19. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál
2023. augusztus 04. /

2023. augusztus 29. – szeptember 3.
Puskin mozi / Art+ Cinema / Olasz Kultúrintézet / P’art mozi Szentendre
Fikciós, animációs és kísérleti rövidfilmek a nagyvilágból
Partnerfesztiválok / Workshopok / Koncertek

Diákzsűri, Nemzetközi zsűri: 3 fődíj / 5 kategóriadíj / 2 különdíj!
Részletek a weboldalon: bushofest.hu


19-re lapot?
Természetesen kér egyet a BuSho csapat, akik immár 19. éve szünet nélkül szervezik meg a Budapest Short Nemzetközi Rövidfilm Fesztivált, mely épp a tavalyi nagykorúvá válásakor vezetett be kisebb-nagyobb változtatásokat. Egyrészt az új weboldallal és az ehhez igazodó katalógussal megújult az arculat, másrészt pedig apróbb szervezési átalakításokat vezetett be a megfiatalított szervezőgárda. Persze nem kell életbevágó dolgokra gondolni, hiszen nem akarunk mást csinálni, mint eddig, és továbbra sem akarunk fesztiválgyárat üzemeltetni, hanem? Egy nemzetközi rövidfilm fesztivált, amely hiány­pótlásként született még 2004-ben, mert akkoriban ez volt az, ami hiányzott a fiatal hazai alkotóknak, hogy nemzetközi mezőnyben mutatkozhassanak be, de mégis itthon. Aztán azóta született még néhány ilyen hazai mustra, de persze a rövidfilmekből is egyre több készül világszerte, tehát a BuSho továbbra is azt csinálja, amit el­kez­dett lassan 2 évtizeddel ezelőtt.

A BuSho fesztivál körül pedig folyamatosan zajlik az élet, hiszen a fesztivál mellett egész évben különböző hazai és nemzetközi prezen­tá­ciókat is tartanak. Az idei év elején az Ibiza Cinefesten és a török IFSAK fesztiválon mutatkoztak be, majd a Partiumi Keresztény Egyetemen tartott előadás is sikeresen lezajlott, melynek hatására túljelentkezés lett a nyári filmes alkotótáborukban. Ezen kívül lezajlott a szokásosnak mondható szófiai és stuttgarti tavaszi magyar rövidfilm bemutató, május elején visszatértek a Soproni Film Napokra, jú­nius­ban az Oscar-jelölő bolgár In the Palace fesztiválra, és hama­rosan lesz egy újabb bemutató Tamperében.

Az idei, 19. BuSho fesztiválra felfrissített előzsűri sosem látott lét­szám­ban kezdte meg sosem látott rövidfilmek kiválogatását az év elején. Sosem lehet rutinfeladat a közel ezer nevezésből kiválasztani azt a 15 órányi rövidet, amelyek versenyeznek az adott esztendőben. Hosszas mérlegelést követően végül 23 országból 64 alkotás került a versenybe, melyek között 45 fikciós, 12 animációs és 7 kísérleti alkotás szerepel. A hazai vizeken evező magyar alkotók adják a legtöbb versenyfilmet, aztán a szokásos spanyol, francia, német jelenlét mellett ezúttal a kanadai és olasz alkotók is több röviddel képviseltetik magukat. A különlegességeket ezúttal többek között a kazah, luxemburgi, grúz, új-zélandi, szingapúri vagy épp dél-afrikai fil­mek jelentik.

A Puskin moziban és az Art+ Cinemában zajló versenyprogram vetí­té­sek mellett a fesztivál kísérőprogramjai főként az Olasz Kul­túrin­té­zetben kerülnek megrendezésre. A nemzetközi filmes prezentációk mellett lesznek panoráma vetítések, workshop bemutatók, a FESTINET nemzetközi rövidfilm hálózat válogatása és koncertek is. Részletes program a kezdés előtt, majd a weboldalon, de ami biztos, az a megnyitó ünnepség 2023. augusztus 29-én, kedden, 19 órakor az Olasz Kultúrintézet Verdi termében, majd pedig az egész héten zajló vetítéseket követően díjkiosztó ugyanitt szombat este 19 órakor a 19. BuSho fesztiválon.