2020. január 20. / Jónás Ágnes
Kondákor Zsófia harmadik éve erősíti a Vidám Színpad társulatát, játszik a Délután a legjobb, a Tökéletes esküvő és A kaktusz virága című előadásokban. Örömmel tölti el, hogy a társulat tagjaira nemcsak kollégaként, hanem barátként is számíthat, s hogy már félszavakból is értik
egymást a próbák során.
Országos ismertségre a Jóban Rosszban sorozatban tettél szert, emellett rendszeresen voltak színpadi szerepeid is. Hogyan kerültél a Vidám Színpadhoz?
K. Zs.: Végh Juditnak – aki a Jóban Rosszban sorozatban kolléganőm, s egyben jó barátnőm – köszönhetem, hogy a Vidám Színpad társulatával dolgozhatok immár harmadik éve. Judit a Délután a legjobb című előadásban alakította Jennifer Bristow-t, de egyszer úgy alakult, hogy nem tudta összeegyeztetni az előadást egyéb elfoglaltságaival, és engem ajánlott Böröndi Tamásnak. Szerencsére minden jól ment, most szerepkettőzésben vagyunk Judittal. Beugrottam Köllő Babett helyett is A kaktusz virágába, majd később átvettem tőle Antónia szerepét. Robin Hawdon Tökéletes esküvő című darabját tavaly októberben mutattuk be – Rák Katival, Végh Judittal, Szabó Mátéval, Dénes Viktorral és Bartha Alexandrával játszunk benne.
Milyen a Vidám Színpad-csapat? Gyorsan befogadtak?
K. Zs.: Nagyon! Roppant kedves társaság, örülök, hogy összehozott velük az élet, és hogy szép feladatokat kapok. Nemcsak a kollégát, a „munkaeszközt” látják bennem és egymásban, hanem a barátot is. Érdeklődéssel fordultak felém már az első pillanattól fogva, és ha épp rosszabb napom van, őszinte érdeklődéssel hallgatnak meg, a lelki életemmel is törődnek. A Délután a legjobb próbaidőszaka nagy meglepetés volt számomra: egy hangos szó nem hangzott el senki részéről, nyoma sem volt konfliktusnak, piszkálódásnak, habár feszültség és a premiert megelőző akadályok itt is voltak bőven. Hogy a próbák ennyire gördülékenyen, jó hangulatban teljenek, rendkívül ritka. A társulat tagjaival már félszavakból is értjük egymást, pontosan tudjuk, hogyan mentsünk meg a színpadi helyzetet, ha úgy adódik, vagy hogyan tartsuk a ritmust.
Azt mondják, hogy igényesen és jól szórakoztatni legalább olyan nehéz, mint drámát játszani. Te hogy látod?
K. Zs.: Jól játszani drámát és vígjátékot egyaránt nehéz, mindkettő összetett műfaj. Nem árt, ha az embernek van humora, érzéke a poentírozáshoz, a társas játékhoz és az improvizációhoz. Szerintem akkor lesz egy színész vicces a színpadon, ha nem akar görcsösen vicces lenni, és ha komolyan veszi magát. A mai napig nem tudom, melyik fekszik jobban nekem – az Egy perccel tovább című, Tallér Edina-drámát, mely az RS9 Színházban fut, legalább olyan lelkesedéssel játszom, mint a Vidám színpados darabokat. Mindkét műfajt élvezem.
Aki sorozatban kezdi, annak igencsak nehéz színházban elhelyezkednie – ezt lehet hallani színházi berkekben. Mik a tapasztalataid?
K. Zs.: A színházi szerepek és a sorozatbeli karakter nagyjából egyszerre találtak meg, a sorozatszínészet előnyét és hátrányát egyaránt megtapasztaltam már. A szakmabeliek azt hiszik, hogy nem érdemes megkeresniük színház ajánlatokkal, mondván, én úgysem érek rá a forgatások miatt. Márpedig ez nem igaz. Volt, hogy a sorozatnak köszönhetően kaptam meg színházi szerepet, például az Éless-Színben (ahol azóta is játszom), valamint a Máguspárbajban egy érdeklődő, cserfes kislányt kellett alakítanom, pont olyat, mint amilyen a sorozatbeli Horváth Veronika karakterem volt a kezdetekkor.
Volt olyan előadás az elmúlt évek során, ami majdnem össznépi nevetésbe fulladt, csak mert valamelyikőtök nem várt dolgot tett vagy mondott egy adott jelenetben?
K. Zs.: Nemrég volt egy Tökéletes esküvő előadás – az egyik jelenetben csak ülök csendben a színpad egyik oldalán hosszú percekig, a színpad másik oldalon zajlik a párbeszéd Szabó Máté és Dénes Viktor között. Észrevettem, hogy nagyon eltértek a szövegüktől, és olyan elképesztő dumákkal próbálták magukat visszaterelni a „helyes útra”, hogy egy ponton túl már nem bírtam, elnevettem magam. Egyébként a közönség veszi a lapot, és szereti az ilyesmit.
A Vidám Színpad egyik missziója, hogy estéről estére mosolyt csaljon a nézők arcára, s kizökkentse őket a stresszes, komor hétköznapokból. Rád jellemző, hogy humorral ütöd el a nehéz pillanatok élét?
K. Zs.: A magánéletemben van bőven dráma, sok cikk jelenik meg rólam a bulvársajtóban, és igen, van, amikor próbálom humorral elütni a dolgok élét, de van, amikor bizony muszáj beleállni a konfliktusokba. A színház sokat segít abban, hogy a magánéleti problémáimat könnyebben kezeljem, vagy hogy egyáltalán kezelni tudjam; vannak olyan darabok, amik segítenek feldolgozni a problémáimat, és a kollégák is felvidítanak, ha akarom, ha nem. Ha kedvetlenül, gondokkal terhelten megyek be egy Vidám színpados próbára, akkor se tudok másképp kijönni, mint mosolyogva.
egymást a próbák során.
Országos ismertségre a Jóban Rosszban sorozatban tettél szert, emellett rendszeresen voltak színpadi szerepeid is. Hogyan kerültél a Vidám Színpadhoz?
K. Zs.: Végh Juditnak – aki a Jóban Rosszban sorozatban kolléganőm, s egyben jó barátnőm – köszönhetem, hogy a Vidám Színpad társulatával dolgozhatok immár harmadik éve. Judit a Délután a legjobb című előadásban alakította Jennifer Bristow-t, de egyszer úgy alakult, hogy nem tudta összeegyeztetni az előadást egyéb elfoglaltságaival, és engem ajánlott Böröndi Tamásnak. Szerencsére minden jól ment, most szerepkettőzésben vagyunk Judittal. Beugrottam Köllő Babett helyett is A kaktusz virágába, majd később átvettem tőle Antónia szerepét. Robin Hawdon Tökéletes esküvő című darabját tavaly októberben mutattuk be – Rák Katival, Végh Judittal, Szabó Mátéval, Dénes Viktorral és Bartha Alexandrával játszunk benne.
Milyen a Vidám Színpad-csapat? Gyorsan befogadtak?
K. Zs.: Nagyon! Roppant kedves társaság, örülök, hogy összehozott velük az élet, és hogy szép feladatokat kapok. Nemcsak a kollégát, a „munkaeszközt” látják bennem és egymásban, hanem a barátot is. Érdeklődéssel fordultak felém már az első pillanattól fogva, és ha épp rosszabb napom van, őszinte érdeklődéssel hallgatnak meg, a lelki életemmel is törődnek. A Délután a legjobb próbaidőszaka nagy meglepetés volt számomra: egy hangos szó nem hangzott el senki részéről, nyoma sem volt konfliktusnak, piszkálódásnak, habár feszültség és a premiert megelőző akadályok itt is voltak bőven. Hogy a próbák ennyire gördülékenyen, jó hangulatban teljenek, rendkívül ritka. A társulat tagjaival már félszavakból is értjük egymást, pontosan tudjuk, hogyan mentsünk meg a színpadi helyzetet, ha úgy adódik, vagy hogyan tartsuk a ritmust.
Azt mondják, hogy igényesen és jól szórakoztatni legalább olyan nehéz, mint drámát játszani. Te hogy látod?
K. Zs.: Jól játszani drámát és vígjátékot egyaránt nehéz, mindkettő összetett műfaj. Nem árt, ha az embernek van humora, érzéke a poentírozáshoz, a társas játékhoz és az improvizációhoz. Szerintem akkor lesz egy színész vicces a színpadon, ha nem akar görcsösen vicces lenni, és ha komolyan veszi magát. A mai napig nem tudom, melyik fekszik jobban nekem – az Egy perccel tovább című, Tallér Edina-drámát, mely az RS9 Színházban fut, legalább olyan lelkesedéssel játszom, mint a Vidám színpados darabokat. Mindkét műfajt élvezem.
Aki sorozatban kezdi, annak igencsak nehéz színházban elhelyezkednie – ezt lehet hallani színházi berkekben. Mik a tapasztalataid?
K. Zs.: A színházi szerepek és a sorozatbeli karakter nagyjából egyszerre találtak meg, a sorozatszínészet előnyét és hátrányát egyaránt megtapasztaltam már. A szakmabeliek azt hiszik, hogy nem érdemes megkeresniük színház ajánlatokkal, mondván, én úgysem érek rá a forgatások miatt. Márpedig ez nem igaz. Volt, hogy a sorozatnak köszönhetően kaptam meg színházi szerepet, például az Éless-Színben (ahol azóta is játszom), valamint a Máguspárbajban egy érdeklődő, cserfes kislányt kellett alakítanom, pont olyat, mint amilyen a sorozatbeli Horváth Veronika karakterem volt a kezdetekkor.
Volt olyan előadás az elmúlt évek során, ami majdnem össznépi nevetésbe fulladt, csak mert valamelyikőtök nem várt dolgot tett vagy mondott egy adott jelenetben?
K. Zs.: Nemrég volt egy Tökéletes esküvő előadás – az egyik jelenetben csak ülök csendben a színpad egyik oldalán hosszú percekig, a színpad másik oldalon zajlik a párbeszéd Szabó Máté és Dénes Viktor között. Észrevettem, hogy nagyon eltértek a szövegüktől, és olyan elképesztő dumákkal próbálták magukat visszaterelni a „helyes útra”, hogy egy ponton túl már nem bírtam, elnevettem magam. Egyébként a közönség veszi a lapot, és szereti az ilyesmit.
A Vidám Színpad egyik missziója, hogy estéről estére mosolyt csaljon a nézők arcára, s kizökkentse őket a stresszes, komor hétköznapokból. Rád jellemző, hogy humorral ütöd el a nehéz pillanatok élét?
K. Zs.: A magánéletemben van bőven dráma, sok cikk jelenik meg rólam a bulvársajtóban, és igen, van, amikor próbálom humorral elütni a dolgok élét, de van, amikor bizony muszáj beleállni a konfliktusokba. A színház sokat segít abban, hogy a magánéleti problémáimat könnyebben kezeljem, vagy hogy egyáltalán kezelni tudjam; vannak olyan darabok, amik segítenek feldolgozni a problémáimat, és a kollégák is felvidítanak, ha akarom, ha nem. Ha kedvetlenül, gondokkal terhelten megyek be egy Vidám színpados próbára, akkor se tudok másképp kijönni, mint mosolyogva.