Veszprémbe költözik a VIII. Music Hungary Konferencia
2020. október 07. /

A Music Hungary Konferencia 2020-ban megújulva, a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címet elnyert Veszprémből jelentkezik novemberben, hogy teret adjon az zeneipart érintő legfontosabb eszmecseréinek.
A Szövetség az idei konferencián minden eddiginél fajsúlyosabb kérdésekre keresi a választ. Idén kiemelt szerepet kap majd a koronavírus világjárvány okozta, a kultúrszférát is erősen érintő gazdasági válság, az állami szerepvállalás, a zenészek jövedelme, vagy épp a koncertjegyek áfájának 5%-ra csökkentése. Ez utóbbihoz a PricewaterhouseCoopers bevonásával hatástanulmányt készítenek, melynek eredményét a konferencián fogják először nyilvánosságra hozni.

[kep3]

„Az elmúlt években olyan dolgok felett keseregtünk a Music Hungary Konferenciákon, amilyen prob­lé­mák­nak ma nagyon örülnénk. Ebben az évben akkora szükség van a közös gondolkodásra, amekkorára sosem gondoltunk, hogy lesz. A zeneipar szereplői egymást segítve, közösen próbálnak túlélni és beleszólni a saját sorsukba. Az idei konferencia is óhatatlanul erről, a túlélésről és saját sorsunk alakításáról fog szólni” – mondta el Weyer Balázs, a Szövetség elnöke a szeptember 9-én tartott sajtótájékoztatón.
Az eseményen szintén részt vett Demeter Szilárd, a magyar könnyűzene, valamint a kortárs magyar popkultúra megújításának és társadalmiasításának koordinálásért felelő miniszteri biztos. Ő hozzátette: „a novemberi MH közgyűlésének központi kérdése lesz ’a hogyan tovább’. A koronavírus megváltoztatta a világot, a fogyasztási szokásainkat. A változás mértékéről még csak sejtéseink vannak. És ez a járvány még csak az első. Lesz még ilyen. Erre fel kell készülnie az egész zeneiparnak, de a tágabb értelemben vett kulturális intézményrendszernek is.”
A konferenciára jegyeket a Tixa felületén vásárolhatnak. A szervezők arra is felkészülnek, ha esetleg újabb korlátozások lépnének életbe, akkor online formában is meg tudják tartani az eseményt.