A Thália egy kis ékszerdoboz
2020. december 31. / Nagy Klaudia

1997 és 2020 között a Vígszínház társulatának tagja volt, színházi szerepeivel, mint Lámpás A padlásban, Maugli A dzsungel könyvében, belopta magát a publikum szívébe. Körülvesz minket a hangja, több mint ezer szinkronszerepet tudhat magáénak, Joaquin Phoenix, Jake Gyllenhaal és
Adam Sandler rendszeres magyar hangja. Mindemellett szerepelt A mi kis falunk és a Bátrak földje or­szágos sikerű sorozatokban. 2020 őszétől a Thália Színházhoz szerződött, ahol izgalmas szerepekben láthatjuk majd. A Jászai Mari-díjas Csőre Gáborral arról beszélgettünk, hogyan érzi magát ebben az új kö­zegben.

Miért döntöttél úgy, hogy 23 év vígszínházi tagság után a Thália Szín­ház­hoz szerződsz?
Cs. G.: Schell Judit felhívott, hogy eljátszanám-e a Legszebb férfikor című darab egyik főszerepét. Valló Péter rendezte, nagy sikerrel ját­szot­tuk az évad végéig, tulajdonképpen a pandémia akadályozza meg, hogy felújítsuk. A próbafolyamat során pozitív benyomást gyakoroltunk egymásra, utána pedig leültünk beszélni, hogy mi lenne, ha hozzájuk szerződnék. Jól éreztem ott magam, azt szokták mondani, ahova hív­nak, oda menni kell, mert oda kellesz.

A Legszebb férfikorban kit alakítasz?
Cs. G.: Egy oktatási államtitkárt játszom. Arról az oldaláról próbáltam meg­fog­ni, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint mi, nekik is vannak problémáik. Egy biztos: egyetlen államtitkárnak sem tenne jót az a botrány, ami a darab közepétől kezd kibontakozni.

Markáns férfiszínészekből áll a csapat, mint például Pindroch Csaba, Szabó Győző és Vida Péter. Milyen a közös munka?
Cs. G.: Pindroch Csabán kívül egyikükkel sem játszottam korábban, de dolgoztam velük szinkronban, film­ben, rádiójátékban, kabaréban. Vida Peti a felettünk lévő osztályba járt a főiskolán, de igazából nem is emlékszem, hogy a köszönésen kívül többet beszéltünk volna, nagyon tisztelem, jóban vagyunk. Min­den­ki­vel ismerjük egymás munkáit, Valló Péter is csiszolt rajtunk, jó erőpróba volt. Schell Judittal pedig cs­dá­la­tos volt játszani, nagyszerű színésznő, a Patália online pszichotréningben is szerepeltünk együtt.

Milyenek az első benyomásaid a színházról?
Cs. G.: Kálomista Gábor és Schell Judit erős irányvonal mentén vezeti a színházat. Egy szórakoztató jellegű színház, de a Télikertben olyan darabokat tűznek műsorra, amelyek nemcsak szórakoztatni, hanem elgondolkodtatni is szeretnének. Remek a társulat, megpróbálnak a közönséggel napi kapcsolatban lenni. A Thália számomra olyan, mint egy kis ékszerdoboz, kiválóan működik, nincsenek balhék körülötte, hoz­záér­tő a csapat, jó a hangulat, mindenki segítőkész és empatikus. A Legszebb férfikor tökéletesen beleillik a repertoárba, a közönség is nagyon élvezte, folyamatosan telt házzal ment, egyre nagyobb szükség van ilyen előadásokra.
A járványhelyzet ellenére szeptemberben, októberben is jöttek és nézték az előadásokat, amíg csak le­hetett.
Cs. G.: Magyarországon nagyon szeretik a színházat, évi 6 millió jegyet adnak el a kőszínházak. Ha visszaáll a normális kerékvágásba az élet, ugyanúgy fogják szeretni, ahogy előtte. Folyamatosan jöttek a nézők, mert nem akarták elveszíteni ezt az élményt, annak ellenére, hogy tudták, megvannak a maga veszélyei. Ez a színház melletti szavazás is. Iszonyatosan nagy bizalom a részükről, és nemcsak a színészeknek, hanem a színház vezetésének is nagyon jó érzés, hogy még ilyen helyzetben is van igény a kultúrára.

A stream előadások is nagyon népszerűek.
Cs. G.: Valló Péter mondta egyszer, talán amikor a Legszebb férfikort próbáltuk, hogy a színház egy ősi művészet: egy ember felmegy a deszkára és a körülötte állók pedig elkezdik nézni, amit csinál. Nem lehet megismételni. A stream elveszi azt az érzést, hogy ez csak itt, csak most történik. Tulajdonképpen egy másik platform, egy történet elmesélése színházi eszközökkel. Nem tudja pótolni a színház által létrejött közösségi élményt. Színészként érezni lehet a közönség lüktetését, energiáját, ahogyan feláramlik a színpadra. Felturbóz, mint amikor egy benzines autóba betolják a nitrót. De még egy kevésbé érdeklődő közönség is jobb, mintha nem ül ott senki. A közönség ugyanúgy a színház játszótársa, mint maga a színész, mert ez egy interaktív kapcsolat. A nézők az előadás részei, és ha ők nincsenek jelen, az nem színházi előadás. A stream most egy lehetőség, hogy átvészeljük ezt a helyzetet.

Van, aki azért nem néz szinkronos filmeket, mert a szinkronizáló színész teljesítménye az eredeti művész része lesz, ő pedig az eredetit szeretné hallani. Mennyire értesz ezzel egyet?
Cs. G.: Ha anyanyelvi szinten beszél angolul, akkor teljesen igaza van. De ha valakinek nincs elegendő nyelvtudása, nem kapja meg a teljes művészi teljesítményt. Például a Woody Allen- filmekben annyit beszélnek folyamatosan, hogy felfogni is nehéz. A kollégáimmal a lehető legnagyobb alázattal nyúlunk az adott színész művészi teljesítményéhez. Az Aljas nyolcas a legjobb példa, hogyan lehet egy szinkront művészi módon megcsinálni. Ott régi amerikai-angolt használnak a színészek, és a magyar verziót is archaizálták, kitűnő szöveget írtak hozzá. Az eredeti vadnyugati angol még egy felsőfokú angoltudással rendelkező embernek is kihívás.

Az M5 kulturális csatornán két műsort is vezetsz, a Magyar Krónikát és az Édes anyanyelvünket. Milyen élményeket nyújt a tévézés?
Cs. G.: Készítettünk egy adást a járvány és az emberiség történetéről, az 1300-as pestisjárványról, a koleráról, a spanyolnátháról, hogy az emberhez kapcsolódó tevékenységek hogyan reflektálnak a járványra, és a járvány hogyan reflektál az emberi tevékenységekre. Olyan érdekes lett, hogy végül három adás lett belőle. Nagyon szeretem az irodalmat és a történelmet, új felfedezésem Pázmány Péter vitairatai és a nőkről való elmélkedései. De újraolvasom Zrínyitől a Szigeti veszedelmet, gondolkodtam rajta, hogy megtanulom, mint a Toldit. Sokat kapok a műsoroktól és a forgatásoktól.