten. És én ezért nagyon hálás vagyok a sorsnak. Nagyon meg tudom becsülni ezt. Ennyi az egész.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor