Idén hetedik alkalommal rendezik meg a Városmajori Színházi Szemlét
2018. május 22. /

Ismét hat város hat szórakoztató előadása szerepel az idei Színházi Szemle ver­seny­prog­ram­já­ban. Az egyre szélesebb körben népszerűvé vált színházi eseményen idén olyan neves szín­mű­vészek lépnek fel a kecskeméti, kaposvári, miskolci, győri, nyíregyházi és szombathelyi teátrumok
előadásaiban, mint Jordán Tamás, Gáspár Tibor, Görög László, Csankó Zoltán, Kocsis Pál és még sokan mások, az előadásokat Bozsik Yvette, Mohácsi János, Alföldi Róbert, Rusznyák Gábor, Béres Attila és Simon Kornél rendezték.

Összeállt a Budapesti Nyári Fesztivál egyik legkedveltebb eseményének, a Városmajori Színházi Szem­lé­nek az idei versenyprogramja! A hat zenés, szórakoztató, nem budapesti előadásból álló program amellett, hogy figyelemre méltó szakmai esemény, azokat is egészen biztosan felvillanyozza majd, akik nyáron sem tudnak színház nélkül élni. Az idei Szemlét is olyan, elsősorban könnyed, de minőségi szórakozást ígérő darabok alkotják majd, melyeket egy szakmai csapat választott ki a kőszínházi kínálat több mint félszáz előadásából. A tematika a régi, de a darabválasztást idén kissé átszínezi a sötétebb tónusú, helyenként abszurd, fekete humor is. Ennek jegyében a Szemle egy örökzölddel, A vád tanújával indul június 15-én. Agatha Christie tárgyalótermi krimijét Simon Kornél rendezésében, a Győri Nemzeti Színház előadásban láthatja a közönség. Ezt követi a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulatának előadása, az Illatszertár június 20-án, szerdán, amely Mohácsi János rendezésében egy, a rendezőtől megszokott humorú közegben jeleníti meg a komor vígjátékot. Kaposvár a letaglózóan erős és emlékezetes Cabaret című musicallel lesz jelen, melyet Bozsik Yvette rendezett. Szintén emblematikus vígjáték a Furcsa pár a Miskolci Nemzeti Színház előadása, Béres Attila rendezésében. A népszerű filmből is ismert párost Görög László és Gáspár Tibor alakítja. A kecskeméti Katona József Színház A képzelt beteg című előadásában egyedi módon ötvöződik a kortárs és a darab korabeli világ, és egy erőteljes atmoszférát létrehozva váltogatja mesteri módon a humort és az emberi élet múlandóságának tragédiáját. A Színházi Szemlét a Szombathelyi Weöres Sándor Színház Volpone előadása zárja, melyben Jordán Tamás bravúros játékában elevenedik meg Ben Jonson szatirikus mesterműve.
A Szemlére a kőszínházi évad lezárulta után, június 15. és július 4. között kerül sor a Városmajori Sza­bad­téri Színpadon. A sorozat hétéves történetével mára hagyományt teremtett, a növekvő nézőszámok és az élénk érdeklődés egyaránt azt mutatja, hogy a fesztivállátogatók nem csupán számon tartják a szemlét, de meg is szerették.
Az előadásokat, ahogy korábban is, négyfős szakmai zsűri kíséri figyelemmel, akik több kategóriában (Leg­jobb előadás, Legjobb rendezés, Legjobb női főszereplő, Legjobb férfi főszereplő, Legjobb női mel­lék­sze­rep­lő, Legjobb férfi mellékszereplő) díjazzák a látottakat, valamint az előző évekhez hasonlóan kö­zön­ség­sza­va­zás keretein belül dől el, melyik előadás lett az idei látogatók kedvence.
További információk: www.szabadter.hu

[kep3]

Agatha Christie: A vád tanújakrimi
A világ egyik leghíresebb bűnügyi története amolyan „tárgyalótermi krimi”. Egy gazdag asszony meggyilkolása, illetve az utána következő bírósági tárgyalás a témája. A mesterien alkalmazott sok csavar következtében nehéz eldönteni, hogy a vádlott bűnös vagy sem. A mű népszerűségét fokozta az 1957-ben bemutatott legendás film. Ezúttal Simon Kornél rendezésében izgulhatjuk végig a meglepetésekkel teli krimit június 15-én, a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Fordította: Dedinszky Zsófia. A főbb szerepekben: Csankó Zoltán, Ungvári István és Szina Kinga.
A színdarabot Magyarországon a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség képviseli.
A Győri Nemzeti Színház előadása.


László Miklós: Illatszertárromantikus komédia
László Miklós „békebeli” romantikus komédiája igazi örökzöld, ráadásul egyike azon kevés magyar vígjátéknak, amely a határokon túl is sikert sikerre halmoz, népszerűsége pedig lassan száz éve töretlen a nemzetközi porondon is. A félreértéseken alapuló, érzelmes és mulatságos történet számtalan feldolgozást ért meg, a Párizsban is sikerrel játszott Magasin au coin de la rue-től, a Tom Hanks és Meg Ryan fémjelezte A szerelem hálójában fergeteges szerelmi párviadaláig.
Az előadást a rendező személye teszi még különlegesebbé: Mohácsi János közel két évtized után tért vissza Nyíregyházára, hogy megrendezze ezt a darabot. Június 20-án a Városmajori Szabadtéri Színpadon láthatjuk Horváth László Attila, Horváth Sebestyén Sándor és István István főszereplésével.
A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadása.


