Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok
2011. július 20. /

A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok a középkori Visegrád, a gazdag királyi város fénykorának hangulatát, Károly Róbert és Nagy Lajos királyok uralkodásának idejét eleveníti fel lovagi tornákkal, mesterség-bemutatókkal, előadásokkal

és középkori vásári forgataggal., hanem egyediségével is Ma­gyar­or­szág egyik legjelentősebb ilyen jellegű rendezvénye. A prog­ram­so­ro­za­ton több mint ezer, korhű ruhába öltözött kosztümös szereplő vesz részt. A fesztivál minden napján délelőtt királyi menet indul a katolikus templomtól a királyi palotáig. A palota udvarán kialakított pályán na­pon­ta többször másfél órás lovagi tornát nézhet végig a közönség. A torna során idegen lovagok, csehek, lengyelek, bajorok, olaszok küz­de­nek meg egymással, valamint a magyar Szent György lovagrend tagjaival. Játszóház és kézműves foglalkozások is várják a gyerekeket, míg a parkszínpadon bábelőadások, vásári komédiások, mu­tat­vá­nyo­sok, táncbemutatók, régi zenei koncertek szórakoztatják a lá­to­ga­tó­kat. A XIV-XV. századi korhű katonai táborban a lovaglást, az íjászatot és a lándzsavetést próbálhatják ki az érdeklődők.

Visegrád
07. 07.–10.