Fantasztikus terek
2014. október 06. /

A Budai Várban közel hét évtizede bezárt volt Honvéd Főparancsnokság épületében augusztus elseje óta látogatható az Egy zseniális család: Zsolnay című kiállítás. A hónap végétől pedig a Várkert Bazár is újabb kiállításokkal várja a fővárosiakat és a turistákat. Az épületek hasz­no­sí­tá­sá­ról is beszélgettünk L. Simon Lászlóval, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkárával.

Beváltotta a Zsolnay-kiállítás a hozzá fűzött reményeket?
L. S. L.: Még csak az első két hét adataival rendelkezünk, de ezek alapján azt kell mondanom, hogy igen. A közel hét évtizeden keresztül pusztuló, a Budai Várat eddig csúfító, de az elmúlt két évben végre felújított volt Honvéd Főparancsnokságot még be kell vezetnünk a köztudatba. Nemcsak a várban és a fővárosban élőkben, de a turistákban is tudatosítanunk kell, hogy Budapest egy különleges, új kiállítóhellyel gazdagodott. Az, hogy a nyitás óta több mint kétezren váltottak jegyet a szerintem egyébként fantasztikus Zsolnay-kiállításra, részben a helynek is szól. De tulajdonképpen mindegy is, hogy valakit a porcelánok vagy a lassan két emberöltő óta a nyilvánosság elől elzárt épület érdekel.

Eldöntött tény, hogy a Dísz téri épületben időszaki kiállítások lesznek a jövőben?
L. S. L.: A kormány júliusban határozott a Hauszmann Terv előkészítésének megkezdéséről, ami a Budai Vár, azaz a palotanegyed és a polgárváros hosszú távú fejlesztési stratégiáját hivatott kijelölni. Elkezdődött a munka, hamarosan összeül az a szakemberekből és civilekből is álló bizottság, amely a véleményével formálja majd a kormányzati elképzeléseket. A végleges Hauszmann Terv jelöli majd ki, hogy a vár egészével és egyes részeivel, épületeivel mikor és mi történjen. Ez természetesen érinteni fogja a volt Honvéd Főparancsnokság épületét is, így erre a kérdésére nehéz hosszú távú választ adni. Az azonban biztos, hogy a Zsolnay-kiállítás legalább ez év végéig látogatható lesz, és nem titok, hogy ősszel elkezdjük a következő kiállítás előkészítését, mert azt nem tehetjük meg újra, hogy egy ilyen nagyszerű épületet elzárunk a nagyközönség elől.

Ha már a Hauszmann Tervet említi, úgy tűnhet, ennek első áldozata a Nemzeti Táncszínház.
L. S. L.: Szerintem sok kulturális intézményünk örülne, ha ilyen áldozat lehetne. Tény, hogy a Nemzeti Táncszínház az új évadot nem a korábbi helyén kezdi. Ahogy az is, hogy szeptember közepén elindul a Millenárison az új játszóhelyük kialakítása, amihez a forrást a központi költségvetés biztosítja, így 2015 szeptemberétől már ott működhet az intézmény. Ráadásul az átmeneti évad sikeres lebonyolításához 293 milliós pluszforrást tudtunk adni. Ha pedig azt is hozzáteszem, hogy a Várkert Bazár második ütemében elkészült multifunkcionális játszóhelyet is a Nemzeti Táncszínházzal avatjuk, akkor tényleg indokolatlan az áldozat szó használata.
Mikortól láthatjuk a táncosokat a Várkert Bazárban?
L. S. L.: A terveknek megfelelően augusztus 29-én átadjuk a megszépült Lánchíd utcát, aminek építése miatt néhány hétig a Várkert Bazár első ütemében elkészült Ybl-épületeket zárva kellett tartanunk. Aznap viszont kinyílnak a Várkert Bazár kapui, és nemcsak az áprilisban megnyitott kiállítások lesznek látogathatóak, de további három kiállítás, illetve a beruházás második ütemében elkészült reneszánsz kert és multifunkcionális rendezvényterem is. Augusztus 30-án és 31-én négy alkalommal itt lép fel a Nemzeti Táncszínház, és szeptemberben is tartanak majd előadásokat a Várkert Bazárban.

A Várkert Bazár hosszú távú hasznosításáról lehet már beszélni?
L. S. L.: Korábban is említettem, hogy szerintem a Várkert Bazár felújításához és kibővítéséhez mérhető feladat lesz a 2600 négyzetméteres kiállítótérrel, 300 férőhelyes mélygarázzsal, akár 900 fő befogadására alkalmas multifunkcionális rendezvényteremmel, számtalan közösségi térrel és kiszolgáló helyiséggel rendelkező épületkomplexum élettel való megtöltése. Idő kell ahhoz, hogy megtalálja a helyét az ország és a főváros kulturális életében, turisztikai kínálatában. De optimista vagyok, mert a vár egyik új kapujaként fantasztikus külső és belső terek jöttek létre.