John Kander – Fred Ebb – Joe Masteroff: Cabaretmusical
1931. Berlin, Kit Kat Klub. Odakint már a nácik dáridóznak, idebenn, a klubban folyamatos „kabaré”: örök éjszaka és szabadság, szerelem és ártatlan bujaság… Itt találkozik a magányos, fiatal író és a Nő, az igazi.
A világhírű musical Christopher Isherwood Isten veled, Berlin című regényéből készült. A színpadi adaptáció Joe Masteroff munkája, a dalokat John Kander és Fred Ebb írták. A filmváltozatot, mely Bob Fosse rendezésében készült, beválasztották az amerikai nemzeti filmregiszterbe „mint kulturális, történelmi vagy esztétikai értéke miatt örök időkre megőrzésre érdemes alkotást”.
A látványos musicalt június 25-én Bozsik Yvette rendezésében láthatja a budapesti közönség a Városmajori Színházi Szemle versenyprogramjában, a főbb szerepekben Vati Tamással, Mohácsi Norberttel és Mikecz Estillával.
A Kaposvári Csiky Gergely Színház előadása.


Neil Simon: Furcsa párvígjáték
Oscar és Felix két elvált férj, akik most egy háztartásban élnek. Teljes ellentétei egymásnak: Oscar cinikus, jó humorú és nagyon rendetlen, míg Felix érzékeny lelkű, rendmániás, süt, főz, és egy percig nem bír tétlenül ülni. Kényszerű együttélésük igazi paródiája a valódi házaséleteknek, miközben két férfit látunk, akik nem képesek elviseli az egyedüllétet, és a feleségük hiányát más-más módszerekkel próbálják enyhíteni.
A Béres Attila rendezte Furcsa pár egy nagyon is valós magánéleti válsághelyzetet tár fel, úgy, hogy közben magunkon is képesek vagyunk nevetni. Június 26-án a Városmajori Szabadtéri Színpadon láthatjuk Görög László, Gáspár Tibor és Szatmári György főszereplésével.
A színdarab Magyarországon a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével kerül színre. A műfordítás a Proscenium Szerzői ügynökség Kft. engedélyével kerül előadásra.
A Miskolci Nemzeti Színház előadása.


Jean-Babtiste Molière: A képzelt betegkomédia
Pontosan tudjuk, hogy korunk gyógyulni vágyó internetfelhasználói mi mindenre képesek, hogy visszanyerjék hőn áhított egészségi állapotukat. Egyetlen apró nyilallás a halántékba, szúró fájdalom deréktájon, és máris a legképtelenebb diagnózist állítja fel a virtuális orvostudomány. Nem lesz hát idegen számunkra történetünk címszereplője, a gyógyíthatatlan hipochondriában szenvedő Argan, aki a küszöbét átlépő valamennyi „csodadoktor” által meghatározott, nem ritkán egymásnak ellentmondó orvosi instrukciókat szigorúan betartva él. A szánni valón tragikus főhős ezúttal kacagtatóan komikusnak bizonyul, gyógyíthatatlannak tetsző betegségénél pedig már csak hozzátartozói keserítik meg jobban a családapa mindennapjait.
A főbb szerepekben: Kocsis Pál, Magyar Éva és Decsi Edit, akik a Városmajori Szabadtéri Színpadon ele­ve­nítik meg a történetet Rusznyák Gábor rendezésében június 29-én.
A Kecskeméti Katona József Színház előadása.


Ben Jonson: Volponekomédia
A Shakespeare-kortárs Ben Jonson színműve, a Volpone vagy a pénz komédiája (1606), az angol irodalom egyik legtöbbet játszott, legjelentősebb komédiája.
Volpone, a velencei nemes ember haldoklást színlel, hogy rászedje „barátait”, akik a vagyonára pályáznak. Egymás után látogatják meg az ágyában fekvő Volponét, ajándékokkal halmozva el, remélve, hogy ki­zá­ró­la­gos örökösévé teszi meg őket. Volpone szolgája, Mosca, mindenben segíti-szolgálja szélhámos gazdáját. A mohóság, a pénzéhség e kíméletlenül mulatságos, kegyetlen szatírájában a szereplők elnyerik méltó ju­tal­mu­kat, azaz a büntetésüket, de nem úgy, ahogy reméljük és várjuk, mert az élet más esz­kö­zök­kel dolgozik.
A főbb szerepekben: Jordán Tamás, Bányai Kelemen Barna és Szabó Tibor. Az előadást Alföldi Róbert ren­dez­te, a Városmajori Színházi Szemle versenyprogramjában láthatja a budapesti közönség július 4-én este.
Az előadás megtekintése 16 éves kortól ajánlott!
A szombathelyi Weöres Sándor Színház előadása.