Holli, a hős
2019. január 08. /

Mit kezdjük egy olyan ősi és erőteljes érzéssel, mint a félelem? Al Ghaoui Hesna saját tudósítói tapasztalataiból alapján először egy felnőtteknek szóló könyvbe rendezett a félelemről mindent, amit megkérdezni sosem mertünk, idén pedig megjelent ugyanennek a könyvnek a gyerekeknek szóló változata, melyben a haditudósító összeszedetten és átgondoltan deríti fel a félelem természetét.

Hollit a házi rém, Mumus kíséri el a rettegéstől a végállomásig: a bátor félelemig. Mumussal már le is dőlt az első irracionális félelemforrás, hiszen a kis rém igazán bájos. A szerző nem vacakol, az ősközösség életmentő félelmeivel indítja a kalandot. Akkoriban a rettegés a túlélés záloga volt, szemben a mai felfogással, mely sokszor a gyengeség jeleként értelmezi az ok nélküli cidrit. Mumus világossá teszi, hogy a bátorság nem a félelem hiánya, és a lámpalázas félelem kezelésére is mutat gyakorlatokat. A félelmet nem legyűrni, eltagadni próbálja, hanem megmutatja, hogy az érzés hogyan aktivizálja a testet, és segít minket a vészterhes pillanatokban, legyen az egy szavalóverseny vagy más stresszhelyzet. Bátorságunk ünneplésére bátorságnaplót, csoportnyomás ellen pedig bátorságindulót javasol a szerző. A haditudósításairól ismert népszerű riporter saját rajzaival illusztrált könyvében egyszerű gyakorlatok segítenek a gyerekeknek erőt meríteni a nehéz helyzetekben.

Bookline Könyvek
72 oldal / 2999 Ft