2011. július 28. / Pavlovics Ágota
Színpadi szerepeit felsorolni reménytelen vállalkozás, szétfeszítené az oldal kereteit. Azzal sem érdemes próbálkozni, hogy az ember összeszámolja, hány mesefilm-, hangoskönyv-, rajzfilmfigurát szólaltatott meg, elég, ha annyit mondunk, Csukás István Pom Pom meséiben 103 hangon szólalt meg.
Az, hogy Pogány Judit kivételes tehetségű, rendkívül sokoldalú és nagyszerű színésznő, nyílt titok. Közismert tény, hogy elkötelezett állatbarát. Azt talán kevesebben tudják róla, hogy rendíthetetlen környezetvédő.
Mikor került kapcsolatba a fenntartható fejlődés kérdéskörével?
P. J.: Egészen kicsi gyerekként, ugyanis olyan családban nőttem fel, ahol olyan értékrendet kaptam, aminek alapja az élővilág, az élőlények feltétlen tisztelete volt. Másként fogalmazva, ajándékot, kincset kaptam a szüleimtől, amit kötelességem továbbadni. Amikor megszülettem, Murci kutyánk 15 éves volt. Ez a pumi 20 éves korában ment el, amikor már nagyon beteg volt. Végignéztem, ahogy Murcit a szüleim végigkísérték a megöregedés fázisain, vak volt már, alig tudott járni, de ölben kivitték pisilni, az utolsó órájáig úgy ápolták, mint bármelyik családtagot. Én ezt kaptam értékrendnek, és hálás vagyok, hogy a szüleim világnézete szerint válhattam felnőtté. Mindig kertes házban éltem, számomra fizikai fájdalmat okoz, ha egy gyerek letépi egy fa kérgét, ha azt hallom, hogy gyerekek megkínoztak, megcsonkítottak egy cicát. Mindig elfogadhatatlan volt számomra, ha azt mondták, az csak egy fa, egy macska. Nem fordulhat elő, hogy legyintsek, nincs ilyen csak.
Mindig sok állat volt a környezetében, és örökbefogadóként is több állatról gondoskodik. Hogyan tudja a nyári színházi fesztiválok, vidéki fellépések idején ellátni őket?
P. J.: Mindig voltak kutyáim, kuvaszom, komondorom, ír szetterem, csivavám, keverék kutyusom, cicáim. Ellátásukban egy kedves szomszédasszonyom segít. Most is megbeszéltük, hogy amíg Kőszegen leszek, ő fogja gondjukat viselni. Kutyáim már nincsenek, ők már megöregedtek és elmentek, de a kakadum meg a kilenc cicám még mindig sok feladatot ad. Egyre nagyobb teher az ellátásuk, és mindig szaporodik a számuk, hiába igyekszem, nem tudom távol tartani őket, beköltöznek hozzám. Ragaszkodnak hozzám, sok törődést igényelnek, nem tudom őket elajándékozni sem, csak igazi állatbolondok képesek arra, hogy magukhoz szoktassanak egy évek óta megszokott környezetéből és szeretett gazdájától elszakított cicát. Három fehér farkast és egy hiénát is örökbe fogadtam, ők persze állatkertben élnek. Mindig olyan állatokat fogadok örökbe, akik kevesebb figyelmet kapnak, akiknek nincs kérőjük.
Mi mindent tesz azért, hogy a környezetünk élhetőbb legyen?
P. J.: Az élővilág szeretete, tisztelete, ahogy mondtam, a szüleimtől maradt szép örökség számomra, az általuk mutatott minta szerint élek. Amióta sok szó esik környezetvédelemről, mindig megoldom, hogy szelektív módon gyűjtsem a szemetet. Régi gyakorlat nálam, hogy a kocsimban vannak zacskók, amikbe, ha megtudom, hogy például abban a panzióban, ahol lakom, nincs szelektív hulladékgyűjtés, beteszem a különválogatott hulladékot, és elviszem a szelektív gyűjtőbe. 2-3 éve, vállalva, hogy megmosolyognak, szóvá tettem a színházamban, az Örkény Színházban a nyitó társulati ülésen, hogy kulturális intézményként miért nem gyűjtjük a szemetet szelektíven. Nem ütköztem ellenállásba, igazgatóm, Mácsai Pál azonnal mellém állt. Felháborít, hogy a gyorsétterem-láncok, amelyektől évente több tonna műanyag kerül a szemetesekbe, nem gyűjtik szelektíven a hulladékot. Ha rajtam múlna, büntetném őket ezért. Meggyőződésem, hogy a tudatosságot át lehet vinni sok mindenre.
