Ismét rocktörténeti filmklub
2022. szeptember 07. / K. B.

Az Egy nehéz nap éjszakája (A Hard Day’s Night) című filmmel indul útjára ismét a beat­kor­szak.blog filmklubja, szeptembertől a Magyar Zene Házában az NKA Hangfoglaló Program támogatásával. A havonta jelentkező eseményen nemcsak filmek lesznek láthatóak, de az adott zenekar és kor szakértői is beszélnek majd az aktuális mozi hátteréről.
Extázis héttől tízig címmel két évadon keresztül futott az NKA Hang­fog­laló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjának az a filmklubja, ahol nemcsak magyar zenés filmeket láthatott a közönség, de a vetítéseket izgalmas előadások és beszél­ge­tések is kísérték. A pandémia miatt megszakadt sorozatban a hatvanas évek végén készül első beatfilmektől kezdődően, a hetvenes évek ikonikus darabjain át – például a Kenguru – a nyolcvanas évek megkerülhetettlen mozijaiig – Kopaszkutya, Moziklip – közel másfél tucat film került terítékre. Azaz tulajdonképpen a sorozatban szó esett minden olyan magyar játékfilmről, amelyben hangsúlyos szerepet ka­pott a hazai könnyűzene.
Az alprogram által támogatott beatkorszak.blog szerkesztői úgy dön­töt­tek, hogy 2022 őszétől felélesztik a rocktörténeti beszélgetésekkel fűszerezett mozizás élményét, amihez a Magyar Zene Házát sikerült partnernek megnyerniük. Ennek köszönhetően minden hónapban az új intézmény könyvtárában indulhat útjára a Rock Movies sorozat, amely olyan popkulturális külföldi filmeket fűz egybe, amelyeket egykor vetítettek a magyar mozikban. A szeptember 20-án 18.00 órakor kezdődő sorozat első darabja nem is lehetne más, mint az 1964-ben elkészült Beatles-film, az Egy nehéz nap éjszakája, amely természetesen csak jóval később kerülhetett a hazai mozikba. A tervek szerint október 4-én a The Song Remains the Same című, a Led Zeppelin emblematikus, 1973-as, New Yorki-i koncertjére épülő film lesz műsoron. A szervezők november 15-én az AC/DC legendás koncertfilmjét, a Let There Be Rock! című mozit szeretnék bemutatni, december 6-án pedig a Queen 1986-os budapesti fellépésén készült filmet játsszák, reményeik szerint néhány egykori alkotó társaságában.
A szervezők a programmal kapcsolatban elmondták, hogy számukra is meglepő volt, mennyire nehéz az egykor Magyarországon bemutatott filmekhez hozzájutni, nem is beszélve a valamikor vetített feliratozott verziókról. Éppen ezért a műsorváltozás jogát erősen fenntartják. Ugyanakkor ígérik, hogy az egyes filmek előtt nemcsak az adott alkotásról szóló felvezetőt hallhatják a jegyet váltók, de a vetítések után a filmben szereplő zenekar, a korszak szakértőivel folytatott beszélgetésen is részt vehetnek a filmek és a könnyűzene iránt érdeklődők.
A szervezők ígérik, hogy kellő érdeklődés esetén a Rock Movies sorozat is több éven keresztül futhat, hiszen mint elmondták: újbóli bemutatásra érdemes film akad bőven, ráadásul ebben az esetben a kilencvenes évek termése is a nézők elő kerülhet majd.