ZÖME FESZT – Zöld Összművészeti Fesztivál
– A Duda Éva Társulat és a Füge Produkció szervezésében

2022. június 22. /

Nyárindító, új fesztivál Budapesten! A Duda Éva Társulat kezdeményezésére 2022. június 10-11-12-én a Jurányi Produkciós Házban megrendezik az első összművészeti és közösségi fesztivált, melyben az előadóművészet és a környezetvédelem kapcsolódásával létrejövő hazai színház,

tánc, gyermek és ifjúsági programok kerülnek bemutatásra. Az egye­dülál­ló rendezvényen az előadások mellett szakmai beszélgetésekkel, divatbemutatókkal, filmvetítésekkel, irodalommal, slam poetryvel, per­formanszokkal és gyakorlati workshopokkal várják az érdeklődőket a budapesti fesztiválfelhozatalt színesítve és gazdagítva.
A nap folyamán gyerekeknek szóló környezetvédelmi témájú előa­dá­sok­kal, fenntartható kézműves foglalkozásokkal és különféle fejlesztő játékokkal várják a családokat, gyerekeket. Az érdeklődők többek között megtekinthetik az Itt és Most Társulat, a Manócska Társulat és Valentyik Anna produkcióit. A Jurányi Ház színháztermében minden este bemutatásra kerül egy-egy színházi vagy táncelőadás, mint pél­dául a Duda Éva Társulat klímatudatossággal foglalkozó Wonderland című darabja vagy a k2 Színház abszurd-melankolikus, utolsó vacsora jellegű Búcsúkoncert című előadása.
A nagytermi előadások mellé a Ház összes terét belakva és zöldítve a fesztiválprogramot, a Jurányi Ház olyan csapatai csatlakoznak, mint a Tünet Együttes, a Bélaműhely és Szűcs Edit divattervező. A ZÖME keretében első alkalommal valósul meg a Jövő Nézőiért – Zöld Színház Projekt szakmai fóruma, amelyhez több mint húsz kulturális intézmény csatlakozott. Emellett az érdeklődők részt vehetnek a fenntartható divatról, tudatos otthonról és étkezésről szóló kerekasztal-beszélgetéseken, valamint a legkülönfélébb zöld, ökotudatos workshopokon, mint például natúrkozmetikum, vászontáska vagy ékszerkészítés újra­hasz­no­sí­tott műanyagból.

Jurányi Produkciós Ház
06. 10-12.