Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Török Nemzeti Ifjúsági Filharmonikus Zenekar
2015-07. szám

A Sabanci Foundation (Sabanci Alapítvány) támogatásával működő Török Nemzeti Ifjúsági Filharmonikus Zenekart (TNYPO) Cem Mansur alapította 2007-ben. A közel 100 tagú együttes 16-22 év közötti fiatalokból áll, akiket Törökország vezető konzervatóriumaiból választották ki, meg­hall­gatás alapján. Megalapítása óta a zenekar Európa számos ismert fesztiválján és

híres koncerttermében szerepelt, olyan neves szólistákkal együtt, mint Murray Perahia, Salvatore Accardo, Shlomo Mintz, Natalia Gutman, Alice Sara-Ott és Baráti Kristóf. 2008-ban vállalkoztak első nemzetközi koncertturnéjukra, közönségük azóta lehet tanúja a fiatal török zenészek virtuozitásának és magával ragadó, energikus játékának.
A bonni Beethoven Fesztivál rezidens zenekara voltak 2012-ben, ennek a turnénak a keretében workshopokat és nyilvános próbákat is tartottak, melyeket a Deutsche Welle Rádió közvetített. A török-holland diplomáciai kapcsolatok felvételének 400. évfordulóján Beatrix királynő jelenlétében léptek fel Hágában és Amszterdamban.
2014-ben a Taorminai Fesztivál rezidens zenekara voltak, amelynek keretében egy nagy sikerű Tosca-előadás és további szimfonikus koncertek részesei lehettek, 2015 januárjában pedig a londoni Royal Opera House Bohémélet című produkciójában vendégszerepeltek.
A Török Nemzeti Ifjúsági Filharmonikus Zenekar egyik kezdeményezője volt a Török-Örmény Ifjúsági Zenekar létrehozásának, mely első fellépéseit 2010-ben és 2012-ben tartotta Isztambulban és Berlinben.
Mostani koncertkörútjuk során Budapesten, Pozsonyban, Prágában és Berlinben vendégszerepelnek. A fővárosban a Pesti Vigadóban lép fel a Török Nemzeti
Ifjúsági Filharmonikus Zenekar augusztus 8-án Cem Mansur vezényletével.

Pesti Vigadó
08. 08., 19.30h
hirdetés












vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor