Egy nap
2018. november 12. / Szalóky Bálint

A magyar filmgyártás támogatási rendszere óriási adósságot törlesztett az elsőfilmeseket segítő Inkubátor Program elindításával. A döntősök versenyeztetése a nyugatabbra fekvő országokban már bevált módon, nyilvános előadásokon zajlik, mintegy felkészítve az alkotókat arra, hogyan

működik a nagy fesztiválokon a pitchingnek nevezett kalapozás. Az így megvalósuló projektek természetesen jóval alacsonyabb költ­ség­ve­tés­sel készülhetnek el, mint a már befutott alkotók filmjei, ami arra ösztönzi a filmeseket, hogy álmaikat a realitások talaján tartsák.
Az immár négy éve tartó Inkubátor eddigi legnagyobb sikere Szilágyi Zsófia Egy nap című debütálása. Megvalósításában és történetében Szilágyi filmje aligha lehetne földhöz ragadtabb, karrierje viszont szárnyal: Cannes-ban mutatkozott be a szakma előtt, ahonnan a Fipresci-díjjal tért haza. Az Egy nap iránti rajongás nem véletlen, ugyanis Szilágyi megvalósítja azt, amit annyira irigyeltünk a román új hullám mestereitől: mindenki számára ismerős, vagy ha úgy tetszik, nagyon is átlagos élethelyzetekről, kortárs problémákról beszél rend­kí­vül érzékeny módon. Hősnője, Anna (a kiváló Szamosi Zsófia) három gyerekkel lohol iskolába, óvodába és különböző edzésekre. A főállású családanya és mellékállású olasztanárnő napjának minden perce be van osztva, miközben saját magára sem marad ideje – vagy arra, hogy az épp hűtlenkedő férjével (Füredi Leó) higgadtan átbeszéljék a közös jövőt. Az Egy nap az apró pillanatok filmje, hiszen másból sem áll, mint ezekből a hétköznapi momentumokból – mégis, miközben sokrétűen érint nagyon is aktuális kérdéseket, a kézikamera zaklatottságával thrilleri feszültséget teremt.

Egy nap (12)
Magyar film
Rendező: Szilágyi Zsófia
Főszereplők: Szamosi Zsófia, Füredi Leó, Barcza Ambrus
109 perc
Forgalmazó: Vertigo Média
Bemutató: 11. 08.