Válás álomgyári módra
2019. december 07. / Kovács Gellért

Mielőtt a Netflixre kerül, szerencsére nálunk is látható moziban Noah Baumbach filmje, a Velencei Filmfesztiválon bemutatott s a kritikusok által igencsak ünnepelt Házassági történet, amelyben
Scarlett Johansson és Adam Driver válik. De persze nem ők az első boldogtalan válók – hollywoodi szinten se. Következzék néhány emlékezetes példa a nagyvászonról.

Válik a férfi, válik a nő (1973)
Akik válnak: Elizabeth Taylor és Richard Burton. Ők aztán értették a módját. S ebben a két és fél órás tévémoziban meg is mutatták.
Amit megtanultunk tőlük: Evidenciákat, élvezetesen előadva. Tudniillik, hogy senkinek sincs igaza. Illetve mindenkinek megvan a sajátja. Waris Hussein rendező a lehető legkorrektebb (talán túlontúl is korrekt) megoldást választja: kettéválasztja a produkciót, s egyszer a férj, aztán a feleség szempontjából mutatja meg, hogy miképpen és miért mehetett tönkre egy 18 éves házasság. Van belőle mit jegyzetelni.

Belső terek (1978)
Akik válnak: E. G. Marshall és Geraldine Page. Aki pedig karrierje első igazi drámáját készítette, szá­mot­te­vő poénok nélkül: Woody Allen.
Amit megtanultunk tőlük: Azt, hogy legtöbbször nem is azok szívják a legnagyobbat, akik válnak, hanem azok, akik ezt végignézik. Mint ebben az igazságtalanul keveset emlegetett filmben, amelyben az Allen-féle három nővér, Diane Keaton, Kristin Griffith és Mary Beth Hurt igyekszik segíteni szüleik, leginkább anyjuk helyzetén – persze úgy, hogy közben az ő életük sem egy fáklyás menet.

[kep3]
Kramer kontra Kramer (1979)
Akik válnak: Meryl Streep és Dustin Hoffman. Anya lelép, apa egyedül marad közös kisfiukkal. Aztán, amikor már épp kezdene belejönni a mindennapokba, reggelikészítéssel, mindennel együtt, a nő felbukkan, s magának követeli a gyermeket.
Amit megtanultunk tőlük: Az 5 Oscar-díjas, Avery Corman regénye alapján készült alkotást valószínűleg az is ismeri, aki egy kockáját sem látta – azzal legalábbis minden bizonnyal tisztában van, hogy súlyos dolgok merülnek fel benne, ízlésesen, szívet tépően. Robert Benton valószínűleg nem látta a Magyar Televízió Családi kör című, megboldogult sorozatát – mégis elkészítette azt az epizódot, amelynek bonyolult kérdései nemcsak a szülők pszichéjében, de a filmtörténetben is visszhangra leltek.

A rózsák háborúja (1989)
Akik válnak: Kathleen Turner és Michael Douglas. Ilyen az, amikor az egykori otthon szó szerint csatatérré változik.
Amit megtanultunk tőlük: Hogy a szerelem néha olyan sötét verem, amely a beleesőket a legrosszabb értelemben is kifordíthatja önmagukból. Danny DeVito szó szerint gyilkos humorral ugrasztja egymásnak a feleket.

Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van (1993)
Akik válnak: Sally Field és Robin Williams. De ez egy családi cukros limonádé – s azt kortyolgatva mindig van remény.
Amit megtanultunk tőlük: Hogy lehet az apuka bármennyire nemtörődöm, hanyag szülő, ha ő Robin Williams, aki szerepe szerint is remek komikus, s persze átváltozóművész, még azt is elnézzük neki, hogy átvágja gyermekei anyját, s házvezetőnőnek öltözik. Necces, hamis sztori, de a filmet nehéz nem szeretni. Szinte lehetetlen.
Elvált nők klubja (1996)
Akik válnak: Diane Keaton, Goldie Hawn és Bette Midler. Igen, itt csak a nők számítanak!
Amit megtanultunk tőlük: Hogy édes a bosszú! Hugh Wilson megjegyezhető tucatvígjátékában minden férfi szemétláda, s a karaktereiket látva aligha lehet ezzel vitatkozni: mármint azzal, hogy van, amikor tényleg egyértelmű a váláskor a szitu. Pláne, ha ilyen dívák vesznek revánst!

Édesek és mostohák (1998)
Akik válnak: Ed Harris és Susan Sarandon. Pontosabban váltak. És egy megrendítő felállással pró­bál­koz­nak.
Amit megtanultunk tőlük: Hogy a hollywoodi giccs olykor tényleg a lelkünkig hatol. A haldokló exfeleség ugyanis ebben az esetben (előbb-utóbb) annak szurkol, hogy a bájos mostohát (Julia Roberts) elfogadják gyerekei. Mert az életben maradtak csak így lehetnek aztán boldogok.

Egyszerűen bonyolult (2009)
Akik válnak: Meryl Streep és Alec Baldwin. Ők is elváltak már. Régen. De aztán történik valami.
Amit megtanultunk tőlük: Hogy az is megeshet, hogy az egykori házasok felmelegítik a kapcsolatukat – és itt jól meg is ijednek tőle. Na de mire jutnak aztán? Nancy Meyers pihekönnyű romantikus vígjátékaira jellemzően semmi olyanra, amit ne tudnánk gyorsan és (túlságosan) fájdalommentesen feldolgozni.

Sráckor (2014)
Akik válnak: Patricia Arquette és Ethan Hawke. És itt azt is láthatjuk, milyen lehet egy válás hosszú távú le­csen­gése.
Amit megtanultunk tőlük: Richard Linklater 12 éven át forgatott, egyedülálló és sikeres(!) filmkísérletében Ellar Coltrane, a közös gyermek szemszögéből követhetjük nyomon azt is, hogy két ember sorsa hogyan alakul párhuzamosan – de a fiuk miatt nem egyszer mégiscsak metszéspontokkal.


Házassági történet (2019)
Akik válnak: Scarlett Johansson és Adam Driver.
Amit megtanulhatunk tőlük: Hogy mindig van s lesz is a témában mit elmesélni. Baumbach egyszer már nyilatkozott filmen válásügyben: A tintahal és a bálnához saját szülei tör­ténete adta az ihletet. Most vi­szont a saját válását adaptálta film­re, persze nem szó szerint és képről képre, de a beszámolók sze­rint egészen feledhetetlenül.