2011. május 12. / Szepesi Krisztina
A szarajevói születésű Egon Savin több mint nyolcvan rendezésen, rengeteg díjon és nemzetközi tapasztalaton túl is azt gondolja, lehet még minőségi színházat csinálni, annak ellenére, hogy látja, manapság az értéktelen eladhatóbb.
Az Új Színházban Osztrovszkij Erdő című darabját rendezte, mely számára a hatalom örökös elnyomásáról szól, ami mindig aktuális téma marad.
Miért volt fontos, hogy átdolgozza a darabot?
E. S.: Szükség van a klasszikus művek adaptációjára, hogy alkalmazkodjanak a mai emberek ismereteihez, látásmódjához, világához.
Maivá kellett tenni a történetet?
E. S.: A világ, amiben élünk, meg van fertőzve az igazságtalansággal és a materializmussal. Az emberek leginkább a hozzájuk legközelebb állókat használják ki és bántják meg, és alig maradt már bennünk szolidaritás, együttérzés. Ha tehát ezt nézzük, a darab a mai ember problematikájáról szól, anélkül, hogy hozzányúlnánk. A klasszikusok mindig is olyan témákkal foglalkoztak, amik örök érvényűek.
Az Ön adaptációjában miről szól az előadás?
E. S.: A fösvénységről és az önérdekről. Leginkább olyan emberekről, akik a hatalom birtokában vannak.
Hogyan osztott szerepet egy olyan színházban, ahol nem ismerte a társulatot?
E. S.: Nagyon sok előadást megnéztem az Új Színházban, és ennek alapján nyilvánvalóvá vált számomra a szereposztás. A látottakból elég egyértelműen kiderült, kik azok a színészek, akikkel jól lehet dolgozni.
Miben különbözik a magyar színjátszás például a szerbtől rendezői szemmel?
E. S.: A munka nehezebb volt, de nem volt más. A színházak a világon mindenhol ugyanolyanok. A nyelvi különbségek miatt volt az egész nehezebb. Soha nem fogom megtudni, milyen ez az előadás valójában, mert nem értem a nyelvet, amit a színészek a színpadon beszélnek. De érzésem szerint jól sikerült.
Az előadás kapcsán a hatalomról beszélt. Lehet párhuzamot vonni akár a magyarországi, akár a szerb politika helyzettel?
E. S.: Bár nem politikai értelemben beszélek a hatalomról, abból a szempontból igen, hogy olyan világban élünk, ahol az embereknek nem egyformák az esélyeik, hiszen társadalmi helyzetünk döntően befolyásolja személyes sorsunkat. A politikai helyzet tehát fontos, mert ez teszi társadalmi létünket boldoggá, sikeressé, boldogtalanná vagy sikertelenné. De sokkal fontosabb a mi személyes, intim, privát sorsunk, amire tudunk hatni a politikai sorstól függetlenül is. Ha körülnézünk, azt vesszük észre, sokkal inkább jellemző az, hogy a környezetünkben szalasztjuk el megtenni azokat a jó cselekedeteket, amikkel segíthetnénk a hozzánk közel álló embereknek. Ilyen szempontból tehát az Erdő egy olyan történet, ami aktuális ma Magyarországon, Szerbiában, Olaszországban vagy bármilyen mai civilizációban.
Rendező szakosokat is tanít. Mit kell tudnia a most induló új rendezőgenerációnak ahhoz, hogy életben maradjon?
E. S.: A színházi jelen igen nagy változásokon megy át. A művészszínház trendje egyre jobban beszűkül, elhal, és el vagyunk lepve olyan színházi élményekkel, amik inkább szórakoztatóak és showműsor jellegűek. A mai világban, amikor az állam egyre inkább kivonul a színházművészet támogatásából, egy fiatal rendező inkább producerre hasonlít, akinek olyan előadásokat kell létrehoznia, amik eladhatók és behozzák a pénzt. Ez pedig elviszi azt az energiát, amivel a művészi színvonalra tudnának koncentrálni. Az értéktelen dolgokat ma könnyebb eladni. Feltehetőleg olyasvalamire tanítjuk tehát őket, amire manapság nincs szükség. Jelenleg fontos valamilyen párthoz tartozni és társadalmi kapcsolatokkal rendelkezni ahhoz, hogy létre tudjunk hozni egy előadást.
Rendezőként is próbál ellene menni a mainstreamnek?
E. S.: Abban a privilegizált helyzetben vagyok, hogy eldönthetem, kivel, mikor és hol dolgozom. Művészi szempontból tehát azt tehetem, amiben hiszek és amit szeretek. Én hiszek abban, hogy ami jó, és a nézők is szeretik, az mindig egy bizonyos színvonalat kell, hogy képviseljen.
