Szerelem a kolera idején – Táncszínházi előadás az Inversedance Társulat előadásában
2022. december 09. /

A Társulat állandó telt házzal játszott gyerekprodukciói és nagy sikerű kortárs előadásai mellett több alkalommal állította táncszínpadra komolyzenei és világirodalmi művek átiratait.

A hazai és nemzetközi sikereket egyaránt magáénak tudható társulat legújabb bemutatójában a világ egyik legszebb romantikus történetét, a Nobel-díjas író, Gabriel García Márquez legendássá vált alkotását fo­gal­mazta át a tánc nyelvére.

A Szerelem a kolera idején című regény alaptörténetében egy évti­ze­de­ket átölelő szerelemi háromszög szálait boncolgatja, azonban sok­kal többet mond ennél. Az eredeti műhöz hasonlóan az előadás szerteágazóan, olykor reálisan, olykor pedig bizarr szürrealitással mu­tat­ja be a szerelmet, az öregedést és általánosságban az emberi éle­tet három főhősén keresztül.


Koreográfia: Fodor Zoltán. Előadják az Inversedance Társulat művészei és vendégei.
Az előadás a Nemzeti Táncszínház és az Inversedance Társulat közös produkciójaként valósult meg.

Bemutató: 2022. november 25-én a Nemzeti Táncszínházban
További előadás: 2022. december 10-én a Nemzeti Táncszínházban