Mint például?
P. J.: Például az utóbbi időben – bár elismerem, ezt elég későn kezdtem el –, figyelek arra, hogy kevesebb áramot fogyasszak. Amikor hazamegyek, nem gyújtok mindenütt villanyt, csak abban a helyiségben, ahol tartózkodom. Az állatok edényeit sem mosom lobogó forró vízben, elég a 60 fokos víz is. A tisztító- és tisztálkodó szerek használatát is újragondoltam, és a nem feltétlenül szükségesek használatával felhagytam. Örömmel hallom, hogy egyre több szó esik a rádióban is arról, hogy az egyáltalán nem környezetbarát tisztítószerek helyett kitűnő eredményt lehet elérni ecetes vízzel is. Folyamatosan nevelem és szoktatom magam ahhoz, hogy takarékosabban, még inkább környezetbarát módon éljek. Nagyon tisztelem azokat is, akik a kocsit kerékpárra cserélik, de ezt a korom miatt már nem merem vállalni.
Évek óta rendszeres vendég Kőszegen, idén milyen feladat várja?
P. J.: Idén a vár felújítása miatt más helyszínen fogunk játszani. Hrabal műveiből Sörgyári capriccio címmel, Lőkös Ildikó dramaturg átdolgozásában, Znamenák István rendez darabot. Társaim Hollósi Frigyes, Eperjes Károly, Epres Attila, Szabó Kimmel Tamás, Radnay Csilla és sokan mások lesznek. Örülök a lehetőségnek, tavaly szintén Znamenák rendezte a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabot, amit nagyon szerettem. Hamarosan indulok, zacskókat, ahogy szoktam, viszek, ha szükséges, Kőszegről is hazahozom a szemetet.
Az, hogy Pogány Judit kivételes tehetségű, rendkívül sokoldalú és nagyszerű színésznő, nyílt titok. Közismert tény, hogy elkötelezett állatbarát. Azt talán kevesebben tudják róla, hogy rendíthetetlen környezetvédő.
Mikor került kapcsolatba a fenntartható fejlődés kérdéskörével?
P. J.: Egészen kicsi gyerekként, ugyanis olyan családban nőttem fel, ahol olyan értékrendet kaptam, aminek alapja az élővilág, az élőlények feltétlen tisztelete volt. Másként fogalmazva, ajándékot, kincset kaptam a szüleimtől, amit kötelességem továbbadni. Amikor megszülettem, Murci kutyánk 15 éves volt. Ez a pumi 20 éves korában ment el, amikor már nagyon beteg volt. Végignéztem, ahogy Murcit a szüleim végigkísérték a megöregedés fázisain, vak volt már, alig tudott járni, de ölben kivitték pisilni, az utolsó órájáig úgy ápolták, mint bármelyik családtagot. Én ezt kaptam értékrendnek, és hálás vagyok, hogy a szüleim világnézete szerint válhattam felnőtté. Mindig kertes házban éltem, számomra fizikai fájdalmat okoz, ha egy gyerek letépi egy fa kérgét, ha azt hallom, hogy gyerekek megkínoztak, megcsonkítottak egy cicát. Mindig elfogadhatatlan volt számomra, ha azt mondták, az csak egy fa, egy macska. Nem fordulhat elő, hogy legyintsek, nincs ilyen csak.
Mindig sok állat volt a környezetében, és örökbefogadóként is több állatról gondoskodik. Hogyan tudja a nyári színházi fesztiválok, vidéki fellépések idején ellátni őket?
