Megújul az Outbreakers’ Lab – Filmes „testvért” kap a zenei mentortábor
2021. június 07. /

Idén is várja a nemzetközi karriertervezésre nyitott előadók jelentkezését a HOTS mentortábora. Az idei verőcei elvonuláson a gyakorlati tudnivalókon lesz a hangsúly, ennek egyik jele, hogy az Outbreakers’ Lab több napon keresztül összefonódik a Nemzeti Filmintézet Fast Forward Programjának filmes alkotótáborával, így a két csapat közösen is dolgozhat rövidfilmeken.

Elindult a jelentkezés a külföldi piacokon való megjelenésben gon­dolkodó vagy már sikeresen szereplő előadóknak, dalszerzőknek lét­re­ho­zott mentortáborra, az Outbreakers’ Labre (OBL). A HOTS és a Hang­foglaló Program által életre hívott tábor idén új formában je­lent­kezik, hiszen a programban kiválogatott előadók, dalszerzők csat­la­koznak majd a Nemzeti Filmintézet Fast Forward Programjának nyári alkotótáborához.
„Az Outbreakers’ Lab alapküldetése nem változik, olyan előadók je­lent­kezését várjuk, akik már bizonyítottak más országok zenei piacán is. A jelentkezőkből ezúttal is négy, nemzetközileg elismert mentor választ, akik aztán a táborban workshopokon és személyes mentoring session alkalmakon nyújtanak itthon még nem elérhető háttértudást a zenészeknek. Idén kiemelt figyelmet kap az a szempont is, hogy az előadók olyan gyakorlati tudást is kapjanak, amely egy ennyire bizonytalan, koncertek nélküli időszakban segítheti pályájukat, érvényesülésüket. Ezért is csatlakozik az OBL a Fast Forward Program filmes alkotótáborához: ezzel a nyári összeköltözéssel az a célunk, hogy támogassuk a filmes és zenei alkotók együttműködését” – foglalta össze az idei tábor céljait Nagyová Lucia, a HOTS könnyűzenei exportiroda vezetője.
A Fast Forward Program alkotóműhelyében, Verőcén a fiatal filmesek neves rendezők mentorálásával 3 kü­lönböző műfajú rövidfilmet készítenek a tábor ideje alatt. Az OBL zenészei, dalszerzői pedig ezekbe a projektekbe kapcsolódnak be a tábor utolsó két napján, hogy zeneileg is értékes alkotások szü­let­hessenek. A táborban készülő filmeket ősszel be is mutatják, így Nagyová Lucia szerint a dalszerzőknek is ez lesz a végső határidő a filmekhez írt zenék befejezésére.
Az OBL táborában minden előadó maximum két fővel (ajánlottan két zenekartag, esetleg egy tag és a zenekar menedzsere) képviseltetheti magát, akik a mentorok segítségével fejleszthetik eddigi stra­té­giájukat, vagy biztosabb alapokra helyezhetik terveiket a külföldi karrierépítésben. A tábor idén visszavárja a korábbi OBL résztvevőket is, hiszen ez a lehetőség számukra is tartogat új dimenziókat. A jelentkezési felület elérhető a Hangfoglaló Program honlapján, a www.hangfoglalo.hu címen.