Megújult kiállításokkal várja látogatóit a Gül Baba Türbéje
2021. július 10. /

A XVI. századi bektasi dervis, Gül Baba életét és a korabeli, oszmán kori Magyarországot, valamint a türbe történetét bemutató állandó kiállítás mellett jelenleg két időszaki tárlat is várja a látogatókat „Magyarok tervlapjai Törökországban”, illetve „Kalandra fel – kiállítás az 1912-es
Budapest-Konstantinápoly autóverseny emlékére” címmel. Az első tárlat magyar építészek Törökországba tervezett épületeit, török épí­té­szek magyarországi munkáit, valamint a korszak német-török épí­té­szeti kapcsolatait mutatja be a XIX. század végétől kezdve, török és magyar kutatók, professzorok együttműködésében, számos ország levéltárában, családi hagyatékokban és folyóiratokban végzett kuta­tások alapján. A kiállítás arra kíván rámutatni, hogy a középkor után is élénkek maradtak a diplomáciai és kulturális kapcsolatok a török és a magyar nemzet között, és érdekes párhuzamok fedezhetők fel Magyarország, illetve a kései Oszmán Birodalom és a fiatal Török Köztársaság történelme között, elsősorban a XX. század első felében. A Gül Baba Kulturális Központ és Kiállítóhely másik, jelenleg megte­kint­hető időszaki tárlata, a „Kalandra fel” című tárlat az 1912-ben megrendezett Budapest- Konstantinápoly autóversenynek állít emlé­ket. Ez az esemény a Királyi Magyar Autóclub első hivatalos megmérettetése volt, a Fortepan oldalon található képekből, illetve korabeli dokumentumokból a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum szakembereivel közösen összeállított tárlat az automobilizmus hajnalán megrendezett verseny főbb állomásait mutatja be, elsősorban Bukarestet, Szófiát és az oszmán fővárost érintve. A létesítmény a korábban megszokott nyitvatartási rend szerint, kedd és vasárnap között mindennap reggel 10 és este 6 óra között kereshető fel. A belépés minden programra ingyenes, a belépés feltételeit tartalmazó tájékoztató szintén elérhető az alapítvány honlapján (gulbabaalapitvany. hu).