2014. október 24. /
Dominic Cooper Drakula ellenfelét, Mehmed, a Hódítót alakítja Az ismeretlen Drakulában. De vajon mi hajtja ezt az alakot? Történelmileg mennyire hiteles a figura? És mi hajtja a Mehmedet alakító 36 éves brit színészt, akit a Mamma Mia!-ban ismert meg a világ? Hogyan készült a szerepre? Kiderül az interjúból.
Az ismeretlen Drakula előtt szerepelt az Abraham Lincoln, a vámpírvadász című filmben – úgy tűnik, vonzódik az olyan mozikhoz, amelyek alaposan átírják a történelmet.
D. C.: Most, hogy mondja! De nem mondhatnám, hogy mindez tudatos választás eredménye lett volna. Amikor az Abraham Lincoln, a vámpírvadászt csináltam, rá kellett jönnöm, milyen szégyenletesen keveset tudok Lincolnról. Komolyan elszégyelltem magam. Az ismeretlen Drakulában Mehmed, a Hódítót játszom. II. Mehmed létező személy volt, a történelemkönyvek szereplője. A legfőbb mozgatórugója a bosszú – ez viszont már nem a történelemkönyvekben, hanem a forgatókönyvben szerepel. Számomra ez volt a kiindulópont. Ugyanaz volt az ábra itt is, mint az Abraham Lincoln, a vámpírvadásznál is: fogtuk a történelem egy szeletét, és jól megvariáltuk.
Hogyan jellemezné a filmbeli Mehmedet?
D. C.: Egészen elképesztő, hogy mit vitt véghez a birodalma. Világhatalomra törtek. Csodás dolog egy ennyire kíméletlen, eltökélt és ekkora hatalommal felruházott alakot játszani. Elképzelni sem tudom, mekkora önmagába vetett hit és hataloméhség kellett ahhoz, hogy a tetteit véghezvigye. Ha kellett, hajókat vonszoltak magukkal a szárazföldön...
Végzett kutatásokat?
D. C.: Ha az embernek szüksége van ilyen mankóra, akkor nagyon is indokolt a kutatás. Ha történelmi személyről van szó, ott van a szakirodalom. Máskülönben az embernek magának kell kitalálnia a háttértörténetet. Én személy szerint szeretem, ha üres lappal indulhatok egy-egy karakter megtöltésekor, ugyanakkor olyan nagy szabadsággal jár az ilyen helyzet, hogy az el is bizonytalaníthatja az embert. Ha beüt a pánik, ha jönnek a nehézségek, könnyen megkérdőjelezhetővé válnak a korábban meghozott döntések. Könnyen meginoghat az ember, s ez semmiképpen sem tesz jót az alakításnak. Ezzel szemben, ha a színész a könyvekre, a szakirodalomra támaszkodik, sok segítséget kaphat. De Az ismeretlen Drakulánál nem volt olyan lényeges a történelmi háttér feltérképezése. Ez nem egy életrajzi film. De azért, biztos, ami biztos, utánaolvastam Mehmednek. Ártani nem ártatott.
Mire jutott Mehmeddel kapcsolatban?
D. C.: Arra, hogy az irigység hajtja. Az irigység, hogy sosem érhet Vlad Tepes nyomába. Ezért megpróbálja elpusztítani. Erre építettem a karakteremet.
Ez egy olyan Drakula-film, melyben nem Drakula a rosszfiú…
D. C.: Hát igen. És ez azért elég furcsa. De ez is a jó benne, hogy a feje tetejére állítottuk, alaposan felráztuk az ismert történetet. A mi verziónkban Vlad a családja megmentése érdekében teszi, amit tesz. Nincs más választása. Így válik szörnyeteggé. Szép kis konfliktus, nem igaz?! Ha a családod életben maradása a tét, az ember bármire képes.
Jó érzés rossznak lenni?
