Szvingimádóknak is szólt a Mennyből az angyal!
2023. január 12. / Gáspár Kinga

Sok merész társítást és alternatív próbálkozást láttunk már, de amit az Udvari Kamaraszínház művészei adtak karácsonyi ajándékul a Bazilikánál vásározó nagyérdeműnek, azt sokáig emle­getni fogjuk, minthogy december 19-én szvingre átírva, flashmob keretében adták elő a Mennyből
az angyalt kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Ha egy programot kellett volna kiválasztani most az adventi időszakból, akkor garantáltan ez volt a legizgalmasabb, hiszen két klasszikus zenei stílus találkozott a legszentebb családi ünnep ölelésében, hogy mindannyiunk szívében felhangolja a várakozás örömét. „Normális” esetben sosem gondolnánk szvinges hangulatúnak az angyali üdvözletet, most viszont bebizonyosodott, mennyire nincs igazunk. A klasszikus karácsonyi dal talán túlságosan is belesimult a hagyományaink kiszámítható, kényelmes rendjébe, és talán ideje volt már a megszokáson túl meghallani benne a vibrálást, megérezni az örömhír felpezsdítő erejét. A szving játékos, olykor szeszélyes és végtelenül szabad világában az erős üzenet még jobban felerősödött. December 19-én a Bazilikánál együtt énekeltük a Mennyből az angyalt, szvingre hangolva, hiszen a flashmob mindenkié, akárcsak a zene és a karácsonyi örömhír!

Az Udvari Kamaraszínház karácsonyi meglepetésén nem is kellene meglepődnünk, hiszen a történelmi darabokra szakosodott színtársulat identitásának része a jótékonykodás. Adventi időszakban például az Ökumenikus Segélyszervezettel közösen adománygyűjtést szervez­nek, hogy a karácsony ne csak azok számára lehessen ünnep, akik az év bármely napján ünnepi asztal mellé ülhetnek. Az adomány­gyűj­tés lélekemelő gesztusa legalább annyira megszenteli azt is, aki ad, mint azt, aki kapja a szeretetcsomagot. Az Udvari Kamaraszínház számára az adományozás nem kará­cso­nyi „szokás”. A színház egész évben különböző programok keretében támogatja a gyerekek és fiatalok kultúrához való hozzáférését, színházlátogatását.
Miközben a közelgő ünnepre hangolódunk, érdemes egy pillanatra megállni és végiggondolni, mi hoz össze bennünket ilyenkor. Milyen értékek kovácsolnak családdá, közösséggé, mit világítanak meg az ünnepi fények. Az Udvari Kamaraszínház társulata erre a kérdésre a közönségétől kapja a legfrappánsabb válaszokat. Évtizedes munkájuk gyümölcse olyan sikerekben teljesedett ki, mint a decemberi Anjou előa­dásra Nagyváradról és Temerinből busszal érkező vendégek, akik valódi ajándékként élték meg a történelmi hitelesség színpadi minőségeit. Andrási Attila rendezői látásmódja Kárpát-medencei kontextusban kelti életre minden értéktudatos nézőben azt a természetes igényt, hogy a mi történetünket és történelmünket a lehető legpontosabban láthassuk viszont a művészetben. A partiumi és erdélyi vendégelőadások sikereinek eredményei illatos almák a hálaadás karácsonyi asztalán, amelyekből a társulat tagjai a jövő évi munkához nyerik a közönség áldását. Kellhet ennél több most, karácsony előtt, mint közösen átélni azt a hálát, ami alkotás, alkotó és közönsége tökéletes egymásra találásából fakad? A nagyváradi és temerini busszal érkező vendégek szellemi zarándoklata az adventi időszakban lelki ajándékokat szült: ebben teljesedik ki a művészek és a közönség kapcsolata.

Áldott Karácsonyt Mindenkinek!