Interjú
A Kaposfesten a művész-közönség kapcsolat nagyon közvetlen
2015-07. szám / Szepesi Krisztina
Várdai István harmincéves korára a világ egyik legkeresettebb csellistája lett és számos versenygyőzelem után a világ szinte összes fontos komolyzenei színpadán fellép. Ettől az évtől pedig Baráti Kristóffal együtt az idén augusztus 13–19-ig tartó Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál (Kaposfest) művészeti vezetését is átvette.
Hogyan változik meg a Kaposfest arculata az érkezésükkel?
V. I.: Arculatváltás alapvetően nem történt, hiszen a Kaposfest művészeti szempontból eleve kiválóan működött. Talán annyival bővítettük a palettát, hogy csatlakozott az Erkel Ferenc Kamarazenekar, és bevettünk egy-két vokális darabot a műsorba. Celeng Mária énekművész és a Szent Efrém Férfikar lesz a vendégünk. Rendkívül sok kreatív ötlet jutott egyébként az eszembe, ami elsősorban a fiatalabb, zenésznek készülő diákokat érinti Magyarországon és nemzetközi szinten. Célom létrehozni egy alapítványt, amivel főleg a magyar diákok tanulmányait, kurzusokra történő kijutását, ezen keresztül a nemzetközi kapcsolatteremtésüket szeretném segíteni. Beszéltünk Kristóffal arról is, hogy a már pár éve működő Pécsi Zenei Napok kurzusán részt vevő, kiemelkedő növendékek felléphessenek Kaposvárott is, ugyanígy Kronbergből – ahol tanítok – és rengeteg egyéb intézményből hívnánk tehetséges fiatalokat, így egy nemzetközi zenei-kulturális fórummá is válhatna a Kaposfest.
Úgy fogalmazott, hogy „nem elefántcsonttoronyból kikandikáló” zenészeket szeretnének hívni.
V. I.: Csak olyan kollégákat hívtunk meg, akik nemcsak szeretnének valamit adni, hanem tudnak is, ami egyfajta képesség. Ennek a fesztiválnak mindig is az volt az egyik erőssége, hogy a művész-közönség kapcsolat nagyon közvetlen. A próbákra bárki bejöhet, végigkísérheti azokat az érzelmi és szellemi síkokat, amelyeket a készülés során végigjárunk, így az előadókat és a műveket is sokkal jobban megismerheti. A koncertélmény ezek után még elementárisabban tud hatni a hallgató elméjére és lelkére.
Az interneten olvasható, hogy 2016 júliusáig minden hétre jut egy koncertje a világ valamely részén, és ehhez jön a napi gyakorlás. Miből és mikor tud feltöltődni, inspirációt szerezni, hogy előadásmódja újra és újra meglepetést okozzon?
V. I.: A meglepetést maga a mű adja, amit éppen előadok. Természetesen mindig a saját értelmezésemben játszom, ami folyamatosan változik, kristályosodik, így a darab energiái remélhetően még inkább fel tudnak szabadulni. Inspirációt nagyon sok minden adhat, sokszor maga a gyakorlás is az. Persze megvannak a „bejáratott utak”, mint a természet, az úszás, a szauna, az olvasás, melyek feszültségoldók is, és szeretek néha filmeket is nézni, de csak hosszabb utazások alkalmával van erre időm. De megérkezni egy új helyre, megismerkedni emberekkel is hatással van rám. Az utóbbi időszak legnagyobb inspirációja pedig a most kéthónapos kisfiunk, aki rengeteg örömet, szeretetet és kihívást ad. Ha belegondolok, évi 90 koncert mellett milyen jó érzés otthon lenni pár napot, és ha nagyobb lesz, milyen jó lesz Vele és feleségemmel bejárni a világot…
Új lemez felvételére is készül.
V. I.: Épphogy befejeztem a „Singing Cello” felvételét a Hungarotonnak, és nemrég jelent meg egy Tchaikovsky-CD a Brilliant Classics gondozásában. Szintén a Brilliantnak készül nemsokára egy Kodály-lemez. Kérték, hogy vegyem fel a Szólószonátát, mivel már régóta nem készült új felvétel magyar előadótól, amit kiegészítettünk jó pár Kodály-„klasszikussal”, partnerem a felvételen Würtz Klári lesz. Ez lesz a második lemez, amit a nemrég kapott, 1720-as Montagnana csellómmal vehetek fel, úgyhogy egy új dimenzió nyílt meg előttem a hangszer által. | hirdetés
 |
|
Jellemzően klasszikus műveket játszik, és a Kaposfest kapcsán is említette, hogy egy rövid hétbe nem igazán férnek bele a kortárs művek.
V. I.: Én inkább egy ilyen klasszikus típus vagyok. Néha szoktam kortárs és modern zenét is játszani, de valahogy mostanában ritkábban „borulok”. Senkire sem szeretnék ráerőltetni olyan zenét, amiben nem 100%-ig hiszek. Vannak kiváló kollégák, akik jobban otthon vannak ebben a műfajban, inkább majd meghívom őket Kaposvárra. Most egy ilyen időszakomat élem, de egyszer biztosan eljön az ideje a modern kor zenei tartalmainak is...
Ifjú kora ellenére óriási tapasztalattal rendelkezik, hiszen tizenéves kora óta lép fel nemzetközi közönség előtt. Tanárként a Kronberg Akadémián mit tud ebből átadni?
V. I.: A tehetséget nem lehet tanítani, de a gátakat, gátlásokat, amelyek a tehetség kibontakozását gátolják, le lehet bontani. Az a fajta tudás, amit megpróbálok átadni, elég univerzális valami, amivel a zenélésen kívül sok egyéb problémára is fel lehet készíteni a növendéket. Végeredményben rajtuk áll minden, erre elég fiatal korban rávilágítok. 20 évnél idősebb növendékeim nincsenek is, pont azért, mert arra nincs időm, hogy a tudatalattijukat tisztogassam. Megmutatom nekik az „ajtót”, de azon egyedül kell átmenniük. Azért természetesen technikai oktatás is zajlik, 16 éves Felix növendékem édesapja például már 70 oldalnyi nyomtatott „esszenciát” állított össze csak technikai-zenei instrukciókból, amiket az elmúlt 2-3 évben jegyzetelt. Szinte már jobban tudatában van a csellózás technikájának, mint én! Három növendékem tanítását viszont csak úgy tudom logisztikailag megoldani, hogy sokszor követnek Berlinbe, Budapestre, Verbierbe, jönnek most a Kaposfestre is, de tanítottam már New Yorkban is, amikor Anastasia növendékem is épp ott játszott. Kronberg ebből a szempontból abszolút rugalmas és nem erőszakol rám semmilyen fölösleges intézményes szabályozást. A tervezett alapítványom alapötletét amúgy pont az adta, hogy láttam, mennyit képesek áldozni a „nyugati” szülők azért, hogy gyermekük jó kezekben legyen. Ez Magyarországon elképzelhetetlen, én azért megpróbálok ezen változtatni, és segíteni az itthoni fiatal tehetségeknek is.
Megnyerte a legfontosabb nemzetközi versenyeket. A legkeresettebb csellisták egyike. A legelismertebb művészekkel, a legnagyobb és legkülönlegesebb koncerttermekben lépett fel. Végre igazán méltó hangszerrel adhat elő. Ilyen fiatalon kellenek még a célok. Hova tovább?
V. I.: A legszebb ebben a hivatásban, hogy egy elért cél mindig egy újabb cél alapköve, mindig van mit fejleszteni. És persze még nagyon sok mindenhez fel kell nőnöm.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