D. C.: Elég szórakoztató. A jófiúk nagyon is logikusak, minden tettükre van magyarázat. De egy ördögi alakot játszani nagyon más tészta. Az ördög sokkal emberibb. Egy ennyire kétszínű alakot játszani rendkívül szórakoztató. Mindennapos jelenség a kétszínűség, nap mint nap tapasztalom én is. Ugyanezt eljátszani viszont színészi jutalomjáték. Én nagyon élvezem. A felszín alatt fortyogó gonoszságot, a rosszindulatot értékeltetni. Az ordítozó-vicsorgó ördögök unalmasak.
Terápiának is megteszi?
D. C.: Nincs kizárva. Ámbár szerintem színpadon még nagyobb lenne a terápiás haszon. De a veszélye is nagyobb lenne. Újra lehet élni azt a gyermeki érzést, azt a meggyőződést, hogy a világ körülötted forog, hogy minden a te akaratodat szolgálja. Újra lehet élni, hogy milyen volt az élet öt-hat éves fejjel. De megvan a veszélye is, hogy a feltörő érzések egyre nagyobb teret nyernek a felnőtt életedben. Nem tudom, hogy jó terápia-e ez, nem vagyok benne biztos, hogy jó dolog megpiszkálni a felszín alatti rétegeket.
A látványos díszletek, melyekből a forgatás során nem volt hiány, segítették az alakítást?
D. C.: A díszletek tényleg lenyűgözőek voltak. Az emberben mindig van egy kis fenntartás, amikor elszerződik ezekhez a hatalmas produkciókhoz. Ott motoszkál mindig a kérdés, hogy mi van, ha öt hónapon át ki sem engednek a blue boxból? Persze, ilyenkor az ember azzal áltatja magát, hogy sebaj, nem vészes, majd csak kibírod, aztán mégsem megy a dolog, kimerülsz, leereszt a képzelőerőd. Fejben felépíteni egy komplett világot, egy számodra átélhető, hihető világot, emberpróbáló feladat. Itt viszont valódi díszletek voltak, és ezek jót tesznek az alakításnak. Már a sátram is fantasztikus volt; a pazar berendezés közelebb vitt ahhoz a fényűző világhoz, amely Mehmedet körülvette.
Az interjúért köszönet a UIP–Duna Filmnek
Az ismeretlen Drakula előtt szerepelt az Abraham Lincoln, a vámpírvadász című filmben – úgy tűnik, vonzódik az olyan mozikhoz, amelyek alaposan átírják a történelmet.
D. C.: Most, hogy mondja! De nem mondhatnám, hogy mindez tudatos választás eredménye lett volna. Amikor az Abraham Lincoln, a vámpírvadászt csináltam, rá kellett jönnöm, milyen szégyenletesen keveset tudok Lincolnról. Komolyan elszégyelltem magam. Az ismeretlen Drakulában Mehmed, a Hódítót játszom. II. Mehmed létező személy volt, a történelemkönyvek szereplője. A legfőbb mozgatórugója a bosszú – ez viszont már nem a történelemkönyvekben, hanem a forgatókönyvben szerepel. Számomra ez volt a kiindulópont. Ugyanaz volt az ábra itt is, mint az Abraham Lincoln, a vámpírvadásznál is: fogtuk a történelem egy szeletét, és jól megvariáltuk.
Hogyan jellemezné a filmbeli Mehmedet?
D. C.: Egészen elképesztő, hogy mit vitt véghez a birodalma. Világhatalomra törtek. Csodás dolog egy ennyire kíméletlen, eltökélt és ekkora hatalommal felruházott alakot játszani. Elképzelni sem tudom, mekkora önmagába vetett hit és hataloméhség kellett ahhoz, hogy a tetteit véghezvigye. Ha kellett, hajókat vonszoltak magukkal a szárazföldön...
Végzett kutatásokat?
