2018. november 19. / Bóta Gábor
Segítség, főzök! címmel, Modern és gyors receptek fiataloknak alcímmel jelent meg a Kossuth Kiadónál, az Exkluzív goodfood kollekció sorozatban több mint száz recept. Hát bizony, valóban segítségért lehet kiáltani, ha valaki elkezd főzni. Emlékszem, mekkora izgalom volt, amikor gyerkőc koromban az olajkályhán porból pudingot kezdtem főzni. Igazán egyszerű volt pedig a hadművelet, a porhoz hozzá kellett önteni a vizet vagy a tejet, már nem is emlékszem, és kavargatva, megadott idő alatt be kellett sűríteni, majd akár már enni is lehetett azon melegében, mert ki a fene várta meg, hogy kihűljön.
Na jó, jó, de még ennek is mennyi, mennyi buktatója volt! Piszkosul be tudott csomósodni, oda tudott kozmálni, híg maradt, vagy már-már élvezhetetlenül besűrűsödött, ezért aztán mekkora sikerélmény volt, ha megfelelő lett, és a család tagjai is élvezettel ették azt a műcsokis, művaníliás kulimászt, amit ma valószínűleg a világ minden kincséért is csak meglehetősen nehezen gyűrnénk le.
Aztán gimnazista koromban jött a komolyabb korszakom, amikor szakácskönyvből kipróbáltam ezt-azt, annak alapján igyekeztem a saját fejem után menni. Nem anyámra hallgattam, nem is rántott húst vagy pörköltet akartam, hanem mindig valami extrábbat, azt hiszem, a legtovább az alufóliában sült őzgerinccel jutottam, és még meg is lehetett enni, sőt, ízletes, puha volt, az alufólia jól megőrizte a hús finom nedveit. Hogy akkoriban hol sikerült beszereznem ezt a még ma is ritkaságnak számító, értékes alapanyagot, arról már fogalmam sincs, de fenemód büszke voltam rá.
Akkoriban a főzésnek még közel sem volt ilyen nimbusza, mint most, a szakácsok nem számítottak sztároknak, nem voltak éjt nappallá téve adó főzőcsatornák, nem volt temérdek nyersanyag, a liszt, az liszt volt, a cukor cukor, sőt nagyjából a kenyér is kenyér, nem volt belőlük temérdekféle. Így aztán egyszerűbb is volt eligazodni a főzés tudományában, mert azért nem volt végeérhetetlen variációs lehetőség, nemigen akadtak más kontinensekről származó hozzávalók, ahogy a földgolyóbis temérdek jellegzetes étele sem került a szemhatárunkon belülre, úgy a korszerű elkészítési módok garmadája sem.
A gasztronómia területén is kinyílt a világ, így aztán egyre nehezebb kiigazodni, ebben próbál segíteni a kezdőknek a kötet, könnyen, viszonylag gyorsan elkészíthető, mégis változatos receptekkel. És rengeteg, ínycsiklandozó fotóval. Köztük sok a még szemléletesebb, egész oldalas. A képeket Brent Parker Jones készítette, a recepteket Carla Bardi írta. Mivel kezdőknek szóló kötetről van szó, hiányolom az összekötő, magyarázó, akár kedvcsinálóan kicsit anekdotázó szövegeket a receptek között. És hát bizony vannak olyan elnevezések, amikről leteszem a nagyesküt, hogy a magyar olvasók jelentős része nem tudja, mi is az. Például, hogy a scone az angol ötórai tea elmaradhatatlan kelléke, jellegzetes sütemény. Így aztán ezt akár csak egy-két mondatban oda kellene írni. Mint ahogy például a quesadilla esetében annyi szerepel, hogy „egy klasszikus mexikói étel: a búza- vagy kukoricalisztből készült tortillát megtöltik sajtból, zöldfűszerekből vagy zöldségekből készített töltelékkel. Mi meg is pirítottuk, hogy még finomabb legyen.” Ahogy azt is megtudhatjuk, hogy a laksa egy népszerű, csípős íz Malajziából és Szingapúrból. És azt ugyancsak tudatják velünk, hogy laksapasztát vásárolhatunk ázsiai élelmiszereket árusító boltokban, vagy online is rendelhetünk. Ez így oké. De lehet, hogy például a chermoula, a bucatini, a rigatoni, a jambalaya, a coq au vin is igényelne némi magyarázatot.