P. J.: Mindig voltak kutyáim, kuvaszom, komondorom, ír szetterem, csivavám, keverék kutyusom, cicáim. Ellátásukban egy kedves szomszédasszonyom segít. Most is megbeszéltük, hogy amíg Kőszegen leszek, ő fogja gondjukat viselni. Kutyáim már nincsenek, ők már megöregedtek és elmentek, de a kakadum meg a kilenc cicám még mindig sok feladatot ad. Egyre nagyobb teher az ellátásuk, és mindig szaporodik a számuk, hiába igyekszem, nem tudom távol tartani őket, beköltöznek hozzám. Ragaszkodnak hozzám, sok törődést igényelnek, nem tudom őket elajándékozni sem, csak igazi állatbolondok képesek arra, hogy magukhoz szoktassanak egy évek óta megszokott környezetéből és szeretett gazdájától elszakított cicát. Három fehér farkast és egy hiénát is örökbe fogadtam, ők persze állatkertben élnek. Mindig olyan állatokat fogadok örökbe, akik kevesebb figyelmet kapnak, akiknek nincs kérőjük.
Mi mindent tesz azért, hogy a környezetünk élhetőbb legyen?
P. J.: Az élővilág szeretete, tisztelete, ahogy mondtam, a szüleimtől maradt szép örökség számomra, az általuk mutatott minta szerint élek. Amióta sok szó esik környezetvédelemről, mindig megoldom, hogy szelektív módon gyűjtsem a szemetet. Régi gyakorlat nálam, hogy a kocsimban vannak zacskók, amikbe, ha megtudom, hogy például abban a panzióban, ahol lakom, nincs szelektív hulladékgyűjtés, beteszem a különválogatott hulladékot, és elviszem a szelektív gyűjtőbe. 2-3 éve, vállalva, hogy megmosolyognak, szóvá tettem a színházamban, az Örkény Színházban a nyitó társulati ülésen, hogy kulturális intézményként miért nem gyűjtjük a szemetet szelektíven. Nem ütköztem ellenállásba, igazgatóm, Mácsai Pál azonnal mellém állt. Felháborít, hogy a gyorsétterem-láncok, amelyektől évente több tonna műanyag kerül a szemetesekbe, nem gyűjtik szelektíven a hulladékot. Ha rajtam múlna, büntetném őket ezért. Meggyőződésem, hogy a tudatosságot át lehet vinni sok mindenre.
Mint például?
P. J.: Például az utóbbi időben – bár elismerem, ezt elég későn kezdtem el –, figyelek arra, hogy kevesebb áramot fogyasszak. Amikor hazamegyek, nem gyújtok mindenütt villanyt, csak abban a helyiségben, ahol tartózkodom. Az állatok edényeit sem mosom lobogó forró vízben, elég a 60 fokos víz is. A tisztító- és tisztálkodó szerek használatát is újragondoltam, és a nem feltétlenül szükségesek használatával felhagytam. Örömmel hallom, hogy egyre több szó esik a rádióban is arról, hogy az egyáltalán nem környezetbarát tisztítószerek helyett kitűnő eredményt lehet elérni ecetes vízzel is. Folyamatosan nevelem és szoktatom magam ahhoz, hogy takarékosabban, még inkább környezetbarát módon éljek. Nagyon tisztelem azokat is, akik a kocsit kerékpárra cserélik, de ezt a korom miatt már nem merem vállalni.
Évek óta rendszeres vendég Kőszegen, idén milyen feladat várja?
P. J.: Idén a vár felújítása miatt más helyszínen fogunk játszani. Hrabal műveiből Sörgyári capriccio címmel, Lőkös Ildikó dramaturg átdolgozásában, Znamenák István rendez darabot. Társaim Hollósi Frigyes, Eperjes Károly, Epres Attila, Szabó Kimmel Tamás, Radnay Csilla és sokan mások lesznek. Örülök a lehetőségnek, tavaly szintén Znamenák rendezte a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabot, amit nagyon szerettem. Hamarosan indulok, zacskókat, ahogy szoktam, viszek, ha szükséges, Kőszegről is hazahozom a szemetet.