2011. május 19. / Pavlovics Ágota
Gyönyörű, napfényes délelőtt, a költészet napján beszélgettünk Kulka Jánossal. Szóba került egy jó pár évvel ezelőtti kellemetlen emléke, a jelenét meghatározó sok jó színházi előadás és Morzsa. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban még egy golden retriever, aki szerencsére fiú, mert más névre nem hallgat, csak a Csabára.
K. J.: A versek eddig kimaradtak az életemből, aminek egyszerű oka van. Elsőéves főiskolásként belesültem egy 4 soros Christian Morgenstern-versbe, akkor megfogadtam, távol tartom magam attól, hogy a nyilvánosság előtt mondjak verset. Azért a versmondástrl nem mondtam le teljesen, szeretem az Első közlés című rádióműsort, amelyben kortárs költők műveit olvasom fel. Kihívás megfejteni a verseket, felemelő érzés tolmácsolni azokat a gondolatokat, amelyeket a fiatal költők megfogalmaztak. Azt sem zárom ki, hogy öregkoromban visszatérek majd a versekhez. A korunkat jellemző furcsa, zavaros időkben különleges hangsúlyt kapnak a költők szavai.
Színházában egyik izgalmas bemutató követi a másikat, ha csak egyet kellene kiválasztania, melyikre hívná fel olvasóink figyelmét?
K. J.: A Nemzeti Színház legérdekesebb idejét éli. Most ért be az elmúlt 3 év munkája, arca lett a színháznak. Előadásai válaszokat keresnek a jelen égetően fontos kérdéseire. Számos kortárs darabot játszunk, amelyek arról szólnak, ami körülvesz bennünket. Ha csak egyet választhatok, a Mohácsi testvérek Egyszer élünk… című darabját ajánlom. De nem állom meg, hogy még egy előadást megemlítsek, Esterházy Péter Én vagyok a Te című, Gothár Péter rendezte darabját is szívből ajánlom. Arra pedig különösen büszke vagyok, hogy a színház három előadását is beválogatták a POSzT programjába.
Nyílt titok, hogy a közkedvelt színészek szava sokat nyom a latban, ezért sokat tehetnek azért, hogy élhetőbb legyen a világ. Az Ön életében mikor és mivel kezdődött a környezettudatosság?
K. J.: Kutyás ember vagyok, és látom magamon a fejlődést. Sokkal tudatosabb vagyok a környezetvédelem területén, amióta kutyám van. Azzal kezdődött, hogy Morzsa kutyámmal nejlonzacskóval felszerelkezve indultam sétálni. Minél többet jártunk a környéken, annál szembetűnőbb lett számomra, milyen sok a szemét. Így hát a sétáink hamarosan azzal egészültek ki, hogy összeszedtem a Morzsa által produkáltakon kívül a szemetet is. Úgyhogy ha egy mogorva, borostás embert lát valaki napi rendszerességgel felbukkanni bizonyos budai utcákon, aki az eldobált kólás dobozokat is összeszedi, az én vagyok. Másként fogalmazva: mániákus szemétszedő lett belőlem.
Neheztel azokra, akik szétdobálják az utcán a szemetet?
K. J.: Szó sincs róla. Nem vagyok rájuk mérges, nincs bennem indulat. De nagyon sajnálom, hogy így cselekszenek. Meggyőződésem, hogy mindenkinek rendben kellene tartania a saját környezetét. Könnyű belátni, ha mindenki így járna el, a sok kicsi rend összeállna egy sokkal barátságosabb környezetté. Felelősek vagyunk azért a pár négyzetméterért, amit elfoglalunk, nem várhatunk arra, hogy majd valaki rendbe teszi helyettünk.
Visszatérve Morzsára, eddig is tudtuk róla, hogy egy gyönyörű golden retrievert tisztelhetünk benne, kutyás körökben senki nem vitatja, hogy remek dolog kutyával élni, mit több, sokat lehet tőlük tanulni.