Természetesen sok a közismert étel, vannak tészta- és pizzavariációk, villámgyors harapnivalók, egészséges fogások, egytálételek, Édes falatok fejezetcím alatt figyelemre méltó desszertek. Szép és hasznos könyv a Segítség, főzök! Tágul tőle a látókörünk, és nem kell megijedni bizonyos kuriózumnak tűnő elnevezésektől, azoknak a fogásoknak az elkészítése sem tűnik boszorkányságnak.
Na jó, jó, de még ennek is mennyi, mennyi buktatója volt! Piszkosul be tudott csomósodni, oda tudott kozmálni, híg maradt, vagy már-már élvezhetetlenül besűrűsödött, ezért aztán mekkora sikerélmény volt, ha megfelelő lett, és a család tagjai is élvezettel ették azt a műcsokis, művaníliás kulimászt, amit ma valószínűleg a világ minden kincséért is csak meglehetősen nehezen gyűrnénk le.
Aztán gimnazista koromban jött a komolyabb korszakom, amikor szakácskönyvből kipróbáltam ezt-azt, annak alapján igyekeztem a saját fejem után menni. Nem anyámra hallgattam, nem is rántott húst vagy pörköltet akartam, hanem mindig valami extrábbat, azt hiszem, a legtovább az alufóliában sült őzgerinccel jutottam, és még meg is lehetett enni, sőt, ízletes, puha volt, az alufólia jól megőrizte a hús finom nedveit. Hogy akkoriban hol sikerült beszereznem ezt a még ma is ritkaságnak számító, értékes alapanyagot, arról már fogalmam sincs, de fenemód büszke voltam rá.
Akkoriban a főzésnek még közel sem volt ilyen nimbusza, mint most, a szakácsok nem számítottak sztároknak, nem voltak éjt nappallá téve adó főzőcsatornák, nem volt temérdek nyersanyag, a liszt, az liszt volt, a cukor cukor, sőt nagyjából a kenyér is kenyér, nem volt belőlük temérdekféle. Így aztán egyszerűbb is volt eligazodni a főzés tudományában, mert azért nem volt végeérhetetlen variációs lehetőség, nemigen akadtak más kontinensekről származó hozzávalók, ahogy a földgolyóbis temérdek jellegzetes étele sem került a szemhatárunkon belülre, úgy a korszerű elkészítési módok garmadája sem.
A gasztronómia területén is kinyílt a világ, így aztán egyre nehezebb kiigazodni, ebben próbál segíteni a kezdőknek a kötet, könnyen, viszonylag gyorsan elkészíthető, mégis változatos receptekkel. És rengeteg, ínycsiklandozó fotóval. Köztük sok a még szemléletesebb, egész oldalas. A képeket Brent Parker Jones készítette, a recepteket Carla Bardi írta. Mivel kezdőknek szóló kötetről van szó, hiányolom az összekötő, magyarázó, akár kedvcsinálóan kicsit anekdotázó szövegeket a receptek között. És hát bizony vannak olyan elnevezések, amikről leteszem a nagyesküt, hogy a magyar olvasók jelentős része nem tudja, mi is az. Például, hogy a scone az angol ötórai tea elmaradhatatlan kelléke, jellegzetes sütemény. Így aztán ezt akár csak egy-két mondatban oda kellene írni. Mint ahogy például a quesadilla esetében annyi szerepel, hogy „egy klasszikus mexikói étel: a búza- vagy kukoricalisztből készült tortillát megtöltik sajtból, zöldfűszerekből vagy zöldségekből készített töltelékkel. Mi meg is pirítottuk, hogy még finomabb legyen.” Ahogy azt is megtudhatjuk, hogy a laksa egy népszerű, csípős íz Malajziából és Szingapúrból. És azt ugyancsak tudatják velünk, hogy laksapasztát vásárolhatunk ázsiai élelmiszereket árusító boltokban, vagy online is rendelhetünk. Ez így oké. De lehet, hogy például a chermoula, a bucatini, a rigatoni, a jambalaya, a coq au vin is igényelne némi magyarázatot.
Természetesen sok a közismert étel, vannak tészta- és pizzavariációk, villámgyors harapnivalók, egészséges fogások, egytálételek, Édes falatok fejezetcím alatt figyelemre méltó desszertek. Szép és hasznos könyv a Segítség, főzök! Tágul tőle a látókörünk, és nem kell megijedni bizonyos kuriózumnak tűnő elnevezésektől, azoknak a fogásoknak az elkészítése sem tűnik boszorkányságnak.