2021. május 05. / Pavlovics Ágota
A hazai színházi élet meghatározó alakja. Kossuth- és Jászai Mari-díjas színházi rendező, színházigazgató, Érdemes és Kiváló Művész. Sokoldalú alkotó, aki színészként több filmben szerepelt, díszleteket is tervezett. Shakespeare-től a kortárs drámairodalomig több mint kétszáz
előadást rendezett. Hamarosan a Karinthy Színházban fogja színpadra állítani Örkény István Kulcskeresők című drámáját. Őszinte örömünkre Csiszár Imrével nem csak aktuális munkájáról beszélgethettünk.
Színházigazgatóként, díszlettervezőként, színészként és rendezőként is ismerjük. Mit motiválta, hogy megmutassa tehetségét ezeken az eltérő kvalitásokat igénylő területeken?
Cs. I.: Nem rendezőnek, hanem a mestereim – Majos Tamás, Nádasdy Kálmán, Várkonyi Zoltán – nyomán színházi embernek készültem. A színházi ember pedig az, aki mindegy, milyen eszközzel, de közösséggé szervezi a közönséget. Az előadás végére a színház csodája közös platformra hozza a nézőket. Amikor kimennek a színház épületéből, van egy közös élményük. Fontos, hogy az élmény meghatározó legyen, jusson eszükbe a továbbiakban is, ne felejtsék el már a ruhatárban.
Mi alapján dönti el, hogy elvállalja-e egy darab színpadra állítását?
Cs. I.: Az ember rajta kell tartsa a kezét a történelem, a társadalom ütőerén, érezni kell, hol a legmagasabb a pulzusszám. Hatalmas a világirodalom, sok az új szerző, kiapadhatatlan a kút. Ugyanakkor nem szabad, hogy a színház múzeummá váljon, és az sem elég ok egy bemutatóra, hogy új magyar dráma született. Arra törekszem, hogy megtaláljam azt, ami az embereket a legjobban érdekli, aminek a színpadra állításával sanszos a közösség megteremtése. A napi politika miatt rendszeresen magas a pulzusszám, de a színháznak nem szabad foglalkoznia vele, az a sajtó dolga. A színház átfogó, perspektivikus gondolatokkal kell foglalkozzon. Olyan kérdésekkel, hogy honnan jövünk, merre tartunk, hol vagyunk most. Válságból válságba esünk, a színház a nézők előtt kell járjon, feladata, hogy mankót adjon. Etikai intézmény, amelynek segítenie kell az embereket a túlélésben, abban, hogy higgyenek a jövőben.
2013-ban a Karinthy Színházban a Gózon Gyula Kamaraszínházzal közösen mutatták be Moliére A fösvény című vígjátékát, amit Ön rendezett. Hogy emlékszik erre az előadásra?
Cs. I.: Plautus A bögre című komédiája indította el a vígjátékírás egyik kedvelt témáját, a pórul járt zsugori történetét, így számos későbbi komédia – például Moliére A fösvénye – mintájának tekinthető. Plautus művéből tudjuk, hogy már az ókorban is fontos volt a pénz, aminek a szerepe évszázadok óta egyre nagyobb az emberek életében, erre próbáltunk reflektálni. Moliére mindig mániákusokat állít elénk, nem vitázik velük, hanem kinevetteti őket. Ha tudunk az őrült pénzhajhászon nevetni, feloldódik a feszültség, ahogy ez történik akkor is, amikor Harpagon történetét nézzük, akit kincses ládájába rejtett pénzén kívül nem érint meg semmilyen emberi érzelem.
Most visszatér a Karinthy Színházba, ahol Örkény István örök érvényű drámáját, a Kulcskeresőket fogja rendezni.