D. C.: Ha az embernek szüksége van ilyen mankóra, akkor nagyon is indokolt a kutatás. Ha történelmi személyről van szó, ott van a szakirodalom. Máskülönben az embernek magának kell kitalálnia a háttértörténetet. Én személy szerint szeretem, ha üres lappal indulhatok egy-egy karakter megtöltésekor, ugyanakkor olyan nagy szabadsággal jár az ilyen helyzet, hogy az el is bizonytalaníthatja az embert. Ha beüt a pánik, ha jönnek a nehézségek, könnyen megkérdőjelezhetővé válnak a korábban meghozott döntések. Könnyen meginoghat az ember, s ez semmiképpen sem tesz jót az alakításnak. Ezzel szemben, ha a színész a könyvekre, a szakirodalomra támaszkodik, sok segítséget kaphat. De Az ismeretlen Drakulánál nem volt olyan lényeges a történelmi háttér feltérképezése. Ez nem egy életrajzi film. De azért, biztos, ami biztos, utánaolvastam Mehmednek. Ártani nem ártatott.
Mire jutott Mehmeddel kapcsolatban?
D. C.: Arra, hogy az irigység hajtja. Az irigység, hogy sosem érhet Vlad Tepes nyomába. Ezért megpróbálja elpusztítani. Erre építettem a karakteremet.
Ez egy olyan Drakula-film, melyben nem Drakula a rosszfiú…
D. C.: Hát igen. És ez azért elég furcsa. De ez is a jó benne, hogy a feje tetejére állítottuk, alaposan felráztuk az ismert történetet. A mi verziónkban Vlad a családja megmentése érdekében teszi, amit tesz. Nincs más választása. Így válik szörnyeteggé. Szép kis konfliktus, nem igaz?! Ha a családod életben maradása a tét, az ember bármire képes.
Jó érzés rossznak lenni?
D. C.: Elég szórakoztató. A jófiúk nagyon is logikusak, minden tettükre van magyarázat. De egy ördögi alakot játszani nagyon más tészta. Az ördög sokkal emberibb. Egy ennyire kétszínű alakot játszani rendkívül szórakoztató. Mindennapos jelenség a kétszínűség, nap mint nap tapasztalom én is. Ugyanezt eljátszani viszont színészi jutalomjáték. Én nagyon élvezem. A felszín alatt fortyogó gonoszságot, a rosszindulatot értékeltetni. Az ordítozó-vicsorgó ördögök unalmasak.
Terápiának is megteszi?
D. C.: Nincs kizárva. Ámbár szerintem színpadon még nagyobb lenne a terápiás haszon. De a veszélye is nagyobb lenne. Újra lehet élni azt a gyermeki érzést, azt a meggyőződést, hogy a világ körülötted forog, hogy minden a te akaratodat szolgálja. Újra lehet élni, hogy milyen volt az élet öt-hat éves fejjel. De megvan a veszélye is, hogy a feltörő érzések egyre nagyobb teret nyernek a felnőtt életedben. Nem tudom, hogy jó terápia-e ez, nem vagyok benne biztos, hogy jó dolog megpiszkálni a felszín alatti rétegeket.
A látványos díszletek, melyekből a forgatás során nem volt hiány, segítették az alakítást?
D. C.: A díszletek tényleg lenyűgözőek voltak. Az emberben mindig van egy kis fenntartás, amikor elszerződik ezekhez a hatalmas produkciókhoz. Ott motoszkál mindig a kérdés, hogy mi van, ha öt hónapon át ki sem engednek a blue boxból? Persze, ilyenkor az ember azzal áltatja magát, hogy sebaj, nem vészes, majd csak kibírod, aztán mégsem megy a dolog, kimerülsz, leereszt a képzelőerőd. Fejben felépíteni egy komplett világot, egy számodra átélhető, hihető világot, emberpróbáló feladat. Itt viszont valódi díszletek voltak, és ezek jót tesznek az alakításnak. Már a sátram is fantasztikus volt; a pazar berendezés közelebb vitt ahhoz a fényűző világhoz, amely Mehmedet körülvette.
Az interjúért köszönet a UIP–Duna Filmnek