Dacból és bizalomból készült
– Az Ítélet és kegyelem című film forgatásának viszontagságos, végül mégis derűs története

2021. június 08. /

Mindannyiunkban közös, ha az elmúlt egy évre visszatekintünk, hogy sokszor tragikus, rögös, ren­ge­teg alkalmazkodást kívánó, új helyzetet teremtő időszak volt. De mit tehet egy rendező, ha az oly’ régóta vágyott filmjének forgatása előtt egy-két nappal derül ki, hogy covid-fertőzött, hogyan
áll mégis össze a stáb, hogy a rendhagyó körülmények ellenére mégis felfessék a vászonra két rendkívüli ember hősiességét? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a film rendezőjével és operatőrével.

Hogyan varázsoljunk őszből nyarat?
Szikora János, a film rendezője: Alig vártam, hogy végre elkezdjük a forgatást, olyan nehezen jött létre, örültem, hogy egyáltalán a le­he­tő­séget megkaptuk, örültem annak, hogy végre Jancsó Nyikával újra együtt dolgozhatunk, mert nekem biztonságot jelentett az ő személye. Közben azt is láttuk, hogy nagyon fut az idő, már javában benne járunk az őszben, és ezért ez mégis egy nyári történet. Hogy lesz ebből nyári történet októberben meg novemberben? Mindenesetre akkor még éppen szép idők voltak október közepén, amikor elkezdődött a forgatás.
Jancsó Nyika, a film operatőre: Lementünk párszor Csákberénybe, jó párszor találkoztunk, de az olyan dolog, hogy az ember tervezgethet min­den­fé­lét, végül minden a helyszínen dől el. Ráadásul ez egy klasszi­kus dráma, a színdarab feldolgozása. Őrült kevés pénzből készült, no­vem­berben és december elején kellett nyarat forgatni, ami eleve nonszensz, de egész jól sikerült, mázlink volt az idővel. Miután nagyon kevés pénz volt rá, nagyon kevés emberrel lehetett gazdálkodni, egy falu lakosságát igen nehezen lehetett megjeleníteni.

A pozitív teszt…
Sz. J.: Kötelező protokollként elmentem a pcr-tesztre, és egyébként semmi bajom nem volt, teljesen jól éreztem magam, és nem akartam hinni az eredménynek, ami sajnos pozitív lett. Úgyhogy így aztán nélkülem kezdődött el a forgatás. Először volt bennem egy dac, hogy nélkülem ez nem működhet, halasszuk el, de a producer elég hamar kiábrándított, hogy nincs halasztás. Elhalaszthatjuk, de akkor ez azt jelenti, hogy a film is meghiúsul, mert a támogatást vissza kell fizetni. Úgyhogy ez egy zsákutca volt, nem volt menekülés, el kellett kezdeni a forgatást.
J. Ny: Rengeteg filmben voltam benne, de azért az, hogy az ember azt mondja, hogy jó, akkor én megrendezem, ez enyhén szólva nagy­ké­pű­ség lett volna. Mert a film nem a tiéd. Egy rendezőnek a sze­rep­lő­vá­lo­ga­tástól kezdve mindenben benne kell lenni. Az egész dramaturgiáját jobban kell látni, mint egy operatőrnek. Be voltunk szorítva kényszerűen ebbe a történetbe, még felmerült az is, hogy elhalasztjuk tavaszra, de nem lehetett. Úgyhogy én és Szabó Gyöngyi, aki az első asszisztens volt, és elképesztő munkát végzett, megpróbáltuk a dolgot valahogy össze­rakni.

Houston jelentkezz!...
Sz. J.: Kétségtelen, hogy ebben, hogy hogy kezdődjön el egy forgatás rendező nélkül, senkinek nem volt gyakorlata. Itt sok jó ember okos, kreatív együttműködésére volt szükség, hogy aztán létrejöjjön egy egész különleges szituáció, aminek vázlatosan, technikailag az volt a lényege, hogy az én iPadem össze volt kapcsolva a kamera monitorjával, egyébként pedig telefonkapcsolatban voltam az asszisztenciával. Így az iPademen azt láttam, amit a kamera rögzített, az instrukcióimat és a javaslataimat, a kontroll szövegeket meg tudtuk beszélni telefonon. Ez így tulajdonképpen nem tűnik komplikáltnak. De azért vegyük figyelembe, hogy messzebb ne menjek, a térerőt, mert az ezt a nagyon egyszerű képletet nagyon sokszor átírta, úgyhogy úgy marad meg emlékeimben ez a majdnem 10 nap, hogy ülök a dolgozószobámban hajnal óta, és ordítok, mint a fába szorult féreg, mert nagyon sokszor nem hallották, hogy mit mondok, vagy én nem értettem, hogy mit csinálnak. A legnehezebb viszont az volt, amikor azt láttam, hogy nem azt csinálják, amit szeretnék, amit megbeszéltünk, hanem valami másfelé megy el, és nem vagyok ott, és nem tudom be­fo­lyá­solni.
J. Ny.: Itt egy állandó wifi környezetet kellett teremteni, hogy János lássa a dolgokat. És azért Magyar­ország nem az a hely, ahol kimész a pusztába, és ott van neked minden. Mondok egy példát: megy egy próba, elmegy a hang, János nem hallja, hogy mit mondanak a színészek, aztán elmegy a kép, aztán amikor tíz perc múlva ott tartunk, hogy felvesszük, akkor azt mondja, hogy mi történik itt, mi ez a marhaság, hiszen semmit nem látott. Ettől persze ideges lesz az ember, én is ideges lettem, ugyanakkor nem akartuk megadni magunkat, nem akartuk azt mondani, hogy nem csináljuk rendező nélkül. És az jó volt, hogy János bízott bennünk. És az is milyen jópofa, hogy amikor megérkezett az utolsó három-négy napra, akkor megváltozott a dolog, mert ő tulajdonképpen tudta, hogy mit akar. Aztán amikor összerakta a filmet, akkor kellemesen meglepődtem, szerintem nagyon jól vágta össze, okosan használta azt a kevés dolgot, amit ennyi pénzből ki lehetett hozni.

A Sobor Antal Perelj, Uram! című drámája alapján készült Ítélet és kegyelem című tv-filmet ha­ma­ro­san láthatják a Magyar Televízió műsorán.
[kep3]