Cs. I.: Örkény a 20. század kiemelkedő, korszakalkotó szerzője. Nem az iránta érzett tisztelet vezetett minket, amikor kiválasztottuk a Kulcskeresőket. Bár Örkény legtöbbet játszott darabjai a Tóték és a Macskajáték, most, hogy már egy éve a pandémia közepén vagy éppen az elején ülünk, és nem tudunk vele mit kezdeni, a Kulcskeresők tűnt a legjobb választásnak. A pandémia előtt is tele voltak az emberek kételyekkel, kétségekkel, félelemmel. Shakespeare korában sem volt ez másként, ő pedig tükröt tartott a nézők elé. Örkénynél az intellektuális humor, a groteszk látásmód érvényesül. A Kulcskeresők minden szereplője a halálfélelem szélén tántorog egy lakótelepi lakásba zárva, és a félelmeikkel kell megküzdeniük. Aztán egy külső erő, egy ismeretlen ember érkezik, és elkezdik megoldani a gondjaikat, a problémáik helyét a siker és dicsőség veszi át. Metamorfózis: tragédiából komédiába fordul a történet, a szereplőknek a groteszk segítségével sikerül túlélniük nehézségeiket. Az álmodozó, a kudarcokat utólag diadallá eszményítő lelki alkatú szereplők számára az illúzió nemcsak haladék, hanem a szebb jövő.
Hol tart a próbafolyamat és mikorra tervezik a bemutatót?
Cs. I.: Április 19-től május végéig fogunk próbálni, aztán leállunk. Ősszel lesznek a felújító próbák, majd november 5-én a bemutató. Örkény drámája nem alkalmas arra, hogy streameljük, ebből az előadásból nem lehet kihagyni a nézőket. Ezért döntöttünk úgy óvatosságból, hogy a bemutatót novemberre tesszük.
Ki mindenkit láthat majd a közönség a darabban?
Cs. I.: Az ország minden tájáról jönnek a színészek, kiváló a szereplőgárda: Pikali Gerda, Gregor Bernadett, Barta Ági, Szarvas József, Rékasi Károly, Pusztaszeri Kornél.
Említette az imént Shakespeare-t, akinek életműve köztudottan kisgyerekkorától meghatározó az életében. Most kik vannak Önre a legnagyobb hatással, kinek a gondolatai foglalkoztatják?
Cs. I.: A járvány miatt több időm van olvasásra, mostanában Hankiss Elemér műveit veszem le sorban a polcról, és azt látom, hogy egy vátesz volt, pontosan látta és megjósolta a magyar történelem és a világ furcsa kitérőit. Látta, hogy csúszik el a sok jó szándék, hogy a jobbító kitörések sorra kudarcba fulladnak.
előadást rendezett. Hamarosan a Karinthy Színházban fogja színpadra állítani Örkény István Kulcskeresők című drámáját. Őszinte örömünkre Csiszár Imrével nem csak aktuális munkájáról beszélgethettünk.
Színházigazgatóként, díszlettervezőként, színészként és rendezőként is ismerjük. Mit motiválta, hogy megmutassa tehetségét ezeken az eltérő kvalitásokat igénylő területeken?
Cs. I.: Nem rendezőnek, hanem a mestereim – Majos Tamás, Nádasdy Kálmán, Várkonyi Zoltán – nyomán színházi embernek készültem. A színházi ember pedig az, aki mindegy, milyen eszközzel, de közösséggé szervezi a közönséget. Az előadás végére a színház csodája közös platformra hozza a nézőket. Amikor kimennek a színház épületéből, van egy közös élményük. Fontos, hogy az élmény meghatározó legyen, jusson eszükbe a továbbiakban is, ne felejtsék el már a ruhatárban.
Mi alapján dönti el, hogy elvállalja-e egy darab színpadra állítását?
Cs. I.: Az ember rajta kell tartsa a kezét a történelem, a társadalom ütőerén, érezni kell, hol a legmagasabb a pulzusszám. Hatalmas a világirodalom, sok az új szerző, kiapadhatatlan a kút. Ugyanakkor nem szabad, hogy a színház múzeummá váljon, és az sem elég ok egy bemutatóra, hogy új magyar dráma született. Arra törekszem, hogy megtaláljam azt, ami az embereket a legjobban érdekli, aminek a színpadra állításával sanszos a közösség megteremtése. A napi politika miatt rendszeresen magas a pulzusszám, de a színháznak nem szabad foglalkoznia vele, az a sajtó dolga. A színház átfogó, perspektivikus gondolatokkal kell foglalkozzon. Olyan kérdésekkel, hogy honnan jövünk, merre tartunk, hol vagyunk most. Válságból válságba esünk, a színház a nézők előtt kell járjon, feladata, hogy mankót adjon. Etikai intézmény, amelynek segítenie kell az embereket a túlélésben, abban, hogy higgyenek a jövőben.
