Esszencia Produkció
2019. március 13. /

Egy olyan világban élünk, ahol nap mint nap megszámlálhatatlan információ ömlik ránk. A virtuális valóság a Földgolyó másik oldalát is karnyújtásnyi távolságra hozta, míg a mellettünk
álló embert idegenné tette. Természetes, hogy ennek hatására az em­ber elveszti a tájékozódását, és divatok, trendek, irányzatok segítségét veszi igénybe, hogy el ne tévedjen. Akaratlanul is címkéket aggatunk magunkra és egymásra, hogy befele is, kifele is jelezzük, hova is tar­to­zunk.
Ebben az irányított folyamban az Esszencia kissé az árral szemben úszik: nem engedi magát műfajok által behatárolódni. Vannak persze előzményei és kortársai is hangzásvilágának; a világzene elmúlt évek­ben történt elterjedése a válasz a fent említett elszemélytelenedésre, hiszen kiemeli a nemzeti hovatartozást, miközben lehetővé teszi a műfajok keveredését és az egyéni hangvételt. Hazánkban is sok kiváló művész élt és él a jazz által biztosított szabadsággal a népzene dal­la­mai­nak feloldására, átértékelésére.
Az Esszencia Produkció tapasztalt, kiforrott, egyénenként már elis­mert előadó- és zeneművészek találkozása, akik összeálltak muzsikálni és abbéli örömüket kifejezni, hogy sokféleségükben megtapasztalhatják az egységet, amelyben – Lakatos Róbert vezényletével – létre tudnak hozni egy csakis rájuk jellemző, belső harmóniát.
A jazz, a klasszikus zene és a népzene, idős és fiatal, régi és új, nő és férfi, vidám és szomorú, ha­gyo­má­nyos és progresszív éppolyan természetességgel létezik együtt és egymás mellett a zenéjükben, mint amire a való életben is vágyunk, tisztelve egymást, tanulva a másiktól.
Vállalva az ehhez szükséges nyitottságot, képesek megszólaltatni a világ hangjának egy csakis rájuk jellemző, őszinte és persze jellegzetesen magyar, lecsöpögtetett Esszenciáját.

A zenekar tagjai:
Lakatos Róbert – klasszikus brácsa, hegedű
Bognár Szilvia – ének
Balogh Kálmán – cimbalom
Kunos Tamás – népi brácsa
Kováts Gergő – szaxofon, klarinét, fuvola
Bognár András – nagybőgő

Következő koncertjük: 2019. március 14., Veszprém, Hangvilla