K. J.: Engem is megváltoztatott Morzsa, jobb emberré tett. Felelősségre, odafigyelésre tanított. A tanulás most folytatódik. Új helyzet számomra, hogy két kutyám van. Befogadtam egy retrievert. Barátaim hívták fel a figyelmemet arra, hogy a közelben egy utcasarkon ücsörög és tanácstalanul bámészkodik egy retriver. Semmit sem lehetett tudni róla, elvittem állatorvoshoz, ideiglenesen befogadtam, aztán nálam maradt. Szerencse, hogy fiú kutya, mert a Csaba néven kívül semmire nem hallgat. Sok örömöt jelent számomra, hogy immár két kutyával élek.
Sajnos az utcán kóborló kutyák száma Magyarországon nem csökken, nem dicsekedhetünk azzal, hogy felelős állattartók lennénk. Egyre nagyobb pofonokat kapunk a természettől is, mintha mégsem tanulnánk. Inkább csak a szép szavak szintjén vagyunk elkötelezettet mindkét témában.
K. J.: Pedig többé nem csukhatjuk be szemünket, látnunk kell, hogy a Földnek elege lett, és jogos bosszút áll mindazért, amit elkövettünk ellene.
Mi mindent tesz még azért, hogy élhetőbb legyen a környezetünk?
K. J.: Szelektíven gyűjtöm a hulladékot. Igyekszem megfontoltan vásárolni, mert meggyőződésem, hogy pazarolunk, sokat fogyasztunk. Hasonlóan érzek az autómmal kapcsolatban is. A legtöbbször egyedül ülök benne, ráadásul hagyományos üzemanyaggal jár. Egyre gyakrabban gondolkodom azon, hogy veszek egy hibridautót. Azon is sokat töröm a fejemet, hogyan lehetne bevezetni azt a nálunk sokkal takarékosabban élő országokban régen bevált gyakorlatot, hogy a szomszédok együtt mennek munkába. A telekocsi előnye a jelentős költség- és üzemanyag-takarékosság mellett, hogy csökkenti a károsanyag-kibocsátást, tehát környezetbarát.
„A jövő nem fogja jóvátenni, amit te a jelenben elmulasztasz.”
Albert Schweitzer
K. J.: A versek eddig kimaradtak az életemből, aminek egyszerű oka van. Elsőéves főiskolásként belesültem egy 4 soros Christian Morgenstern-versbe, akkor megfogadtam, távol tartom magam attól, hogy a nyilvánosság előtt mondjak verset. Azért a versmondástrl nem mondtam le teljesen, szeretem az Első közlés című rádióműsort, amelyben kortárs költők műveit olvasom fel. Kihívás megfejteni a verseket, felemelő érzés tolmácsolni azokat a gondolatokat, amelyeket a fiatal költők megfogalmaztak. Azt sem zárom ki, hogy öregkoromban visszatérek majd a versekhez. A korunkat jellemző furcsa, zavaros időkben különleges hangsúlyt kapnak a költők szavai.
Színházában egyik izgalmas bemutató követi a másikat, ha csak egyet kellene kiválasztania, melyikre hívná fel olvasóink figyelmét?
K. J.: A Nemzeti Színház legérdekesebb idejét éli. Most ért be az elmúlt 3 év munkája, arca lett a színháznak. Előadásai válaszokat keresnek a jelen égetően fontos kérdéseire. Számos kortárs darabot játszunk, amelyek arról szólnak, ami körülvesz bennünket. Ha csak egyet választhatok, a Mohácsi testvérek Egyszer élünk… című darabját ajánlom. De nem állom meg, hogy még egy előadást megemlítsek, Esterházy Péter Én vagyok a Te című, Gothár Péter rendezte darabját is szívből ajánlom. Arra pedig különösen büszke vagyok, hogy a színház három előadását is beválogatták a POSzT programjába.