2013-ban a Karinthy Színházban a Gózon Gyula Kamaraszínházzal közösen mutatták be Moliére A fösvény című vígjátékát, amit Ön rendezett. Hogy emlékszik erre az előadásra?
Cs. I.: Plautus A bögre című komédiája indította el a vígjátékírás egyik kedvelt témáját, a pórul járt zsugori történetét, így számos későbbi komédia – például Moliére A fösvénye – mintájának tekinthető. Plautus művéből tudjuk, hogy már az ókorban is fontos volt a pénz, aminek a szerepe évszázadok óta egyre nagyobb az emberek életében, erre próbáltunk reflektálni. Moliére mindig mániákusokat állít elénk, nem vitázik velük, hanem kinevetteti őket. Ha tudunk az őrült pénzhajhászon nevetni, feloldódik a feszültség, ahogy ez történik akkor is, amikor Harpagon történetét nézzük, akit kincses ládájába rejtett pénzén kívül nem érint meg semmilyen emberi érzelem.
Most visszatér a Karinthy Színházba, ahol Örkény István örök érvényű drámáját, a Kulcskeresőket fogja rendezni.
Cs. I.: Örkény a 20. század kiemelkedő, korszakalkotó szerzője. Nem az iránta érzett tisztelet vezetett minket, amikor kiválasztottuk a Kulcskeresőket. Bár Örkény legtöbbet játszott darabjai a Tóték és a Macskajáték, most, hogy már egy éve a pandémia közepén vagy éppen az elején ülünk, és nem tudunk vele mit kezdeni, a Kulcskeresők tűnt a legjobb választásnak. A pandémia előtt is tele voltak az emberek kételyekkel, kétségekkel, félelemmel. Shakespeare korában sem volt ez másként, ő pedig tükröt tartott a nézők elé. Örkénynél az intellektuális humor, a groteszk látásmód érvényesül. A Kulcskeresők minden szereplője a halálfélelem szélén tántorog egy lakótelepi lakásba zárva, és a félelmeikkel kell megküzdeniük. Aztán egy külső erő, egy ismeretlen ember érkezik, és elkezdik megoldani a gondjaikat, a problémáik helyét a siker és dicsőség veszi át. Metamorfózis: tragédiából komédiába fordul a történet, a szereplőknek a groteszk segítségével sikerül túlélniük nehézségeiket. Az álmodozó, a kudarcokat utólag diadallá eszményítő lelki alkatú szereplők számára az illúzió nemcsak haladék, hanem a szebb jövő.
Hol tart a próbafolyamat és mikorra tervezik a bemutatót?
Cs. I.: Április 19-től május végéig fogunk próbálni, aztán leállunk. Ősszel lesznek a felújító próbák, majd november 5-én a bemutató. Örkény drámája nem alkalmas arra, hogy streameljük, ebből az előadásból nem lehet kihagyni a nézőket. Ezért döntöttünk úgy óvatosságból, hogy a bemutatót novemberre tesszük.
Ki mindenkit láthat majd a közönség a darabban?
Cs. I.: Az ország minden tájáról jönnek a színészek, kiváló a szereplőgárda: Pikali Gerda, Gregor Bernadett, Barta Ági, Szarvas József, Rékasi Károly, Pusztaszeri Kornél.
Említette az imént Shakespeare-t, akinek életműve köztudottan kisgyerekkorától meghatározó az életében. Most kik vannak Önre a legnagyobb hatással, kinek a gondolatai foglalkoztatják?
Cs. I.: A járvány miatt több időm van olvasásra, mostanában Hankiss Elemér műveit veszem le sorban a polcról, és azt látom, hogy egy vátesz volt, pontosan látta és megjósolta a magyar történelem és a világ furcsa kitérőit. Látta, hogy csúszik el a sok jó szándék, hogy a jobbító kitörések sorra kudarcba fulladnak.