Az Új Színházban Osztrovszkij Erdő című darabját rendezte, mely számára a hatalom örökös elnyomásáról szól, ami mindig aktuális téma marad.
Miért volt fontos, hogy átdolgozza a darabot?
E. S.: Szükség van a klasszikus művek adaptációjára, hogy alkalmazkodjanak a mai emberek ismereteihez, látásmódjához, világához.
Maivá kellett tenni a történetet?
E. S.: A világ, amiben élünk, meg van fertőzve az igazságtalansággal és a materializmussal. Az emberek leginkább a hozzájuk legközelebb állókat használják ki és bántják meg, és alig maradt már bennünk szolidaritás, együttérzés. Ha tehát ezt nézzük, a darab a mai ember problematikájáról szól, anélkül, hogy hozzányúlnánk. A klasszikusok mindig is olyan témákkal foglalkoztak, amik örök érvényűek.
Az Ön adaptációjában miről szól az előadás?
E. S.: A fösvénységről és az önérdekről. Leginkább olyan emberekről, akik a hatalom birtokában vannak.
Hogyan osztott szerepet egy olyan színházban, ahol nem ismerte a társulatot?
E. S.: Nagyon sok előadást megnéztem az Új Színházban, és ennek alapján nyilvánvalóvá vált számomra a szereposztás. A látottakból elég egyértelműen kiderült, kik azok a színészek, akikkel jól lehet dolgozni.
Miben különbözik a magyar színjátszás például a szerbtől rendezői szemmel?
E. S.: A munka nehezebb volt, de nem volt más. A színházak a világon mindenhol ugyanolyanok. A nyelvi különbségek miatt volt az egész nehezebb. Soha nem fogom megtudni, milyen ez az előadás valójában, mert nem értem a nyelvet, amit a színészek a színpadon beszélnek. De érzésem szerint jól sikerült.
Az előadás kapcsán a hatalomról beszélt. Lehet párhuzamot vonni akár a magyarországi, akár a szerb politika helyzettel?
E. S.: Bár nem politikai értelemben beszélek a hatalomról, abból a szempontból igen, hogy olyan világban élünk, ahol az embereknek nem egyformák az esélyeik, hiszen társadalmi helyzetünk döntően befolyásolja személyes sorsunkat. A politikai helyzet tehát fontos, mert ez teszi társadalmi létünket boldoggá, sikeressé, boldogtalanná vagy sikertelenné. De sokkal fontosabb a mi személyes, intim, privát sorsunk, amire tudunk hatni a politikai sorstól függetlenül is. Ha körülnézünk, azt vesszük észre, sokkal inkább jellemző az, hogy a környezetünkben szalasztjuk el megtenni azokat a jó cselekedeteket, amikkel segíthetnénk a hozzánk közel álló embereknek. Ilyen szempontból tehát az Erdő egy olyan történet, ami aktuális ma Magyarországon, Szerbiában, Olaszországban vagy bármilyen mai civilizációban.
Rendező szakosokat is tanít. Mit kell tudnia a most induló új rendezőgenerációnak ahhoz, hogy életben maradjon?
E. S.: A színházi jelen igen nagy változásokon megy át. A művészszínház trendje egyre jobban beszűkül, elhal, és el vagyunk lepve olyan színházi élményekkel, amik inkább szórakoztatóak és showműsor jellegűek. A mai világban, amikor az állam egyre inkább kivonul a színházművészet támogatásából, egy fiatal rendező inkább producerre hasonlít, akinek olyan előadásokat kell létrehoznia, amik eladhatók és behozzák a pénzt. Ez pedig elviszi azt az energiát, amivel a művészi színvonalra tudnának koncentrálni. Az értéktelen dolgokat ma könnyebb eladni. Feltehetőleg olyasvalamire tanítjuk tehát őket, amire manapság nincs szükség. Jelenleg fontos valamilyen párthoz tartozni és társadalmi kapcsolatokkal rendelkezni ahhoz, hogy létre tudjunk hozni egy előadást.
Rendezőként is próbál ellene menni a mainstreamnek?
E. S.: Abban a privilegizált helyzetben vagyok, hogy eldönthetem, kivel, mikor és hol dolgozom. Művészi szempontból tehát azt tehetem, amiben hiszek és amit szeretek. Én hiszek abban, hogy ami jó, és a nézők is szeretik, az mindig egy bizonyos színvonalat kell, hogy képviseljen.