Nyílt titok, hogy a közkedvelt színészek szava sokat nyom a latban, ezért sokat tehetnek azért, hogy élhetőbb legyen a világ. Az Ön életében mikor és mivel kezdődött a környezettudatosság?
K. J.: Kutyás ember vagyok, és látom magamon a fejlődést. Sokkal tudatosabb vagyok a környezetvédelem területén, amióta kutyám van. Azzal kezdődött, hogy Morzsa kutyámmal nejlonzacskóval felszerelkezve indultam sétálni. Minél többet jártunk a környéken, annál szembetűnőbb lett számomra, milyen sok a szemét. Így hát a sétáink hamarosan azzal egészültek ki, hogy összeszedtem a Morzsa által produkáltakon kívül a szemetet is. Úgyhogy ha egy mogorva, borostás embert lát valaki napi rendszerességgel felbukkanni bizonyos budai utcákon, aki az eldobált kólás dobozokat is összeszedi, az én vagyok. Másként fogalmazva: mániákus szemétszedő lett belőlem.
Neheztel azokra, akik szétdobálják az utcán a szemetet?
K. J.: Szó sincs róla. Nem vagyok rájuk mérges, nincs bennem indulat. De nagyon sajnálom, hogy így cselekszenek. Meggyőződésem, hogy mindenkinek rendben kellene tartania a saját környezetét. Könnyű belátni, ha mindenki így járna el, a sok kicsi rend összeállna egy sokkal barátságosabb környezetté. Felelősek vagyunk azért a pár négyzetméterért, amit elfoglalunk, nem várhatunk arra, hogy majd valaki rendbe teszi helyettünk.
Visszatérve Morzsára, eddig is tudtuk róla, hogy egy gyönyörű golden retrievert tisztelhetünk benne, kutyás körökben senki nem vitatja, hogy remek dolog kutyával élni, mit több, sokat lehet tőlük tanulni.
K. J.: Engem is megváltoztatott Morzsa, jobb emberré tett. Felelősségre, odafigyelésre tanított. A tanulás most folytatódik. Új helyzet számomra, hogy két kutyám van. Befogadtam egy retrievert. Barátaim hívták fel a figyelmemet arra, hogy a közelben egy utcasarkon ücsörög és tanácstalanul bámészkodik egy retriver. Semmit sem lehetett tudni róla, elvittem állatorvoshoz, ideiglenesen befogadtam, aztán nálam maradt. Szerencse, hogy fiú kutya, mert a Csaba néven kívül semmire nem hallgat. Sok örömöt jelent számomra, hogy immár két kutyával élek.
Sajnos az utcán kóborló kutyák száma Magyarországon nem csökken, nem dicsekedhetünk azzal, hogy felelős állattartók lennénk. Egyre nagyobb pofonokat kapunk a természettől is, mintha mégsem tanulnánk. Inkább csak a szép szavak szintjén vagyunk elkötelezettet mindkét témában.
K. J.: Pedig többé nem csukhatjuk be szemünket, látnunk kell, hogy a Földnek elege lett, és jogos bosszút áll mindazért, amit elkövettünk ellene.
Mi mindent tesz még azért, hogy élhetőbb legyen a környezetünk?
K. J.: Szelektíven gyűjtöm a hulladékot. Igyekszem megfontoltan vásárolni, mert meggyőződésem, hogy pazarolunk, sokat fogyasztunk. Hasonlóan érzek az autómmal kapcsolatban is. A legtöbbször egyedül ülök benne, ráadásul hagyományos üzemanyaggal jár. Egyre gyakrabban gondolkodom azon, hogy veszek egy hibridautót. Azon is sokat töröm a fejemet, hogyan lehetne bevezetni azt a nálunk sokkal takarékosabban élő országokban régen bevált gyakorlatot, hogy a szomszédok együtt mennek munkába. A telekocsi előnye a jelentős költség- és üzemanyag-takarékosság mellett, hogy csökkenti a károsanyag-kibocsátást, tehát környezetbarát.